2023. március 13. hétfő

márc. 13
13:15
MOK: „a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben” (Menedzsment Fórum)
Elvennék az önként vállalt többletmunkáért járó juttatást azoktól az egészségügyi dolgozóktól, akiknek erre nincs vagy megszűnt a megállapodásuk. A MOK szerint ez törvénybe ütközik.
márc. 13
13:15
Minden bizonytalan a női NBA küszöbén álló magyar játékos körül (Infostart)
Örömmel jönne a magyar válogatottba, illetve szerepelne az észak-amerikai női profi ligában (WNBA) Juhász Dorka, az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő UConn kosárlabdázója.
márc. 13
13:15
A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kivizsgálása (WebBeteg)
A COPD egy krónikus progresszív gyulladásos megbetegedés, amely elsősorban a légutakat érinti, de a betegség tartós fennállása, folyamatos súlyosbodása a szervezet oxigénhiánya miatt több szerv károsodását okozza.
márc. 13
13:15
Ismét kifakadt a jegybank a Revolut miatt (Bank360 blog)
Ismét közleményben jelezte a Magyar Nemzeti Bank, hogy szeretné, ha a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, a jegybank felügyelete alá tartozva végezné a tevékenységét. Revolut fióktelepről volt már ígéret, ez azonban még nem teljesült, közben a jegybank a fintech bevételei miatt is aggódik.
márc. 13
13:15
Összevesztek a kasszaszalagnál, gázpisztollyal riasztotta el támadóit egy nő egy tatabányai áruházban (Telex)
Verekedésbe torkollott a vita tavaly május elején, az ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot.
márc. 13
13:18
Szűnőben az infláció? 5-39 százalékkal lesz olcsóbb több termék is hétről hétre a Sparban (SzMo)
Ezen a héten a kenyerek például 13-39 százalékkal kerülnek kevesebbe, a szalámik, sonkák, párizsik árát pedig 5-21 százalékkal csökkentik.
márc. 13
13:18
Nők a pilótafülkében (Autószektor)
A közleményben hangsúlyozták, a 18 év feletti nőknek szóló "She Can Fly" pilótaakadémiai program egyedülálló, egyszerű és pénzügyileg is kedvező lehetőséget biztosít azoknak, akik a Wizz Air kereskedelmi járatainak pilótái szeretnének lenni. A képzési program - amelyre pilótatapasztalat nélküli jelentkezőket is várnak - 18 hónapig tart, és a magyar
márc. 13
13:21
Itt a 2023-as nagy nyárigumi teszt: méregdrága abroncs bukott el, életveszélyes (Pénzcentrum)
Immáron kibővített környezetvédelmi és gazdasági kritériumokkal zajlott le a Német Autóklub 2023-as nyárigumi tesztje. A németek most a 205/55 R16 V méretben. Mint kiderült, hét abroncs is "nem megfelelő" minősítést kapott.
márc. 13
13:21
Jótékonysági műsorral nyitja meg idei turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz (Demokrata)
Szenzáció címmel indítja országjáró turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz.
márc. 13
13:21
Fontos döntést hozott a Versenyhivatal a tőzsde egyik sztárjáról (Forbes)
Az elmúlt egy év egyik legjobb tőzsde sztorija volt a pesti parketten az Alteo energiacég. Most kormányközeli szereplők vásárolnák fel.
márc. 13
13:21
A Binance 1 milliárd dollárnyi tőkét más kriptovalutákba fektet (BitcoinBázis)
Alig pár órával ezelőtt írtunk arról, hogy a Silicon Valley Bank csődje kapcsán a Tether és a Binance is milyen
márc. 13
13:23
Különadó: nem értik a téglagyártók sem, mitől védi őket a kormány (Forbes)
Lehet választani: vagy veszteséggel termelnek, vagy 90 százalékos különadót fizetnek. A tégla- és tetőcserépgyártók szövetsége azt sem érti, hogy mi a baj a külföldi tulajdonú vállalatokkal.
márc. 13
13:24
Járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampány indul Afganisztánban (Magyar Hírlap)
Az oltást végző egészségügyi dolgozók sok esetben szélsőségesek támadásainak esnek áldozatul.
márc. 13
13:25
Itt építi fel az állam az újabb gázerőműveket (Forbes)
Még Orbán Viktor jelentette be múlt csütörtökön, hogy újabb gázerőművek épülnek a keleti országrészben a beruházások növekvő energiaigénye miatt.
márc. 13
13:27
Amerikai bankcsőd: tovább szakadnak a hozamok, sosem volt még ekkora esés (Portfolio)
Nincs megállás a kötvényhozamok esésében, az amerikai kétéves múlt hét óta több mint 1%-pontot esett, ilyen esésre az 1987-es fekete hétfő óta nem volt példa. A kétéves német kötvény hozamának mai esése pedig precedens nélküli. Az ok: a befektetők aggódnak az amerikai bankcsődök miatt, a kamatemelési várakozások esnek az USA-ban.
márc. 13
13:27
Az állam nem fizet Mészáros Lőrincéknek – kisebb cégek kerülhetnek emiatt bajba (Forbes)
Váratlan helyeken bukkant elő a „Városháza-ügy" egyik főszereplője.
márc. 13
13:27
A DK szerint az Orbán-kormány a felelős az M1-esen történt balesetben elhunyt férfi haláláért (Mandiner)
A Gyurcsány-párt közleményében Mészáros Lőrinc neve is felmerül.
márc. 13
13:27
Történelmet írt a legendás Ferrari-főnök élettársa az Oscar-gálán (Racing)
Jean Todt élettársa, Michelle Yeoh nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, amivel történelmet írt.
márc. 13
13:29
Ami az SZJA-bevallás tervezetéből kimaradt (Portfolio)
Március 15-től elérhetővé válik a NAV által készített 2022. évi SZJA-bevallási tervezet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki nyugodtan hátradőlhet anélkül, hogy bármit módosítana a tervezeten. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy SZJA-bevallásunk hiánytalanul ki legyen töltve annak érdekében, hogy eg
márc. 13
13:29
„A hal feje már teljesen elrohadt” – már Putyint is támadják az orosz nacionalisták (Mandiner)
Egyre hangosabbak Oroszországban a radikális megmondóemberek, akik jobboldalról kritizálják a háború alakulását. A katonai vezetők után már Putyin is a verbális célkeresztjükbe került.
márc. 13
13:30
Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében (Magyar Hírlap)
Az Amnesty International szerint az egykori beismerő vallomást erővel csikarták ki.
márc. 13
13:30
A legújabb kori aranyláz már a lítiumról és a ritkaföldfémekről szól (Bitport)
Az Európai Unió is begyújtotta a rakétákat, hogy diverzifikálja a "fehér arany" és más ásványi anyagok beszerzését, de a Kínától való függőség felszámolását már sokkal korábban el kellett volna kezdenie.
márc. 13
13:31
Figyelmeztet a NAV: már csak 3 nap maradt a gépjárműadó első részletének befizetésére (Portfolio)
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
márc. 13
13:33
Spaklival mennének az építőanyagosok a Lázár János-féle törvénytervezetre (Infostart)
Az építőanyag-gyártást érintő rövid és helyenként erősen vázlatszerű, hatásaiban azonban jelentős kockázatokat hordozó részeket ki is kennék belőle.
márc. 13
13:33
Megütötték az OTP-t, magával rántotta a magyar tőzsdét (Portfolio)
Jelentősen esnek ma az európai tőzsdék, miután a SVB bedőlése aggodalmakat vetett fel a bankrendszer stabilitásával kapcsolatban, ami miatt ütik a bankrészvényeket. Ez alól az OTP sem kivétel, a hazai bankpapír gyengesége pedig a BUX-ot is lehúzza.
márc. 13
13:33
Van-e még jelentősége az Oscarnak? (ATV)
Vasárnap hajnalban megtörtént az Oscar-díjátadó, vagyis ,,átadták az arany szobrocskákat". A Start plusz vendége Réz András filmesztéta, aki többek között arra a kérdésre is választ ad, hogy van-e még egyáltalán jelentősége a díjátadónak.
márc. 13
13:33
Új PR ügynökséggel folytatja az EcoFamily (MMonline)
Az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánca, az EcoFamily a külső kommunikációjának további erősítése érdekében új PR ügynökséget választott. A bolthálózat PR és sajtó képviseletével a PEERS Communication-t bízta meg. A 2004-es alapítású, 100%-ban magyar tulajdonú EcoFamily kiskereskedelmi lánc mára az FMCG szektor egyik megha
márc. 13
13:33
Orosz vadászgépekkel erősíti légierejét Irán (Mandiner)
Az Egyesült Államok korábban többször is aggodalmát fejezte ki az Irán és Oroszország közötti növekvő katonai együttműködés miatt.
márc. 13
13:33
Azonnali vizsgálatot követel az árnyékkormány az M1-es autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében (Nyugati Fény)
Vizsgálatot és válaszokat követelnek.
márc. 13
13:36
Szijjártó Péter szerint nem opció az ideológiák vezérelte gazdaságpolitika (Magyar Hírlap)
Európa elemi érdeke a gazdasági együttműködés Kínával.
márc. 13
13:39
Az Orbán-kormány elitképzője három vitorlást akart venni, de nem jött össze (Menedzsment Fórum)
Három vitorlás jacht beszerzésére írt ki pályázatot a Mathias Corvinus Collegium, ám a pályázat eredménytelenül zárult, írt Facebook oldalán Hadházy Ákos ellenzéki képviselő.
márc. 13
13:39
30 százalékos béremelés Ferihegyen (Piac és Profit)
A repülőtér-üzemeltető tavaly márciusban átlagosan 13 százalékkal, októberben pedig – rendkívüli eljárás keretében, a 2023-as béremelést előrehozva – 10 százalékkal növelte a munkavállalók fizetését.
márc. 13
13:39
Mikorra esik húsvét? Most megmutatjuk 2030-ig előre (Blikk)
A kereszténység legnagyobb ünnepét minden évben más napon ünnepeljük.
márc. 13
13:39
Kimaradások lehetnek a Yettel mobilszolgáltatásában március végén (Portfolio)
Hálózatfejlesztés miatt kimaradások lehetnek a Yettel mobilos szolgáltatásaiban március végén – írja a hvg.hu.
márc. 13
13:39
Orvosi Kamara: törvénytelenül kényszerítenék többletmunkára a kórházi dolgozókat (ATV)
A Magyar Orvosi Kamara szerint a veszprémi kórház törvénytelen utasítást adott az irányítása alá tartozó intézményeknek.
márc. 13
13:39
A Guardian „felfedezte” a módját, hogyan tudná megtörni Biden az orosz-kínai tengelyt (Mandiner)
A cikk szerzője „rájött” arra, hogy egyrészről tárgyalni kell Pekinggel, másrészről pedig nem kell mindig erőltetni a demokráciaexportot.
márc. 13
13:39
Mi történt? Tóth Gabi teljesen kiborult, összerogyott a hatalmas stressztől (Nyugati Fény)
Sokat is fogyott a sok aggodalom miatt.
márc. 13
13:41
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: „Ukrajna nem tud dönteni saját sorsáról, mások rendelkeznek róla” (Menedzsment Fórum)
A honvédelmi miniszter az Indexnek adott interjújában az elhúzódó háborúról, a haderőfejlesztésről, a fiatalítási akcióról és a toborzókampányról is beszélt.
márc. 13
13:42
Lehetnek hántoltak vagy hántolatlanok, de előállításuk teljességgel környezetbarát (Agrofórum)
„Több alkotótársammal együtt arra tettük az életünk, hogy a Kárpát-medencében fellelhető alapanyagokból a népi hagyományra építve, azt megújítva, a modern kor igényeit kiszolgáljuk. A „lúítető” kosár, vagy ismertebb nevén a gazdasági kosár így tovább él, gyermekeink játékát tárolja, vagy akár a tűzifát egy elegáns kandalló mellett.”
márc. 13
13:45
Xavit beragasztják a Barcelona edzői székébe (Infostart)
A nemzetközi klubsiker elérésére óriási esélyt kap a játékoslegenda.
márc. 13
13:45
Francia cég kaphat nagyobb szerepet Paks II.-ben (Portfolio)
Az OECD főtitkárával folytatott ma délelőtti párizsi tárgyalás után Flamanville-be repül Szijjártó Péter, ahol „a nukleáris ipar egyik világvezető vállalatával, a Framatome-mal tárgyalunk a PAKS2 beruházásban való francia részvétel növeléséről” – jelezte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 13
13:45
Vásárhelyi Máriának is Mészáros Lőrinc jutott eszébe az M1-esen történt tömegbalesetről (Mandiner)
Korábban a DK jelentette ki, hogy „az Orbán-kormány felelős egy ember haláláért”.
márc. 13
13:45
Hetek óta nem látott szintre gyengült a forint (Forbes)
Szerencsétlen nap a 13-a a forint számára, hiába esik ezúttal hétfőre.
márc. 13
13:48
Felfordul a gyomrod, ha megtudod, mit lélegezhetsz be a repülőgép Wc-jében: Innentől másképp gondolsz majd erre (Femcafe)
Legyen szó sikoltozó gyerekekről, túlárazott mogyorókról vagy lármás esküvői partikról - köztudott, hogy a repülőgépek határozottan nem a legelbűvölőbb közlekedési eszközök.
márc. 13
13:48
Fenyegeti az európai bölények állományát a lengyel határkerítés Fehéroroszország szerint (Tiszta Jövő)
Az illegális bevándorlás feltartóztatását szolgáló lengyel határkerítés miatt időről időre felmerülnek aggodalmak annak környezetkárosító hatása miatt. Pénteken a fehérorosz külügyminisztérium figyelmeztetett arra, hogy a Bialowieza-erdő területén tavaly felhúzott kerítés fenyegeti az európai bölények állományát.
márc. 13
13:48
Egymásnak estek az Aldi vásárlói, egy játék hozta ki belőlük a habzó szájú fenevadat (Promotions)
Az Aldi vásárlói egy húsvéti játékon akadtak ki.
márc. 13
13:48
Tömegbaleset az M1-esen: a kárrendezés hónapokig is eltarthat (Magyar Hírlap)
Sajnos vannak, akik közlekedési biztosítás nélkül futottak bele a karambolba.
márc. 13
13:51
Pusztítás az amerikai részvénypiacon: van olyan bankpapír, amelyik 70 százalékot zuhant ma (Portfolio)
Nem csak az európai bankrészvényeket ütik a befektetők, az USA-ban ugyanúgy masszív esés látszik a nyitás előtti kereskedésben, és vannak olyan bankrészvények, amelyek 60-70 százalékos mínuszban nyithatnak – írja a CNBC.
márc. 13
13:51
Valós veszélyt jelentenek az örök szennyező anyagok (Agroinform)
Vajon mikortól élesedik az alkalmazásukkal kapcsolatos uniós korlátozás?
márc. 13
13:51
A kínai elnök már jövőhéten megejtheti az oroszországi látogatását (ATV)
Az ügyet közelebbről ismerő források beszámolója szerint Hszi csin-ping kínai elnök már jövőhéten Oroszországba utazhat, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A források szerint a találkozó hamarabb jöhet létre, mint számítottak rá – írja a Reuters.

Keresés