Közel 173 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból végzi el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) napelemes rendszer telepítését a Groupama Arénában - közölte az MNV pénteken az MTI-vel.
Halak milliói pusztultak el az ausztrál Darling folyóban. A környékbelieket szörnyű látvány fogadta, a rengeteg tetem ugyanis teljesen betakarta a víz felszínét.
Magyarországot "bele akarják nyomni" az ukrajnai háborús konfliktusba és a háborúpárti táborba, "de mi maradunk a béke mellett" - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Whitereport elemzése szerint 681 podcast volt beazonosítható Magyarországon 2022 végén, ami az egy évvel korábbinak a duplája, a 3 leggyakoribb tematika az általános szórakozás, pszichológia és önfejlesztés, illetve a sport. A tanulmány szerint a kínálati oldal már túl van az infexiós ponton a specializált szereplők elkötelezettségének, a kiadók
Manapság már természetesnek vesszük, hogy az anyukák bármikor lefényképezhetik gyermekeiket. A mindig kéznél lévő okostelefonokkal könnyű a babák huncut arckifejezését megörökíteni, de a viktoriánus korban ez nem egészen így működött.
Ma már szinte mindennap olvashatunk egy újabb hírt arról, hogy vírusok vagy zsarolók támadtak meg egy céget. Persze még a vállalatoknál is több magánszemély érintett az ilyen jellegű támadásokban.
A tavaly október végétől elrendelt lakossági napelemes hálózati csatlakozási stop kapcsán „most azon dolgozunk, hogy felülvizsgáljuk, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást” – mondta a Mandinernek adott interjúban Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter hozzátette, hogy még mintegy 100 ezer oly
A Volkswagen még 2021 szeptemberében mutatta be a korábbi ID modellektől merőben eltérő, az ID.2-t előrevetítőt ID.Life koncepciót, amelyet egy mindenki számára elérhető villanyautóként képzeltek el a németek. Ezek után már tavaly márciusban felmerült, hogy az új stílusirány nem győzte meg sem a vásárlókat, sem a vezetőket, így előröl kezdődhet a p
Az Aegon Alapkezelő Zrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó. A hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési
Az egészségügyi dolgozókat ért támadások sajnos az egész világon jelen vannak – legyen szó akár verbális bántalmazásról, akár tettlegességről. Bár az orvosok és az ápolók igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a kezelésre szorulók sikeresen felépüljenek, van, hogy sajnos ez minden igyekezet ellenére nem sikerül, a családtagok pedig a kór
Hiába derült ki, hogy az apja hazudott, mégis övé a felügyelet, az édesanyja csak kéthetente láthatja a fiát. Ráadásul a fiú szerint a nevelőanyja bántalmazza, de szakértőre is hiába várnak hónapok óta.
Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
A Magyar Telekom vezérigazgatója, Rékasi Tibor nem tart a 4ig-től, szerinte csak erősödni fog a verseny azzal, hogy a Vodafone felvásárlásával egy másik óriás is felnő a Telekom mellé.
A növénytermesztésben a gazdálkodók, élve a támogatási lehetőségekkel, jelentős gépberuházásba kezdtek. A precíziós gépek beszerzésére irányuló pályázati felhívás keretében a gazdák 212,39 milliárd forint támogatási igényre nyújtottak be kérelmeket – jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a szatymazi Barackvirágnap és
A többség úgy látja, igen rossz irányba mennek a dolgok, nem kevesen akadnak, akik szerint az Egyesült Államok egyik legnagyobb ellensége maga az elnök, Joe Biden; változást vár a többség, és javarészük úgy látja, ezt a változást Donald Trump exelnök hozhatná el.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a gyorshajtókat próbálták kiszűrni Nógrádkövesd belterületén 2023. március 10-én. A járőrök sebességmérő műszere előtt 10