2023. március 14. kedd

márc. 14
11:06
Csúnyán elhasalt a forint, innen nehéz lesz felállni - Felkészülhetünk a legrosszabbra? (Promotions)
Rohamosan elkezdett gyengülni a forint, és az is kiderült, hogy ennek mi állhat a hátterében.
márc. 14
11:06
Gyulay Zsolt: Párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt (Magyar Hírlap)
Kiemelte, hogy a küldöttség létszáma nagyban függ a csapatsportágaktól.
márc. 14
11:09
Orbán Viktor régi cimborájával is összefutott Párizsban (Menedzsment Fórum)
A magyar miniszterelnök a volt francia elnökkel is tárgyalt Párizsban. Téma: európai politikai ügyek.
márc. 14
11:09
Közleményt adott ki a BRFK: ez okozta a reggeli Hungária körútnál történt balesetet (Metropol)
A 27 éves sofőrt a mentők kórházba szállították.
márc. 14
11:09
Letartóztatták az orosz katonát, aki fél évig bujkált az ukrán erők elől (444.hu)
Harkiv felszabadítása után hónapokig rejtőzött elhagyatott épületekben.
márc. 14
11:09
Varga Mihály: Lassú és körülményes a helyreállítási források kiosztása (Demokrata)
A tárcavezető szerint a pénzügyi kérelmek elbírálása rendkívül nehézkes, bürokratikus.
márc. 14
11:09
Összhangzat – beszélgetés Ókovács Szilveszterrel (Demokrata)
Az Operaház-birodalomnak legfőképpen magyar szempontokat kell érvényesítenie.
márc. 14
11:09
Hadházy Ákos: A kordont le kell bontani! (Mandiner)
Azt üzenjük vele, hogy visszaköveteljük a jogainkat.
márc. 14
11:09
A Nemzeti dal népzenei ihletésű megzenésítése (Magyar Nemzet)
Közel százan vettek részt a népzenei ihletésű dal felvételén és hangstúdiós utómunkáján.
márc. 14
11:09
Hihetetlen, miből vitte focimeccsre barátait a magyar polgármester (Nyugati Fény)
Azt mondta, ez a jutalom.
márc. 14
11:09
Macron az európai egység fontosságára figyelmeztette Orbánt Párizsban (Telex)
A Le Monde tudósítása szerint Orbán „árral szemben úszik” az ukrajnai háború kérdésében, a francia elnök pedig elmagyarázta neki, hogy fontos az EU egysége Ukrajna támogatásában Oroszországgal szemben.
márc. 14
11:11
Skrabski Fruzsina: Tisztázzuk: az EU nem segélyt tart vissza, hanem a mi pénzünket! (Mandiner)
Az ellenzék pedig azon dolgozik, hogy ne kapjuk meg a pénzünket.
márc. 14
11:11
Nagy változást hozhat a tojás árában a közelgő ünnep (Magyar Nemzet)
Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a húsvéti bevásárlást.
márc. 14
11:12
Színek és é(r)vek: gondolatok a zöldenergiáról (vg.hu)
Ha a megújuló termelők ki akarnak lépni a nagy olajcégek és a hagyományos erőművek árnyékából, akkor a szabályokat újra kell gondolni és az egész zöldenergia-rendszert egyszerűsíteni kell.
márc. 14
11:12
"Nagyon felháborító": Borbás Marcsi kiakadt, hogy hogyan ábrázolják a magyar sorozatok a vidéki embereket (Femcafe)
A műsorvezető szerint ez a fajta ábrázolásmód csak a már meglévő sztereotípiákat erősiti.
márc. 14
11:12
Itt a lista, hol vásárolhatsz március 15-én (SzMo)
A legtöbb üzlet és a posták zárva lesznek, de azért néhány hely nyitva tart majd.
márc. 14
11:14
Visszakapja tízmilliárd forintját az OTP, óvatos emelkedéssel próbálkozik az árfolyam (vg.hu)
Óriási volt tavaly az OTP csoportot érintő negatív egyszeri tételek profitromboló hatása, most 10 milliárd forintot ebből korrigálni lehet.
márc. 14
11:15
„Nem ezt érdemelte” - Halálra késeltek egy fiatalt a szórakozóhely előtt (BorsOnline)
A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest.
márc. 14
11:15
Gellert kapott Orbán Viktor golyója, amivel lábon lőtte magát Európa (Piac és Profit)
Orbán Viktor szeptemberben úgy vélte, visszafelé sültek el a szankciók, lábon lőtte magát Európa. A háború végét ma sem látjuk, de a számlák az egekbe szöktek.
márc. 14
11:15
Mindent bedobott Shakira, ezt vesztette vele Piqué (Metropol)
Shakira érthető módon nagyon zokon vette, hogy focista párja megcsalta. Azóta többször odaszúrt már Piquének...
márc. 14
11:15
Nem szállna el a tojás ára, ha április végén vezetnék ki az árstopot (ProfitLine)
Húsvétra az árstopnak köszönhetően kiszámítható szinten, 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára. Hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. A tojásra vonatkozó árstop kivezetésére ideális lenne a húsvét utáni időszak, mivel a szezonális hatá
márc. 14
11:15
Meglepő felfedezés: szokatlan módszerrel választhatják ki az új munkavállalókat (Portfolio)
Egy új vizsgálat kimutatta, hogy azok a VR-játékosok (virtuális valóság), akik előbb végeztek egy játékkal magasabb általános intelligenciahányadossal, és információfeldolgozási kapacitással rendelkeznek. Az eredményeket a későbbiekben felhasználhatják az állásokra pályázók munkateljesítményének előrejelzésére – írja a ScienceDaily a Kölni, a Liech
márc. 14
11:15
Tavaly 40 milliárd múlott az előrelátáson, idén sem érdemes kockáztatni (Agroinform)
A mezőgazdasági biztosításhoz támogatást igényelhetnek a gazdálkodók.
márc. 14
11:15
Hatvan nappal meghosszabbították a gabonamegállapodást (Demokrata)
Hatvan nappal meghosszabbították a gabonamegállapodást – közölte Alekszandr Grusko.
márc. 14
11:15
Orbán Viktor este még Macronnal tárgyalt, ma már Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökkel találkozott (Mandiner)
A magyar-francia kétoldalú kapcsolatokon kívül a legfontosabb nemzetközi témákról, az ukrajnai háborúról és európai politikai ügyekről tárgyalt a két politikus.
márc. 14
11:15
A Momentum és Hadházy Ákos elbontották a kordont a Karmelitánál (Nyugati Fény)
A bejáratig már nem sikerült eljutni.
márc. 14
11:15
Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga! (Racing)
Idén is visszatér a SIM Liga, méghozzá több motorsportos szakág, és platform is képviselteti magát majd a programban. Hatalmas bővülés lesz idén a SIM Liga keretein belül, a motorsportos szezont mintázva márciustól november végéig lesznek versenyek, többféle bajnokságban is. Ezentúl az iRacing mellett más szimulátorok is részei lesznek az idei virt
márc. 14
11:15
Krisán László: „értjük, érezzük, megoldjuk” (Üzletem)
Néhány nappal a legmagasabb kamarai elismerés, a Mercur Díj átvétele után Krisán László újabb elismerésben részesült: március 14-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök adományozta a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójának, akit ebből az alkalomból kér
márc. 14
11:15
Bukhatják az ügyvédi hivatásukat az ügyvédek, akik hamis tanúzásban közreműködtek (Telex)
Egyikükre letöltendő, másikukra felfüggesztett szabadságvesztést kért a Salgótarjáni Járási Ügyészség, de az ügyvédi hivatásukat mindketten elveszíthetik.
márc. 14
11:18
"Én annyit sírtam" - Vagyonokat költött a szavazatokra Judy lánya (Ripost)
Az énekesnő számára véget ért a Sztárban Sztár.
márc. 14
11:18
Végre eljött a vásárlók ideje – a boltok mindent bevetnek a forgalomért és nem kímélik többé az árakat (vg.hu)
Harmadik hónapja tart az árháború, a kiskerláncok minden héten új termékeknél nyitnak frontot. Nem látszik a vége az árcsökkentésnek.
márc. 14
11:18
Gázolás a Hungária körúton: rosszul lett a 27 éves sofőr (Life)
A járdára hajtott és több gyalogost is elsodort egy autó a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésénél kedden reggel - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
márc. 14
11:18
BKK: Közösségi közlekedési változásokra kell készülni a fővárosban (Magyar Hírlap)
A járatok március 15-én a vasárnap és ünnepnapokon érvényes menetrendjük szerint közlekednek, azonban nagyobb térségi lezárások lesznek.
márc. 14
11:21
Kijöttek a számok: egyre nagyobb a baj, mélyrepülésben a magyar építőipar (Blikk)
2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 14
11:21
Szoboszlai Dominik barátja maga a veszedelem (Infostart)
„Nem csak Haalandtól kell tartunk, az egész csapatuk világklasszis” . Ezt mondta Marco Rose, a az RB Leipzig edzője a Manchester City elleni, idegenbeli BL-nyolcaddöntő előtt. A lipcseiek a hazai mérkőzésen 1-1-re végeztek, nem kaptak ki az angol bajnoktól, de nagyon nehéz visszavágóra számíthatnak.
márc. 14
11:21
Hajnali rajtaütést is tartott a kiskercégeknél a GVH (Portfolio)
Az infláció féken tartása nem a Gazdasági Versenyhivatal dolga, de felmerül a kérdés egy ilyen inflációs helyzetben, hogy maradhat-e passzív a hivatal. Álláspontom szerint nem maradhat passzív - jelezte egy keddi háttérbeszélgetésen Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke. Ezzel van összefüggésben, hogy a GVH az elmúlt időszakban két gyorsított ágazati
márc. 14
11:21
Ilyen károkat okoznak a tavaszi viharok a magyar lakásokban: így védheted ki a horrorköltségeket (Pénzcentrum)
Önmagában egy 5-10 éve vagy régebben kötött lakásbiztosítás nem biztos, hogy elegendő fedezetet nyújt a leggyakrabban előforduló károkra. Éppen ezért érdemes időről-időre ellenőrizni, mire terjed ki a lakásbiztosítás, és milyen kiegészítő biztosításokat lehet kötni mellé. Az egyik vezető hazai biztosításközvetítőnél a legnépszerűbb kiegészítő bizto
márc. 14
11:21
Megpróbáltak felrobbantani egy polgármester-helyettest Ukrajnában (ATV)
Az Ates, magyarra fordítva Tűz nevű ukránpárti tatár partizánmozgalom merényletet kísérelt meg Vitalij Guru, az oroszok által elfoglalt Nova Kakovka polgármester-helyettese ellen – írta meg az Index.
márc. 14
11:21
Pár év alatt negyedével nőhet a SVOD-piac (MMonline)
A tavalyi 99 milliárd dollárról 2028-ra 124 milliárd dollárosra nőhet az előfizetős streamingszolgáltatások (SVOD) piaca a Digital TV Research piaci előrejelzése szerint. A kutatócég számításai alapján a 25 milliárd dolláros többletbevételhez az Egyesült Államok 5 milliárd dollárral járul hozzá, a második helyen álló kínai piac pedig 1 milliárd dol
márc. 14
11:21
Francesca Rivafinoli: Óriási fordulat: Dobrev Klára hadat üzent a grönlandi jegesmedvéknek (Mandiner)
A DK épp csak elkezdett hangolódni március 15-ére, de Klárának máris sikerült tökéletesen összefoglalnia a párt minden önbecsüléstől mentes múlt- és jövőképét. Köszönjük.
márc. 14
11:21
1848: az alkotmányos forradalom (Magyar Nemzet)
A szabadság és a nemzeti érdekképviselet történeti alkotmányunk vívmánya.
márc. 14
11:21
Rendőröket és ügyvédeket ítéltek el, mert rendőrségi adatokkal kereskedtek (Telex)
Négy rendőr kapott letöltendőt, két ügyvéd és egy rendőr felfüggesztettet a nem jogerős ítélet szerint.
márc. 14
11:21
Ej mi a kő! Tyúkanyó, kend, hát mennyivel ment? (Telex)
A kecskeméti rendőrség Petőfi Sándorral maxolja ki a Petőfi-emlékévet.
márc. 14
11:23
Utcakölyökből lett fekete bárány, most zsoldosként mutatja az utat a fiataloknak Hódosi Zoltán (Magyar Nemzet)
Előbb belecsöppent a szervezett bűnözésbe, majd zsoldos lett, hogy napjainkban jószolgálati tevékenységet végezve utat mutasson fiataloknak.
márc. 14
11:24
Teljesen átalakulhat a repohárrendszer Magyarországon (vg.hu)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara igyekszik feloldani a repoharak miatt kialakult társadalmi feszültséget.
márc. 14
11:24
Két török dráma érkezik márciusban a TV2 Csoport csatornáira (Márkamonitor)
Két új török sorozatot láthatnak a nézők hamarosan a Tv2 Csoport csatornáin. Március 16-án indul a Titkok hálójában a Super Tv2 műsorán, A sors útvesztői című dráma pedig március 27-én érkezik a Tv2-re.   Újabb izgalmas történetet követhetnek figyelemmel a Super Tv2 nézői március 16-tól. Hétköznaponként 20 órától indul a Titkok hálójában című új sz
márc. 14
11:24
Puskás Tivadar 130 éve halt meg (Magyar Hírlap)
A feltaláló nevét több utca, intézmény viseli, és több szobra is áll, az egyik a Magyar Telekom budapesti székháza előtt.
márc. 14
11:24
Európa lerohanására készülnek a kínai autók (Autószektor)
Különösen Európa válik egyre fontosabb exportcéllá a kínai elektromos járművek számára, mivel egyes piacokon - kiváltképpen a skandináv országokban - a világon az egyik legmagasabb az elektromos járművek elterjedtsége, míg máshol az ev-eladások egyre szaporodnak. Az EU nemrégiben bejelentette, hogy 2035-ig fokozatosan le kívánja állítani a belső ég
márc. 14
11:25
Rendőrségi adatokkal kereskedő volt rendőröket és ügyvédeket ítéltek el (Magyar Nemzet)
Elsőfokú ítélet született egy rendőrségi adatokkal kereskedő volt rendőrtiszt és bűntársai, további négy rendőr és ügyvédek ügyében.
márc. 14
11:26
Elpusztult Kanadában a „világ legmagányosabb bálnája” (Magyar Hírlap)
Az állatvédők már régóta követelték a medencéjében teljesen egyedül élő orka szabadon engedését és a visszahelyezését az óceánba.

Keresés