2023. március 21. kedd

márc. 21
10:57
Nem szigorít a Moszkva elleni szankción a G7 (Mandiner)
Ahogyan számítani lehetett rá, Észtország hangoskodását ezúttal elengedték a fülük mellett a G7-es országok, és nem nyúlnak az orosz kőolajra kiszabott árplafonhoz.
márc. 21
10:57
Zuglói irodából indult, Indonéziában terjeszkedik a magyar sikersztori (Forbes)
Az indonéz fővárosban, Jakartában nyit irodát az Aliz Technologies.
márc. 21
10:57
Ettől az Ikea horgászjátéktól megfulladhatnak a gyermekek, azonnal vissza lehet vinni (Helló Magyar)
Elővigyázatosságból visszahívja az egyik játékát az IKEA:
márc. 21
10:57
Itt van Orbánék újabb terve: Kiderült, mit államosítanának következőnek (Nyugati Fény)
Vajon sikerül nekik?
márc. 21
10:57
Meghalt egy magyar vízimentő, miután maga alá temette a lavina Aspenben (Telex)
Rajta kívül még ketten rekedtek a hó alatt, de őket sikerült kimenteni.
márc. 21
10:57
Turmixba kevert arzénnal és ciánnal gyilkolta meg a feleségét egy amerikai fogorvos (Telex)
James Craig már öt évvel korábban is megpróbálhatta megmérgezni a feleségét.
márc. 21
10:59
Itt az idő: Végre fény derülhet arra, mi okozta a koronavírus-járványt (Nyugati Fény)
Nyilvánosságra kerülnek a dokumentumok.
márc. 21
11:00
Ősi maja sírkamrára bukkantak (Magyar Hírlap)
Az érintett területen hat Unesco-világörökségi helyszín és öt bioszféra-rezervátum található.
márc. 21
11:03
Nagyot javult a hangulat, raliznak a tőzsdék (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülé
márc. 21
11:03
PSZ: gondoskodjon az ígért béremelésről és kezdjen érdemi párbeszédet a felelős minisztérium (ATV)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik amiatt, hogy - mint írták - a Kulturális és Innovációs Minisztérium semmibe veszi a szakképzésben foglalkoztatottak jogos igényeit és a problémák jelzését.
márc. 21
11:03
Bohár Fekete-Győrnek: A Momentumnak mi baja a békével? (Mandiner)
A Megafon riportere nem kapott választ a kérdéseire.
márc. 21
11:03
Belépőkártyákat (Telex)
.
márc. 21
11:05
Martin Ethelwolf: Igazuk van azoknak, akik szidják a felvilágosodást (Mandiner)
Ha nem lett volna felvilágosodás, a sok jobbágyivadék nem tákolná össze a sok ökörséget.
márc. 21
11:06
Magyar csodakastélyokat zárnak be, elküldik a dolgozókat is (Spabook)
A számos magyar kastélyt üzemeltető NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. csoportos létszámleépítést jelentett be az MTI-nek megküldött közleményében. Felfüggesztik 2 népszerű magyar kastély látogathatóságát is. A lépést az energiaárrobbanással,…
márc. 21
11:06
Gmail-es vagy? Bődületes változás jön, ami minden felhasználót érint (Promotions)
Nagy változás jön a Gmail-nél.
márc. 21
11:09
Volt havi 124 ezer forintja? Kiderült, mennyien éltek a létminimum alatt (Menedzsment Fórum)
A magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban – egyebek között ez olvasható ki a Policy Agenda elemzéséből.
márc. 21
11:09
Megérkezett a felpattanás, raliznak a tőzsdék (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülé
márc. 21
11:09
Újabb szexuális visszaélés történhetett egy magyar iskolában (Mandiner)
A bejelentések arról szóltak, hogy a pedagógus fizikai kényszerítést alkalmazott, és szexuális zaklatásnak, lelki bántalmazásnak, zsarolásnak tette ki a gyermekeket.
márc. 21
11:09
Száz drón repked láthatatlanul az Ikea áruházaiban (go2fly)
Érdekes tényről rántotta le nemrég a leplet az IKEA-áruházak java részét üzemeltető Ingka Group: közleményük szerint már száz drón repked a svéd bútorüzletek falai között. A drónozásba két éve vágott
márc. 21
11:09
Nyomoz a rendőrség a szolnoki kórház pszichiátriai osztályán történt tűzeset miatt (Telex)
Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.
márc. 21
11:09
Turmixba kevert arzénnal és ciánnal gyilkolhatta meg a feleségét egy amerikai fogorvos (Telex)
James Craig már öt évvel korábban is megpróbálhatta megmérgezni a feleségét.
márc. 21
11:12
Hatalmas napkitörést észleltek a tudósok: telibe találta a Nasa egyik űrszondáját, de még a Földön is érezni lehetett (Femcafe)
A napkitörés a Napnak a Földtől épp átellenes feléről lépett ki, de ennek ellenére elérte a bolygónkat.
márc. 21
11:12
A világ legnagyobb egérirtására készülnek a Marion-szigeten (Magyar Hírlap)
Szakértők szerint, ha nem irtják ki a rágcsálókat, akkor az albatrosz – 18 másik tengeri madárfajjal együtt – teljesen eltűnhet a szigetről.
márc. 21
11:15
Mi az igazság Putyin elfogatóparancsa ügyében? Ez is szóba kerül a Klasszis Klub kerekasztal-beszélgetésén (Privátbankár)
Az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által megrendezett Klasszis Klub szintet lép, ezentúl már nemcsak online, hanem személyesen is kérdezzük neves szakértőinket. Az első ilyen eseményre március 23-án, csütörtökön kerül sor, amikor kerekasztal-beszélgetések keretében két kiemelt témát járunk körül: a banki, hitelezési környezete
márc. 21
11:15
Hogyan reagálhatnak a bankok az MNB döntéseire? Ezt is megtudhatjuk Klasszis Klubunk kerekasztal-beszélgetésén (Menedzsment Fórum)
Az eddigi online helyett immár személyesen is lehet kérdezni neves hazai szakértőket az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által megrendezett Klasszis Klubban. Az első ilyen eseményre március 23-án, csütörtökön kerül sor, amikor kerekasztal-beszélgetéseken két kiemelt témát járunk körül: a banki, hitelezési környezetet és a geopolitikai helyzetet.
márc. 21
11:15
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
márc. 21
11:15
Ígéretekkel akadályoznák meg a kötvénypiac teljes felborulását az uniós döntéshozók (Portfolio)
Az Európai Unió több ígéretet is tett arra, hogy tiszteletben tartja a banki kötvénytulajdonosok jogait, miután a svájci hatóságok elsőbbséget adtak a részvényeseknek azzal, hogy kártalanítás nélkül nullára írták a Credit Suisse kiegészítő Tier 1 (AT1) típusú kötvényeinek értékét – írja a Financial Times.
márc. 21
11:15
Európa versenyképessége végveszélyben (Mandiner)
Kontinensünk eddigi gazdasági fejlődésének alapjai kérdőjeleződtek meg az elmúlt évek válságai nyomán. Az európai versenyképesség megőrzése érdekében a munkahelyteremtést, a legfejlettebb technológiákat és a beruházásösztönzést fókuszba helyező gazdaságpolitikára van szükség.
márc. 21
11:15
Meghalt a Harry Potter sztárja (Nyugati Fény)
Családját is sokkolta a hír.
márc. 21
11:15
Szemben hajtott a forgalommal egy autós a székesfehérvári elkerülőn (Telex)
Szerencsére nem lett baleset a dologból.
márc. 21
11:17
Régóta várt, hasznos funkció érkezett a Chrome böngészőbe (Portfolio)
A Google Chrome bevezet egy új funkciót, amellyel mostantól egyetlen kattintással le lehet tiltani az összes bővítményt, ha az zavarja a böngészést egy weboldalon.A bővítmények letiltása egy adott weboldalról nem lesz hatással más, később megnyitott vagy már megnyitott weboldalakra – írja az MSPowerUser.
márc. 21
11:18
Ram 1500 Revolution Bev koncepcióautó: Cowboy elektromos jármű (Autószektor)
A RAM 1500 Revolution BEV koncepcióautó ízelítőt ad a 2024-ben debütáló 1500 BEV szériamodellből, amely a már kapható Ford F-150 Lightning modellel versenyez. A Stellantis csoporthoz tartozó RAM Trucks márka a CES technológiai vásáron egy új akkumulátoros-elektromos pick-up tanulmányát mutatta be. A RAM 1500 Revolution BEV Concept Car előzetest
márc. 21
11:21
Így csökkenthetők a számlavezetési költségek! (Privátbankár)
Az MNB szerint több ezer forintos különbség van a bankszámlacsomagok díja között.
márc. 21
11:21
Miért ilyen drága Magyarországon a benzin? (Portfolio)
Több elemzésben is foglalkoztunk már a hazai benzinkutak árképzésének kérdésével, azaz azzal, hogy régiós összevetésben mégis miért tekinthetőek rendkívül magasnak a hazai üzemanyagárak az árplafon december eleji kivezetése óta. A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent elemzésében ugyancsak ezt a témát járja körül, írásukban az üzemanyagárak költségs
márc. 21
11:21
Gyilkos turmixszal mérgezte meg a feleségét egy amerikai fogorvos (ATV)
A férfi arzénnal és ciánnal mérgezte meg a felesége fehérjeturmixát, hogy a halála után összejöhessen a szeretőjével.
márc. 21
11:21
„Romantikus” mindennapok Párizsban (Mandiner)
Gyertyafény helyett a barikádok tüzei világítják be az éjszakát.
márc. 21
11:24
Ez a férfi szűzen halt meg és soha életében nem találkozott nővel (Femcafe)
Akármilyen hihetetlenül is hangozzék - pláne, a mai világban -, de igaz! Legalább egy olyan ember létezett ezen a bolygón, aki nemhogy szűzen halt meg, de soha életében nem találkozott nővel.
márc. 21
11:24
Zendaya különleges gyűrűvel pecsételte meg szerelmét Tom Hollanddal (Glamour)
Zendaya és Tom Holland kapcsolata maga a valóra vált hollywoodi álom. A páros rendkívül diszkréten kezeli a magánéletüket, a szemfüles rajongók most azonban olyan szívmelengető részletet vettek észre, amely egyértelműen a köztük lévő szoros kötelékre utal.
márc. 21
11:27
Saját dolgozóinknak ajánljuk először megvételre eladósorba kerülő céges vagyontárgyainkat (Piac és Profit)
Egyre népszerűbbek a hazai vállalatok körében az úgynevezett zártkörű aukciók, melyeken csak egy előre meghatározott kör licitálhat a felkínált vagyontárgyakra. Mindez átlátható, igazságos feltételeket biztosít például azoknak, akik a lecserélt elektronikai eszközeiket, irodabútoraikat vagy akár céges autóikat akarják szétosztani munkavállalóik köz
márc. 21
11:27
Borús előrejelzés a nagyvállalatoktól, egyre kevesebb profittal számolnak (Portfolio)
A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű - ismertette a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeit az MTI-nek kedden küldött összefoglalójában a bank.
márc. 21
11:27
Politikai játszma zajlik Trump ellen (Demokrata)
Donald Trump több fórumon is világossá tette azon meggyőződését, hogy rendkívüli népszerűsége állhat esetleges letartóztatásának a hátterében.
márc. 21
11:27
A jövőt írják az MVM Edison startup versenyén - száznál is több pályázat érkezett (Növekedés)
Hetedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az MVM Edison startup versenyt. A megmérettetésen idén öt témakörben és két kategóriában összesen több mint száz jelentkező pályázott innovatív ötletével.
márc. 21
11:27
Oroszország rengeteget keresett a műtrágya exportján (Mandiner)
A modern mezőgazdasághoz és a világ élelmezéséhez létfontosságú műtrágya piaca turbulens másfél éven van túl. Az előállításához nélkülözhetetlen földgáz jelentős áremelkedése a műtrágya árát is megháromszorozta – elmélyítve a globális élelmiszer-biztonsági válságot. A strukturálisan magasabb földgázárak és az orosz mezőgazdasági értékláncokról való
márc. 21
11:30
Ma van az egyszülős családok napja (Magyar Hírlap)
Az ünnepnap alkalmából negyedik alkalommal hirdetik meg a Páratlan szülő díjat.
márc. 21
11:30
Itt az erdők napja, kezdődik a tavaszi nagytakarítás (Magyar Mezőgazdaság)
Harmadik alkalommal hív a természet megtisztítására az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (Aöfk) és az Aktív Magyarország a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki a természetet együtt! elnevezésű akció keretében - tájékoztatta az Aöfk hétfőn az MTI-t.
márc. 21
11:33
Így néz ki Pintér Sándor terve a brutális kórházi adósságok csökkentésére (Menedzsment Fórum)
Parlamenti kérdést kapott Pintér Sándor belügyminiszter Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselőtől, aki arra várt választ, hogy a kormány miképp kezeli a kórháziadósság-állományok halmozódását? Megérkezett a válasz.
márc. 21
11:33
Megkezdték a Last of Us sorozat második etapjának munkálatait – Mit várhatunk tőle? (Blikk)
Az HBO a Trónok harca és az ahhoz kapcsolódó Sárkányok háza óta nem húzott semmi olyat, amivel saját streamingoldalukra tudták volna csábítani a nézőket: ekkor azonban Pedro Pascallal az élen kikapták a kalapból a népszerű videójátékon alapuló The Last of Us sorozatot.
márc. 21
11:33
Három napra leáll a tanítás az iskolákban Los Angelesben, mert 30 ezer iskolai dolgozó sztrájkol (444.hu)
A magasabb bérekért.
márc. 21
11:33
A kínai elnök pekingi látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyint (Demokrata)
A kínai elnök március 20. és 22. között tartózkodik állami látogatáson Oroszországban.
márc. 21
11:33
Vigyázat: kamu Arbitrum airdroppal próbálkoznak a csalók (BitcoinBázis)
A csalók több száz hamis Arbitrum airdropot és adathalász weboldalt hoztak létre, hogy pénzt lopjanak a gyanútlan felhasználóktól. Az Arbitrum

Keresés