2023. március 25. szombat

márc. 25
15:39
„Soha nem láttam még ilyet, az egész város megsemmisült”: brutális, halálos tornádó csapott le Amerikában (Mandiner)
A halálos áldozatok száma a feltételezések szerint emelkedni fog, mivel sokan szorultak a romok alá.
márc. 25
15:39
Kerékpársáv lesz a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Üllői úton is (Autószektor)
Online is követhető sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely elmondta: lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, és szeretnék kihasználni az átépítés nyújtotta "történelmi" lehetőséget, ezért a kerületekkel, szakmai szervezetekkel egyeztetve kidolgozták az érintett városrészek fejlesztésének koncepcióját. Közölte, a cél az, hogy a jelenleg "városi a
márc. 25
15:41
Tarnay Kristóf Ábel: Az állam megoldja (Mandiner)
Ne adókból, közpénzből finanszírozzák az MTVA-t, a fociklubokat, a stadionépítéseket, és a propagandát! Költsenek erre „a potenciális fogyasztók”, a fideszesek.
márc. 25
15:42
Riasztás! Zivatarok miatt adtak figyelmeztetést, sok helyen leszakadhat az ég (SzMo)
Erős széllökésekre is számítani lehet. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.
márc. 25
15:45
Az e-üzemanyag lehet a benzines és dízelautók utolsó esélye (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
márc. 25
15:45
Minden korábbinál szigorúbb doppingellenes akció (Demokrata)
Az Európa Játékokon a csapat nemzetközi lesz, és az ITA szigorú utasításai szerint fog működni.
márc. 25
15:45
Nemzetegyesítő erő a szónokverseny kiterjesztése (Demokrata)
Az, hogy a verseny Kölcsey Ferenc nevét viseli, még magasabbra teszi a mércét.
márc. 25
15:51
A nő elküldte az ápolatlan, hosszú hajú férjét egy átalakító show-ba. Nem hitte el, hogy ezt csinálták vele (Blikk)
Nem hitt a szemének, amikor meglátta!
márc. 25
15:51
Bretz Gábor és Dragony Tímea az idei Bartók-Pásztory-díjas (Infostart)
Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, ennek alapján odaítéléséről az egyetem rektorából és oktatóiból álló kuratórium dönt.
márc. 25
15:51
Korszerűsítik az ópusztaszeri emlékpark rotundáját (Alternatív Energia)
Uniós támogatással korszerűsítik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájának energetikai rendszerét, a Feszty-körképnek is helyet adó épület hűtését és fűtését a jövőben jelentős részben megújuló forrásból fedezik majd - közölte a park ügyvezető igazgatója pénteken a helyszínen.
márc. 25
15:51
A Föld órája Kínában (Demokrata)
A 2007-ben indult világméretű akcióban részt vevő városokban egy órára lekapcsolják a világítást, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a Földet fenyegető éghajlatváltozás veszélyeire.
márc. 25
15:51
A meglévő közlekedési lehetőségek fejlesztése és az újak teremtése is fontos (Demokrata)
Lezárták a dél-budai agglomerációs elektromos autóbuszok beszerzését.
márc. 25
15:51
Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (Nyugati Fény)
Elsőfokú riasztást rendeltek el.
márc. 25
15:51
A Facebookon keres munkát a Kossuth-díjas filmrendező, Jeles András (Telex)
A 77 éves művész azt írta, akár fizikai munkát is elvállalna.
márc. 25
15:54
V. Németh Zsolt: fontos felismerni, hogy a víz korlátos mennyiségben áll rendelkezésre (Tiszta Jövő)
Magyarországon természetesnek vesszük, hogy a víz korlátlanul rendelkezésre áll, de be kell látni, hogy ez nincs így - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.
márc. 25
15:57
Tényleg holnap lesz az utolsó nyári óraátállítás? (Menedzsment Fórum)
2023. március 26. vasárnap hajnalban hivatalosan 2:00 órakor 3:00 órára kell előre állítani az órát. (Persze ezért ne keljünk fel külön). Az óraátállításról évek óta folynak a viták, de úgy tűnik, most közeledik a vége.
márc. 25
15:57
Medvelábnyomokat talált az erdőben egy túrázó az északi határnál (Blikk)
Hazánkban egyre több bejelentés érkezik, miszerint medvét láttak egyes településeken. Legutóbb Salgó erdeiben fedeztek fel lábnyomokat, amelyek valószínűleg egy medvétől származhatnak.
márc. 25
15:57
„Mi van, te kutya, egy köcsög rendőrkutya vagy, nem?” – így barátkoztak a szabadnapos rendőrrel egy pécsi konditeremben (Mandiner)
Azt mondták neki, hogy megvárják a terem előtt és megverik, megveretik.
márc. 25
16:00
Levideózott egy liftben szexelő párt – kirúgták a Ritz Hotel biztonsági őrét (SzMo)
A londoni férfi több nőről készített titokban felvételt, egy igazi világsztár is szerepelt a képei között.
márc. 25
16:03
Moszkva és Kijev is növeli védelmi, illetve támadó képességeit (HírTV)
Folytatódtak a harcok Kelet-Ukrajnában. Az oroszok újabb településeket vontak ellenőrzésük alá, de Bahmutot továbbra sem sikerült bevenniük.
márc. 25
16:06
Cinikus választ küldött a Ryanair az utasnak, aki trükkösen akarta elkerülni, hogy poggyászdíjat fizessen (SzMo)
Bobbi Hadgraft egy zsebekkel teli nadrágról posztolt, ami mellé azt írta, hogy legközelebb ezt fogja viselni, ha utazik.
márc. 25
16:12
Megmozdult a kék zacskó a kocsiban, amikor a rendőrök rátaláltak: kinyitották és elakadt a szavuk (Femcafe)
Az út szélén, az autója mellett állt a férfi, amikor kiszúrták a rendőrök. Ami ezek után történt, arra tényleg nincsenek szavak.
márc. 25
16:15
Időjárás: ideért a vihar, bármikor lecsaphat, kiadták riasztást (Blikk)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki több északkeleti és délkeleti megyére zivatarok miatt.
márc. 25
16:15
Életét vesztette egy lengyel önkéntes katona az ukrajnai harcokban (Infostart)
Ketten megsebesültek, egyelőre nem tudják őket hazavinni.
márc. 25
16:15
Fejlesztette gyártási technológiáját a Divián-Megafa Kft. Nyíregyházán (ProfitLine)
Csaknem háromszázmillió forint értékű modernizációs és kapacitásbővítő beruházás zárult le a bútorgyártással foglalkozó nyíregyházi Divián-Megafa Kft.-nél - közölte a társaság az MTI-vel.
márc. 25
16:15
Ellenőrizetlenül özönli el hazánkat az ukrán csirkehús és tojás – mi lesz így a termelőkkel? (Agroinform)
Az Európai Bizottság meg akarja hosszabbítani az ukrán mezőgazdasági termékek vám- és kvótamentességét.
márc. 25
16:15
Gyurcsány szerint Orbán múló ficam a magyar történelemben (ATV)
Szerinte a gyermetegség nem erő, a politikát politikusok csinálják, a történelmet a népek,  nem a pillanat uralja az életet, hanem az élet a pillanatot, Orbán Viktoron pedig nagy a mellény.
márc. 25
16:15
Meghalt egy ukrán oldalon harcoló lengyel önkéntes a fronton (Mandiner)
Két további, néhány nappal ezelőtt megsebesült lengyel pedig súlyos állapotban van.
márc. 25
16:15
Ennek a trükknek köszönhető a Red Bull idei remeklése (Racing)
Az idei Forma-1-es szezonban még csak 2 versenyhétvégét rendeztek meg, de máris nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Red Bull rendelkezik a legerősebb autóval. Az RB19 remekül kezeli a gumikat, gyors a kanyarokban és még az egyenesekben sincsen párja. A legutóbbi tényezőnek pedig annak köszönhető, hogy a DRS által jelentett pluszt rendkívül effektíven
márc. 25
16:15
Brutális égszakadás miatt riadóztatták az országot (AC News)
Szélvihar, felhőszakadás várható 14 megyében is.
márc. 25
16:15
Hitelre szorulhat a nyugdíjas és a segélyen élő is, de a bankok nem állnak szóba velük (Telex)
Vajon pozitív, vagy negatív hatásokkal járna, ha a legnehezebb körülmények között élők is hitelhez jutnának? Nem kellene uzsoráshoz fordulniuk, azaz nem sodródnának kilátástalan helyzetbe, vagy éppen úgy adósodnának el, hogy azzal még súlyosbodna is a helyzetük?
márc. 25
16:17
"Bakancsra fel" - Novák Katalin Dobogókőre hívta túrázni a követőit (ATV)
A köztársasági elnök a közösségi oldalán osztotta meg a felhívást.
márc. 25
16:17
Karácsony Gergely: A testvérvárosunknak adományozott emelődarus autó jó szolgálatot tesz Beregszászon (Mandiner)
Budapestiként mindig szívesen segítünk testvérvárosainknak.
márc. 25
16:18
Gyurcsány beszólt: Orbán múló ficam a magyar történelemben (SzMo)
A DK elnöke szerint a kormány már bevallottan azért késlelteti Svédország csatlakozását, mert svéd politikusok korábban bírálták őket.
márc. 25
16:21
Sűrítené a légimentő bázisokat a Jobbik (Infostart)
Szerinte a Nyugat-Dunántúl ellátása nem biztosított.
márc. 25
16:24
Omsz: Egyre több orvos csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez (HírTV)
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer, az ügyelethez a háziorvosok és a házi gyermekorvosok ott is egyre nagyobb számban csatlakoznak - közölte az Országos Mentőszolgálat (Omsz) kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
márc. 25
16:24
„Az a benyomásom, mások jobban aggódnak a külsőm miatt, mint én magam” (WMN)
A Szex és New York főszereplőjét alakító SJP sokkal összetettebb karakter, mint amit Carrie-ként láttunk belőle.
márc. 25
16:27
Győrfi Pál szerint egyre több orvos csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez (Menedzsment Fórum)
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer, az ügyelethez a háziorvosok és a házi gyermekorvosok ott is egyre nagyobb számban csatlakoznak - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
márc. 25
16:27
Belügyi kormánykabinet-ülés volt a Karmelitában (Demokrata)
Szombaton sincs megállás – kommentálta a megbeszélést a Facebookon a miniszterelnök.
márc. 25
16:27
Úgy nőttem fel, hogy nem román vagy magyar, hanem katolikus vagyok – csángómagyar néprajzos a Mandinernek (Mandiner)
Már megenyhült a román katolikus egyház a moldvai magyarok irányába – Fazakas-Timaru Carina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vallásfelelőse mesél a Mandinernek.
márc. 25
16:27
Videóra vették Nagy Feró durva kifakadását egy fideszes rendezvényen (Nyugati Fény)
Őszinteségi roham.
márc. 25
16:27
Megszületett a megállapodás, mégsem tiltják ki az Eu-ból a belső égésű motoros autókat (Autószektor)
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a Twitteren azt írta: "Megállapodtunk Németországgal a (víz és szén-dioxid felhasználásával készült) e-üzemanyagok autókban való jövőbeni használatáról." Volker Wissing német közlekedési miniszter ugyancsak a Twitteren számolt be arról, hogy szabaddá vált az út 2035 után is a csak klímasemleges üzeman
márc. 25
16:29
Csillapíthatatlan az amerikaiak éhsége az elektromos pick-upok iránt (Autószektor)
A hatalmas vásárlói roham miatt a Ram márka öt nap után már le is állította az előrendelési lehetőséget legújabb modelljére, az 1500 REV elektromos pick-upra. A Ram 1500 REV gyártása várhatóan 2024-ben kezdődik meg. A Ram Trucks a Super Bowlhoz igazítva megnyitotta az előfoglalási listát első elektromos kisteherautójára, a Ram 1500 REV-re, de az e
márc. 25
16:30
Először ment fel a család új házuk padlására, sokkolta őket, amit ott találtak (Femcafe)
Ijesztő felfedezést tett egy brit család házuk padlásán Macclesfieldben: elmondásuk szerint azonnal pánikba estek.
márc. 25
16:30
Curtis és Szijjártó Péter az Instagramon spanol egymással (SzMo)
De a külügyminiszter sajnos így is kihagyja az énekes New York-i koncertjét.
márc. 25
16:32
Ez a virág fog dominálni a divat- és szépségiparban 2023-ban (Femcafe)
A virágok nem feltétlenül számítanak forradalmian új, úttörő trendnek tavasszal, mégis van valami a tavasz kezdetében, ami virágokért kiált – legyen szó ruhákról, frizurákról, vagy éppen rúzsokról.
márc. 25
16:33
Az országos tiltakozásokat leverő Irán arra kéri a francia vezetést, hogy hallgassanak a tüntetőkre (444.hu)
Nem tartják jogosnak, hogy a franciákat nem érik olyan kritikák, mint Iránt, mikor leverték a Mahsa Amini halála miatt kitört tüntetéseket.
márc. 25
16:33
Ez nem az a kukorica (Demokrata)
Tavaly katasztrofális volt a magyar kukoricatermés, de látva a tárolókat, ezúttal senkit sem fog el a félelem. Vagy mégiscsak van félnivalónk?
márc. 25
16:33
Mégsem adják ki idén az IndyCar új, hivatalos játékát (Racing)
A korábbi tervekkel ellentétben idén nem fog bemutatásra kerülni az IndyCar hivatalos játéka. A Motorsport...
márc. 25
16:33
Isteni rizskoch – szörppel bolondítva (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje

Keresés