2023. március 17. péntek

márc. 17
11:03
Ez fájni fog a turistáknak, fizetőssé teszik Róma leglátogatottabb műemlékét (ATV)
Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék - jelentette be az olasz kulturális minisztérium, miután megegyezett a római egyházmegyével a kérdésben.
márc. 17
11:03
New York Times: Túl sok lőszert használnak el az ukránok Bahmutnál, Amerika egy „utolsó utáni próbálkozásra” készül (Mandiner)
Ha minden így folytatódik, Ukrajnának nem marad lőszere ahhoz, hogy ellentámadásba lendüljön tavasszal – írja az amerikai lap.
márc. 17
11:03
Kitört a botrány: Élő adásban vallott színt az Orbán-kormány elveiről a Fidesz-képviselő (Nyugati Fény)
Nincsenek szavak.
márc. 17
11:05
Lazított Kína a bankok kötelező tartalékrátáján, élénkítenék a gazdaságot (Portfolio)
Csökkentik a bankok kötelező tartalékrátáját Kínában a jegybank közleménye szerint – írja a Reuters.
márc. 17
11:05
Lovasrendőrök üldözték a telefonozó sofőrt (Mandiner)
Sikeres volt a hajsza.
márc. 17
11:05
Felháborító taktika: Orbánék hónapokig húzzák a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikációját (Nyugati Fény)
Kitolták a hónap végére.
márc. 17
11:07
Mi történt? Gyöngyösi Márton bejelentette, azonnal lemond ekkor (Nyugati Fény)
Már megvan rá a terve.
márc. 17
11:09
Lépnek a bankok a befagyasztott orosz "anyagiak" miatt (Infostart)
A lépés néhány ezer befektetőt érint.
márc. 17
11:09
Bajok vannak egy biztosítónál, visszavonták az engedélyét Romániában (Portfolio)
A román hatóságok visszavonták az Euroins Romania biztosító engedélyét – írja a Reuters.
márc. 17
11:09
Szlovákia MiG-29-es vadászgépeket ajándékoz Ukrajnának (444.hu)
A miniszterelnök szerint nem támadó hadműveletekre használják majd őket.
márc. 17
11:09
Radioaktív anyagot tartalmazó víz szivárgott ki egy minnesotai atomerőműből (Telex)
A hatóságok monitorozzák a trícium tartalmú vizet, azt mondják, nem veszélyes a lakosságra és a környezetre.
márc. 17
11:09
Felmászott és leesett a Puskás Aréna egyik pilonjáról egy férfi (Telex)
A férfi 4-5 métert zuhant, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
márc. 17
11:11
Fizetős parkolás egész Budapesten? – Drasztikus javaslat érkezett a fővárosi önkormányzathoz (Portfolio)
Átfogó javaslatcsomagot nyújtott be a fővárosi önkormányzathoz a Levegő Munkacsoport – írja a Magyar Nemzet. A munkacsoport javaslata nemcsak a parkolást, de a közlekedést, sőt az elektromos autókat is komolyan érintené.
márc. 17
11:12
Hosszú Katinka babát vár, ezzel a csodás videóval jelentette be (Glamour)
Már egy ideje rebesgették, hogy Hosszú Katinka anyai örömök elé néz, de az úszónő egészen tegnap estig ezt nem erősítette meg. Végre eljött a pillanat: a háromszoros olimpiai bajnok világklasszis különleges videó formájában osztotta meg az örömhírt.
márc. 17
11:12
Megdőlt az orosz hadsereg legendája, gagyi kínai felszereléssel estek neki az ukránoknak (Promotions)
Különös videó kering a neten dicsekvő ukrán katonákkal, akik egy rettegettnek hitt harci gépet szedtek le
márc. 17
11:12
Vigyázzunk a sünökre a tavaszi kerti munkák során! (Magyar Hírlap)
Figyelmeztetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
márc. 17
11:12
A Stellantis az illinois-i gyár bezárására kényszerülhet az ambíciózus villanyosítási tervek miatt (Autószektor)
A Belvidere-i gyártóüzem mintegy 1350 embert foglalkoztat, egykorerokee terepjárókat. Elemzők szerint az üzem sorsát megpecsételheti az, hogy a konszert rohamoson közel négyezer embernek adott munkát. A 25 ezer fős kisváros minden szállal kötődik hozzá.  Lassan hatodik éve ott szerelik össze a Jeep Ch léptékben tér át a belsőégésű motorokról az ele
márc. 17
11:15
A Masterplast további üzletrészt vásárolt olaszországi érdekeltségében (ProfitLine)
A Masterplast Nyrt. további üzletrészt vásárolt olaszországi érdekeltségében - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
márc. 17
11:15
Eltitkolták az amerikai hatóságok, hogy szivárgást észleltek egy atomerőműben (Mandiner)
Az üzemeltető szerint a lakosság nincs veszélyben.
márc. 17
11:15
Meghalt az anyagyilkos rocksztár, Eric Clapton egykori dobosa (AC News)
Jim Gordon kalapáccsal és henteskéssel végzett az édesanyjával.
márc. 17
11:17
Lezuhant egy férfi a Puskás Aréna tartóoszlopáról a Fradi-meccs alatt (Mandiner)
A férfit súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni.
márc. 17
11:18
Viccből rendelt egy Dns-tesztet, az eredmény az egész családját tönkretette: Évtizedes titkok láttak napvilágot (Femcafe)
Poénnak szánta az egészet, családi katasztrófa lett a vége.
márc. 17
11:18
Pályázat az EU műtrágyapiaci megfigyelőközpontjához való csatlakozásra (Magyar Hírlap)
Brüsszel optimalizálná a felhasználást, és csökkentené az uniós függőséget.
márc. 17
11:18
A spanyolok szigorítottak az állatjóléti törvényükön (Magyar Mezőgazdaság)
Legfeljebb három napig lehet magára hagyni egy háziállatot, a macskákat kötelező ivartalaníttatni és chippel ellátni, a kutyatulajdonosoknak felelősségbiztosítást kell kötniük - egyebek mellett ezek szerepelnek az új állatjóléti törvényben, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a spanyol parlament Madridban.
márc. 17
11:21
Szereti a buja növényzetet? Akkor az idei kerti trendek tetszeni fognak! (Blikk)
A modern kert és balkon ma már multifunkciós, így a szabadtéri konyhától a meditációs, pihenőszigeten és wellnessoázison át a zöldben való kertészkedésig minden szempontból otthonunk kitágított tereként tekintünk rá.
márc. 17
11:21
Lezuhant a Puskás-stadion oldaláról egy ember (Infostart)
A baleset a csütörtöki Ferencváros-Bayer Leverkusen Európa-liga-mérkőzés idején történt.
márc. 17
11:21
Saját unokája szúrt le egy idős férfit Somogyban (Blikk)
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta annak a férfinak a büntetőügyében, aki nagyapjának késsel súlyos sérülést okozott.
márc. 17
11:21
Közgyűlést tart a Delta Technologies (Portfolio)
Kiküldte az április 17-én tartandó közgyűlésének meghívóját a Delta Technologies.
márc. 17
11:21
Március 31-én szavazhat a parlament a finn-svéd NATO-csatlakozásról (444.hu)
Talán nem halogatják tovább.
márc. 17
11:21
Szlovákia bejelentette: a teljes MiG-29-es flottáját Ukrajnába küldi (Mandiner)
Ez összesen 11 vadászgépet jelent.
márc. 17
11:21
„Őrület, mi van a kórházban!” – Zámbó Krisztián párja iszonyatosan kiakadt a magyar egészségügyre (Nyugati Fény)
Fel van háborodva.
márc. 17
11:21
Március 31-én szavazhat a parlament a svéd és finn NATO-csatlakozásról (Telex)
Az Atv.hu értesülését megerősítették a Fidesz-frakcióból.
márc. 17
11:23
Súlyos üzenetet küldött Orbánéknak az ukrán külügyminiszter (Nyugati Fény)
Minden választás fel van jegyezve – mondta.
márc. 17
11:24
Kamilla királyné szívszorító gesztussal tiszteleg Erzsébet királynő emléke előtt (Glamour)
Kamilla királyné a westminsteri Nemzetközösség napi istentiszteleten egy olyan ikonikus kiegészítővel jelent meg, amely Erzsébet királynő stílusának az egyik kulcseleme volt – a legjobb az egészben, hogy ezt egy apró csavarral a sajátjává is varázsolja.
márc. 17
11:24
Pozsony mégis átadja a vadászait Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Szlovákia jelenlegi kormánya a háború eszkalációjában érdekelt.
márc. 17
11:27
Nyilvánosságra került Putyin titkos, ördögi terve – újabb országot akar bekebelezni? (ATV)
Napvilágra került az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) titkos terve, hogy milyen eszközökkel próbálják destabilizálni Moldovát, beleértve az oroszbarát csoportok támogatását, az ortodox egyház felhasználását, valamint a földgázszállítások megszakításával való fenyegetést. A dokumentumokat elsőként egy médiakonzorcium szerez
márc. 17
11:27
Pofátlanul zseniális húzás: a Raiffeisen 400 millió eurót készül átutalni Oroszországnak (Mandiner)
Az osztrák bank a moszkvai nyereségéhez szeretne hozzájutni, az oroszok a saját, Európában rekedt pénzeikhez. A Raiffeisen most hihetetlen ötlettel állt elő, hogy mindenki megkapja, amit akar.
márc. 17
11:27
Gyaloglásra kötelezték az F1-es pilótákat, Leclerc többé nem vesz részt a szokott programon (Racing)
A FOM száműzte a járműveket az F1-es hétvégék megszokott csütörtöki programjáról.
márc. 17
11:27
Családját félti a Harry Potter transzfób írónője (AC News)
J.K. Rowling szerint, akik elítélik a kijelentései miatt, nem értik a Harry Potter könyveket.
márc. 17
11:30
4 súlyos jel, hogy túlságosan elkényelmesedtél a kapcsolatodban: Ha így folytatod, hamar szakítás lehet a vége (Femcafe)
Természetesen szeretnéd kényelmesen érezni magad a kapcsolatodban, de lehetsz-e túl kényelmes? Az biztos, hogy igen, és fontos, hogy felismerd azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy te és a párod ezen az úton vagytok, hiszen ez azt jelentheti, hogy már nem fejlődtök és nem fejlődtök tovább párként.
márc. 17
11:30
Új orchideafajra bukkantak Japánban (Magyar Hírlap)
A kutatókat nagyon meglepte a felfedezés.
márc. 17
11:33
Pálinkafőzővel ment a trükközés, a NAV-nak is feltűnt (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan értékeli az online számlaadatokat. Az elemzőknek így tűnt fel egy pálinkafőző berendezés számlája, ahol a feltüntetett vételár még egy laikus számára is gyanúsan magas volt.
márc. 17
11:33
NAV: foglalkoztatással kapcsolatos január 1-jei változások (Adózóna)
Foglalkoztatással kapcsolatos január 1-jei változásokról tett közzé tájékoztató összefoglalót honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
márc. 17
11:33
Egyvalamiben már most rekordot hoztak a bankcsődök a 2008-as válsághoz képest (Forbes)
Új rekordot döntöttek az Egyesült Államokban a bankoknak nyújtott sürgősségi hitelek, vagyis meghaladták a 2008-as pénzügyi válság idején elért korábbi csúcsot.
márc. 17
11:33
Ledobta a textilt Völgyi Zsuzsi (AC News)
A Romantic énekesnője 18 kilós fogyása után egy fürdőben mutatta meg csodás idomait.
márc. 17
11:36
Beverte az olasz játékos orrát a pályára befutó szurkoló (HírTV)
Megdöbbentő jelenetek zajlottak le a Konferencia-liga csütörtök esti negyeddöntőjében, amelyen a Fiorentina 4-1-re nyert a török Sivasspor otthonában és így kettős győzelemmel jutott tovább a Konferencia-liga negyeddöntőjébe.
márc. 17
11:36
Megkapták a versenyhatósági engedélyeket az Alteo többségi tulajdonrészét megvásárlók (Tiszta Jövő)
A szerb versenyhatóság is kiadta engedélyét, így valamennyi meghatározott versenyhatósági engedélyt megkapott a Mol RES, a Főnix Magántőkealap és a Riverland Magántőkealap az illetékes versenyhatóságoktól - tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
márc. 17
11:36
„Rajtam keresztül mesélte a sztorikat a közönségnek” – megszólalt a rajongó, akit kétszer is felhívott Robbie Williams a színpadra (SzMo)
Gregus Vidor tényleg nagyon szereti az angol énekest: pénteken a bécsi koncertjére is elmegy, ezúttal az édesanyjával.
márc. 17
11:36
Újabb ismert étterem zárt be a rezsiárak miatt (SzMo)
A vezetőség azt reméli, hogy májusban újra ki tudnak nyitni.
márc. 17
11:36
Visszavonta a román pénzügyi felügyelet az Euroins biztosító működéséi engedélyét (Magyar Hírlap)
Csődeljárást kezdeményeztek a cég ellen.

Keresés