Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes rendelkezni róla.
A 2023. január 1-jétől hatályba lépett munka törvénykönyve (Mt.) módosítása olyan átfogó jellegű és mértékű, ami az Mt. 2012-es megjelenése óta példa nélküli. Érinti többek között az alapelveket, határidőket, a jognyilatkozatokat, a munkaidő, pihenőidő és a bérezés kérdését.
Indulnak a kamatfizetések, három állampapír esetében is érdemes figyelni a következő napokban. Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet így a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes tehát rendelkezni róla – írja a Bank360 a Forbes.hu-n
A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű
A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank az Mti-vel kedden.
Sürgősen reformokat kell bevezetni a pénzpiaci alapok sebezhetőségének javítására, hogy a szektor könnyebben tudjon megküzdeni a jelenlegihez hasonló gazdasági sokkokkal – közölte az Európai Értékpapír-piaci Hatóság kedden.
Az államadósság is elinflálódik, de hosszú távon óriási károkat okoz a magas infláció - vélekednek szakértők. Ugyanakkor, bár az államadósságon ideiglenesen segíthet, plusz kiadásokat is jelent, hiszen emelni kell például a nyugdíjakat. A jegybank teszi a dolgát, ami azonban a kormányzatnak nem feltétlenül jó, hiszen erőteljes gazdasági növekedést
Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálnak, ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi példányszámnak felel meg.
Jelentős különbségek vannak a bankok és számlacsomagok között, és a fizetett díjakon évente akár több ezer forintot is meg lehet takarítani. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Az MNB 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készült tájékoztatója al
Februárban közel 65 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát, 4 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban - idézte a DataHouse frissen közzétett előzetes adatait a JóAutók.hu használtautó-piaci portál kedden.
Egy ismeretlen hacker feltörte a Ferrari olasz luxusautó-gyártó rendszereit, és váltságdíjat követel bizonyos ügyfélkapcsolati adatokért cserébe. Az autógyártó azt nyilatkozta, nem tesz eleget a követelésnek - írja a Cybernews.
A Väderstad, mint a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgép gyártója, újabb 12.600 négyzetméterrel bővíti a Väderstadban található gyárát. A bővítés további területeket biztosít majd a szerelési és a festési munkálatokhoz, a cél pedig az, hogy 2028-ra évi 10.000 munkagép gördüljön le a központi gyártósorról.
A Belügyminisztérium március 14-én hirdette ki a 2023-as szociális tüzelőanyag-pályázatot, amelynek keretösszege a megemelkedett tűzifa árak ellenére sem emelkedett 2018 óta. Az ötmilliárdos pályázati forrás idén csak háromnegyed annyi tüzelőre lesz elég, mint tavaly, míg a rászorulók száma jelentősen megnőtt az energiaválság és a magas infláció kö
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a nyúlfarknyi jogszabályt, amelyben kihirdeti a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján – írja a Bank360.hu.
A szakmában mindenki rajongott érte, de a magánéletében is csak sikereket könyvelhetett el. Az ország még mindig nem ocsúdott fel teljesen a döbbenetből, amit Dunai Tamás váratlan halálhíre okozott.
A terézvárosi polgármester együtt indult a 2019-es választáson a szocialistákkal, bevette őket a koalícióba, de miután az egyik képviselőjük szerinte meg akarta károsítani az önkormányzatot, szakított velük.
A telefongyártók egyre inkább úgy vannak a készülékek tartozékaival, hogy nem teszik a dobozba, mert a felhasználók kénytelen-kelletlen úgyis megveszik őket. Ezt a kifejezetten idegesítő gyakorlatot az Apple kezdte el, de ugyanez tapasztalható a Samsung Galaxy termékek egyre szélesebb körénél is.