2023. március 21. kedd

márc. 21
12:05
Botrány: Kiderült, rengetegen nem kapták meg a kormány által beígért béremelést (Nyugati Fény)
Egyre zavarosabb a helyzet.
márc. 21
12:06
Így teltek Dunai Tamás utolsó hónapjai - otthonában, tragikus hirtelenséggel hunyt el a közkedvelt magyar színművész (Femcafe)
A szakmában mindenki rajongott érte, de a magánéletében is csak sikereket könyvelhetett el. Az ország még mindig nem ocsúdott fel teljesen a döbbenetből, amit Dunai Tamás váratlan halálhíre okozott.
márc. 21
12:06
Böjte Csaba is beszállt a séfiskola létrehozásába (Magyar Hírlap)
Ősszel indul az oktatás Kézdivásárhelyen.
márc. 21
12:07
Soproni odaszólt az MSZP-nek: szerinte nem szabadulnak a régi bűneik árnyékából (Mandiner)
A terézvárosi polgármester együtt indult a 2019-es választáson a szocialistákkal, bevette őket a koalícióba, de miután az egyik képviselőjük szerinte meg akarta károsítani az önkormányzatot, szakított velük.
márc. 21
12:09
A csúcskategóriás Samsung Galaxy telefonok idegesítő vonása a megfizethető készülékekre is átterjed (Blikk)
A telefongyártók egyre inkább úgy vannak a készülékek tartozékaival, hogy nem teszik a dobozba, mert a felhasználók kénytelen-kelletlen úgyis megveszik őket. Ezt a kifejezetten idegesítő gyakorlatot az Apple kezdte el, de ugyanez tapasztalható a Samsung Galaxy termékek egyre szélesebb körénél is.
márc. 21
12:09
Történelmi lehetőség Kína számára a Putyin-barátság (Növekedés)
Nem egyenlő felek tárgyalnak ma Moszkvában: Hszi Csin-Ping diplomáciai sikerekért, gazdasági előnyökért jött Moszkvába, a Nyugattól elszigetelt, szankcióktól sújtott Vlagyimir Putyin orosz elnök számára ugyanakkor hatalmas elismerés a személyes találkozó a kínai vezetővel. Oroszország első számú kereskedelmi partnere Kína, amelynek csak a tizedik h
márc. 21
12:09
Zsigmond Barna Pál: Harminchárom évvel ezelőtt leállt a megszokott élet Marosvásárhelyen (Mandiner)
Félrevezetett és leitatott román tömegeket hoztak a városba, ahol lerohanták a magyarokat.
márc. 21
12:09
Halálra erőszakolták egy fiatal nőt a saját lakásába (AC News)
Az egyik tettes mentőt hívott – de csak magának, mert a lépcsőházban elvágta a lábát…
márc. 21
12:12
Bánhidi Ákos: Előzetes megállapodást kötöttünk a dél-koreai sportegyetemmel (Magyar Hírlap)
A magyarok számára ez egy nagyon komoly lehetőség.
márc. 21
12:15
Nem tudni, hogy miért, de nagyon népszerű a magyar állampapír (Privátbankár)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
márc. 21
12:15
Annyit költünk az autóra, amennyiből egy egzotikus nyaralásra is mehetnénk (ProfitLine)
Kiszámoltuk már valaha, mennyibe kerül a saját autónk, pusztán attól, hogy van? Valóban használjuk és kihasználjuk olyan mértékben, hogy megérje fenntartani, és fizetni utána évről évre a tetemes költségeket? Ma már elavult szemlélet az, hogy saját autó nélkül megáll az élet, hiszen olyan bérlési formák állnak rendelkezésre, amelyeknek köszönhetően
márc. 21
12:15
Óriási balszerencséje volt Norrisnak, saját csapattársa intézte el a versenyét (Racing)
Lando Norris elárulta, saját csapattársa szárnydarabja tette tönkre a versenyét az első körökben. Az új szezonban bőségesen kijut a gondokból a McLarennek. A szezonnyitón technikai hibák hátráltatták a csapatot (Oscar Piastri ki is esett), míg Szaúd-Arábiában sem volt jobb a helyzet. Ugyan az ausztrál pilóta az időmérőn brillírozott, ám a rajt után
márc. 21
12:15
Halálra erőszakolták egy fiatal nőt a saját lakásában (AC News)
Az egyik tettes mentőt hívott – de csak magának, mert a lépcsőházban elvágta a lábát…
márc. 21
12:15
Akkumulátorgyártásról szóló képzés indul az Óbudai Egyemen (Telex)
A szakmai gyakorlatot a gödi Samsung-gyár biztosítja.
márc. 21
12:15
A Starlinkhez hasonló műholdak betiltásáért lobbiznak a csillagászok (Telex)
Vagy legalább azért, hogy opció legyen a vétó a tudományos közeg számára, ezek a műholdak ugyanis ellehetetlenítik a földi távcsövek használatát.
márc. 21
12:17
Eldőlt a sérült IndyCar-pilóta sorsa (Racing)
Az idénynyitón kórházba szállították a Rahalék egyik pilótáját, Jack Harvey-t. Egyik kezén szerzett sérüléseket, ezért eredetileg az orvosok nem engedték volna indulni a következő futamon.
márc. 21
12:18
Gólyahír: Alexander Skarsgård apa lett, pedig korábban ő volt Hollywood megrögzött szinglije (Glamour)
Alexander Skarsgård édesapa lett! A True Blood sztárja hivatalosan is megerősítette, hogy megszületett első gyermeke. Hollywood örök szinglije révbe ért, és barátnője, Tuva Novotny oldalán találta meg a boldogságot, most pedig kisbabájuk születésével életük legszebb időszaka kezdődött el.
márc. 21
12:18
Az EP a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentését előíró rendeletet fogadott el (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a közös kötelezettségvállalási rendelet felülvizsgált szabályait, amelyek a közúti közlekedés, az épületek fűtése, a mezőgazdaság, a kis ipari létesítmények és a hulladékgazdálkodás révén a légkörbe jutó üvegházhatású gázok (ÜHG) mennyiségének éves csökkentésére kötelez minden tagállamot -
márc. 21
12:18
Újra együtt lehet Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska: „Nehezen bírjuk egymás nélkül” (SzMo)
A párosnak többen is azt tanácsolták, hogy házasodjanak össze, mert egymásnak vannak teremtve.
márc. 21
12:18
Nem emlékszik, hogy jutott haza a lopott rakodógéppel (Autószektor)
Egy hőgyészi gazdálkodó tett bejelentést a rendőrségen 2023. március 15-én reggel. Elmondta, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes eltulajdonított a Hertelend-pusztai állattartó telephelyükről egy Manitou rakodógépet, ezzel megközelítőleg 5.000.000 forint kárt okozva. A telep nagykapuja be volt zárva, de a rakodógépben benne volt az indítókulc
márc. 21
12:21
Havonta 10 napra tudunk bérelni autót abból a pénzből, amennyi egy saját kocsi havi költsége (Piac és Profit)
Kiszámoltuk már valaha, mennyibe kerül a saját autónk, pusztán attól, hogy van? Valóban használjuk és kihasználjuk olyan mértékben, hogy megérje fenntartani, és fizetni utána évről évre a tetemes költségeket? Ma már elavult szemlélet az, hogy saját autó nélkül megáll az élet, hiszen olyan bérlési formák állnak rendelkezésre, amelyeknek köszönhetően
márc. 21
12:21
Máris vége a tavasznak: friss időjárás-előrejelzés, ennek sokan nem fognak örülni (Blikk)
Dupla hidegfronttal jön a lehűlés.
márc. 21
12:21
Baj van! Lehúzza a rolót a magyar kirándulók egyik kedvenc kisvasútja – Megszűnik a menetrend szerinti közlekedés (Blikk)
Források hiánya miatt szünetel a menetrend szerinti közlekedés a Gödöllői Erdei Vasúton. A városi önkormányzat támogatása mellett állami támogatást nem sikerült elnyerni, ezért a rendszeres fenntartást nem tudják fedezni.
márc. 21
12:21
Telefonos applikáció segíti a gólyák megfigyelését (Alternatív Energia)
Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még egyszerűbbé teszi a lakosság számára a megfigyelésen alapuló adatszolgáltatást.
márc. 21
12:21
Így gondoskodnának magukról a magyarok: durván pesszimista a hangulat, visszamennénk az időben (Pénzcentrum)
Miközben a 18-65 éves magyar internetezők 38%-ának nincs semmilyen hosszú távú pénzügyi terve, és a többség pesszimista a közeljövőt illetően, a megkérdezettek több mint harmada kezelné a jelen problémáit a jövőjébe történő beruházással. Ha pedig visszamehetnének az időben, az egészségükbe és az önképzésbe fektetnének be többet. A magyarok tisztába
márc. 21
12:21
Lovasi: nem gondoltam, hogy meg kellene nyilvánulnom, de volt, amikor nem mondtam nemet (ATV)
A Spirit FM Nagykép című műsorának legújabb adásában Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője arról beszélt: kegyelmi időszaknak tartja az új kereskedelmi rádiós világ kiépülése előtti átmeneti éveket. Mint mondta, nem volt szándéka a közélettel foglalkozni, de aztán úgy alakult, hogy végül
márc. 21
12:21
Újabb pedofil botrány: hétéves gyerekeket zaklatott egy tanár (Demokrata)
Megengedhetetlen módszereket alkalmazott óriáin egy zalai iskola pedagógusa.
márc. 21
12:21
Aggályos a Dji oroszországi drónexportja (go2fly)
Kína több mint 12 millió dollár értékű drónt szállított Oroszországba Ukrajna megszállása óta.  A Biden-adminisztráció a múlt hónapban ígéretet tett arra, hogy fellép azon vállalatok ellen, amelyek kritikus technológiákat értékesítenek
márc. 21
12:21
Megkezdték a Volkswagen spanyol akkugyárának építését (Villanyautósok)
Félmillió autóhoz elegendő akku készül majd itt.
márc. 21
12:21
Kennelből kiszökött kutya támadt egy biciklisre Bács-Kiskun vármegyében (Telex)
A kutya a nő csuklóját leharapta, a karját pedig a sérülések következtében amputálni kellett. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt vádat emelt.
márc. 21
12:24
Videón Taylor Swift hihetetlen színpadi trükkje, a rajongók el vannak ájulva (SzMo)
Az énekesnő a koncert közben szó szerint fejest ugrik a színpadba, ahol aztán úszik egyet. A látszat viszont csal.
márc. 21
12:24
Kötelességének tartja a kormány az egyszülős családok hatékony támogatását (Magyar Hírlap)
Az érintettek emelt összegű családi pótlékban részesülnek.
márc. 21
12:24
Kamarai munkacsoport alakul az ukrán gabona okozta terménypiaci krízis vizsgálatára (Magyar Mezőgazdaság)
Rendkívüli ülést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Szántóföldi Növénytermesztési és Beszállítóipari Osztálya a kelet-közép-európai, így a magyar piacokat is elárasztó ukrán gabona által okozott problémák megvitatására. Az eseményen döntöttek egy munkacsoport létrehozásáról, amelynek feladata megvizsgálni, milyen lépések segíthetik a kia
márc. 21
12:27
Válik az eurómilliárdos Wolfgang Porsche (Blikk)
Wolfgang Porsche, a nevét viselő autógyártó cég felügyelőbizottságának elnöke 79 évesen beadta a válókeresetet. 16 év együttélés után elhagyja a 74 éves Claudia Porschét, akivel 2019-ben házasodott össze.
márc. 21
12:27
Több ezer forintot spórolhat a bankoláson (Bank360 blog)
Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor fölöslegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás.
márc. 21
12:27
Der Standard: Tajvan lehet a következő Ukrajna (Mandiner)
Paul Lendvai kifejtette véleményét Hszi Csin-ping moszkvai látogatásáról.
márc. 21
12:27
Szénné égette Majkát az Utazómajom, miután a rapper dühöngött a repülőútja miatt (Nyugati Fény)
Szarvashibát vétett a zenész.
márc. 21
12:27
A szilikon sütőformák és a belőlük kioldódó anyagok – Mi az igazság? (egy.hu)
Már korábban is fel-felmerült, hogy a szilikon nem egészséges. De ha egyszer olyan kényelmes vele dolgozni! Rendre elaltatjuk a lelkiismeretünk, főleg amikor megjelennek a legcukibb nyuszis, szívecskés vagy különleges alakú sütőformák, amikkel igazi mesterműveket lehet alkotni. De megéri? Mennyire károsak a szilikon sütőformák? Ennek jártunk utána.
márc. 21
12:27
Húsvétkor a Rabócsiringen indul a hazai rallycross szezon (Racing)
Új kategória is debütál Húsvétkor, első versenyét futja a Cross Car RX Kupa.
márc. 21
12:29
Súlyos csalás terjed a Facebookon: semmiképp ne kattintson rá, ha szembejön (Blikk)
A mindent és mindenkit moderáló, büntető, letiltó Zuckerberg-birodalom úgy tűnik, a legnagyobb csalókkal nem tud megbirkózni. Csak azzal, ha valaki kitesz valamit, ami nem "illendő". De azok a fizetett posztok, amikről messziről bűzlik, hogy csalás, vidáman futnak a mai napig a kék közösségi oldalon.
márc. 21
12:30
Elképesztő botrány a királyi családban: III. Károly kegyetlen döntésével sokkolta a családtagokat (Promotions)
Ismét áll a bál a brit királyi családban. Az új uralkodó most tényleg mindenkit magára haragított. Mit szólna ehhez szegény II. Erzsébet?
márc. 21
12:33
Nem kapcsolt nagyobb sebességre a használtautó-piac (Üzletem)
Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálunk, ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi darabszámnak felel meg.
márc. 21
12:33
Megint férjhez ment a hajdani magyar szépségkirálynő (AC News)
Hawaii-n mondta ki a boldogító igent.
márc. 21
12:33
Az Európai Parlament is csatlakozik a melegellenes törvény miatt Magyarország ellen indított perhez (Telex)
Az Európai Bizottság tavaly decemberben fordult az Európai Bírósághoz.
márc. 21
12:36
Lesz jövője a belső égésű motornak Európában (autopro)
Az új tervek szerint szintetikus üzemanyaggal 2035 után is forgalmazásban maradhatnak a belső égésű motoros új autók.
márc. 21
12:36
Megvan a legdurvább horrorfilm? Szívrohamhoz közelítő pulzusszámot okoz a The Outwaters, volt, aki el is hányta magát tőle (SzMo)
Már a film előzetesében is felkavaró képsorok jönnek egymás után.
márc. 21
12:36
A befektetők szemében már önálló értékmérő az "MI-kiválóság" (Bitport)
Egyre látványosabb a szállítók versenye és a mesterséges intelligencia vállalati bevezetése, bár a kockázatokkal a jelek szerint most sem foglalkozik senki.
márc. 21
12:36
Akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó képzés indul mérnökhallgatóknak az Óbudai Egyetemen (Magyar Hírlap)
Az oktatást a Samsung SDI-vel együttműködve indítják.
márc. 21
12:39
Bevándorlókkal sikerült növelni Csehország lélekszámát (Piac és Profit)
Csehországnak a tavalyi év végén 10 533 millió lakosa volt, ami éves összehasonlításban 16 700-zal több, mint 2021 végén - közölte a cseh statisztikai hivatal Prágában. A lakosság számának növekedése kizárólag a bevándorlásnak köszönhető - jegyezték meg a statisztikusok.
márc. 21
12:39
Hihetetlen: Tantárgy lett az akkumulátorgyártás egy magyar egyetemen (Nyugati Fény)
Tavasszal már el is kezdődött a képzés.

Keresés