2023. március 25. szombat

márc. 25
11:03
Beelőzték Budapestet az olimpiáért folyó harcban (Portfolio)
Mexikó hivatalossá tette, hogy szeretne otthont adni a 2036-os nyári olimpiának. A játékok megrendezésére akár Budapest is pályázhat Fürjes Balázs államtitkár korábbi bejelentése szerint.
márc. 25
11:03
Nagy a baj a költségvetéssel - rekordösszegű a hiány (ATV)
Meglegyintette a recesszió szele az államháztartást: a Pénzügyminisztérium szerdán kiadott adatai szerint február végén már 1525 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami ez az egész évre tervezett összeg 44 százaléka - írja a Népszava.
márc. 25
11:03
Nemet mondtak a gyermekvédelemre – az ENSZ-bizottság újra támadja hazánkat (Demokrata)
A grémium tagjai úgy ítélték meg, hogy hazánkban megnyirbálták a nők jogait.
márc. 25
11:03
Az OMSZ szerint már száz orvos jelentkezett ügyeletre a miskolci központban (Telex)
Április 1-jén Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is elindul az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer.
márc. 25
11:03
Volt, hogy a suliban megkerestek azzal, törjem fel valakinek az Instagram-fiókját (Telex)
Mars-expedícióban veszel részt, de elromolnak a létfenntartásotokhoz szükséges eszközök. Az a 70 lány, aki kipróbált egy ilyen – egyelőre csak a földi körülmények között – szimulált helyzetet, biztos benne, hogy ő is tudna ilyenkor 3D-vel nyomtatni vagy forrasztani. Mérnöknek készülő tinédzser lányokkal beszélgettünk, köztük egy olyan 17 éves gimna
márc. 25
11:09
Elképesztő, amit Ördög Nóra most kimondott! Az Ázsia Expressz folytatásáról van szó (Blikk)
Hatalmas kulisszatitokra derült fény!
márc. 25
11:09
Egeret szültek a hegyek a víz-világkonferencián (444.hu)
Ötven éve először tartottak világtanácskozást a vízről, de minek, értékelte a történteket a Guardian.
márc. 25
11:09
Rezsiügyi különkiadással jelentkezett a DK TV adása: Holoda Attila eddig soha nem hallott részleteket is elárult (Nyugati Fény)
Az is kiderült, mivel zsarolhatja Putyin Orbánt.
márc. 25
11:12
Párjának szánt aktfotóját a szüleinek küldte el a lány, hihetetlen, mit válaszolt az anyja (Femcafe)
A 28 éves fitnesz influenszer élete legkínosabb pillanatáról rántotta le a leplet - ennél rosszabbat tényleg nehéz elképzelni.
márc. 25
11:12
A kamerák előtt ölelte át a fiát az iskolai lövöldözés helyszínéről tudósító riporter Denverben (SzMo)
Alicia Acuna, a Fox News riportere egészen addig nem tudta, hogy megsérült-e fia abban a lövöldözésben, ami a coloradói iskolában történt.
márc. 25
11:15
Tudósok állítják: megtalálták az eddigi legerősebb bizonyítékot arra, hogyan terjedt át állatról emberre a Covid-világjárványt okozó vírus (Blikk)
Tudósok állítják, megtalálták az eddigi legerősebb bizonyítékot arra, hogy a Covid-19 világjárványt okozó vírus hogyan terjedt át állatról emberre.
márc. 25
11:15
Ügyelet: áprilisban Borsod következik (Infostart)
Várják az ügyelni kész orvosokat, péntek estig százan jelentkeztek.
márc. 25
11:15
Műkorcsolya-vb - Huszadik lett a magyar jégtáncospáros (Infostart)
Az amerikai Madison Chock, Evan Bates jégtáncos duó nyerte az aranyérmet az olasz Charlene Guignard, Marco Fabbri és a kanadai Piper Gilles, Paul Poirier kettős előtt.
márc. 25
11:15
Ezzel az eljárással nőhet a melanómás betegek gyógyulási esélye (ProfitLine)
A Hcemm kutatócsoportjának csapata a világ negyedik leggyakoribb daganatos megbetegedése, a melanóma immunterápiás modelljét fejleszti tovább új technológiával és kísérleti modellekkel.
márc. 25
11:15
Friss hírek a frontról: jó hírt kaptak az ukránok (ATV)
Megrekedt az orosz támadás Bahmut ellen – írja a brit védelmi minisztérium jelentése alapján a Hvg.hu.
márc. 25
11:15
Csak egy leleményes lépés, és minden egyszerűvé válik a táblán (Telex)
Sötétnek már alig van figurája, de a gyors sikerhez az egyiket ki kell szedni a védekezésből.
márc. 25
11:18
Tóth Andi: „Mindent megszakítok, ami nem tesz jót nekem” (Glamour)
Tóth Andi egy újrahasznosított extravagáns, nagyméretű bőr pólóban érkezett a GLAMOUR Women of the Year gálára. Mint megtudtuk, a tudatos öltözködés jegyében barátja, Kiss Márk stylist választotta ki a nem mindennapi darabot az énekesnőnek.
márc. 25
11:21
Kubatov Gábor: Pontosan ezen a napon, 33 évvel ezelőtt volt az első szabad választás Magyarországon (Mandiner)
Most a valódi rendszerváltás részesei lehetünk: az MSZP gyakorlatilag megszűnt létezni, a Népszabadság már a múlté.
márc. 25
11:21
Forma-1 – Nagy a baj a McLarennél, személycserék a kínlódó csapat vezérkarában (Autószektor)
Key 2019-ben a Toro Rossótól érkezett a McLarenhez, most viszont az idény első két, balul sikerült futama után távoznia kell, feladatkörét pedig három személy között osztják el, ők technikai igazgatói posztot kapnak. Egyikük, David Sanchez a Ferraritól igazol át a McLarenhez, de ő csak jövőre kezdi meg a munkát a brit istállónál. Peter Prodromou és
márc. 25
11:21
Létezik olcsó villanyautó (Villanyautósok)
A Villanyóra 170. adásában Szöcske, Tibor és Balázs beszélgettek. A fő témák a Ford vadonatúj villanyautója, az Explorer, valamint az
márc. 25
11:23
A szaúdi uralkodó nagyot álmodott: olyan Rijádot szeretne, amely mellett Dubaj csak egy porfészek (Mandiner)
Az ország fővárosában repülő sárkányok, hologramóriások és lebegő sziklák alatt lehet sétálgatni teljesen mesterséges klimatikus viszonyok között, egy hegyomlás méretű, arany kocka belsejében.
márc. 25
11:23
Sok szabadalmat nyújtanak be az akusztikus járműjelző eszközök terén (Autószektor)
Az akusztikus járműjelző berendezéseket többnyire elektromos vagy hibrid járművekbe, illetve azok típusaiba szerelik be. Számos országban nem csupán egy lehetőség, hanem a kormányzati előírásoknak megfelelően kötelező tartozék a szinte hangtalan elektromos járművekhez a biztonság javítása érdekében. Az innováció szélesebb körű megközelítést foglal
márc. 25
11:24
Megkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka (Magyar Mezőgazdaság)
A fákat nem a mának, hanem a jövőnek ültetjük! Győrzámolyon kezdődött meg a Településfásítási Program III. ütemének tavaszi ültetési időszaka. A kezdeményezés indulása óta csaknem 1500 olyan település jut ingyenesen fához, amelynek a lélekszáma nem éri el a 10 ezer főt.
márc. 25
11:27
Újabb brutális erejű földrengés rázta meg Törökországot (Nyugati Fény)
4,7-es erősségű földrengés volt szombat hajnalban Közép-Törökországban.
márc. 25
11:27
Sok szabadalmat nyújtanak be az akusztikus járműjelző eszközökre (Autószektor)
Az akusztikus járműjelző berendezéseket többnyire elektromos vagy hibrid járművekbe, illetve azok típusaiba szerelik be. Számos országban nem csupán egy lehetőség, hanem a kormányzati előírásoknak megfelelően kötelező tartozék a szinte hangtalan elektromos járművekhez a biztonság javítása érdekében. Az innováció szélesebb körű megközelítést foglal
márc. 25
11:27
Csak üvöltő V10-es legyen – Villeneuve ikonikus F1-es autóival éli álmát az amerikai üzletember (Racing)
Az ingatlanfejlesztő pénzt és időt nem sajnálva érte el, hogy a kanadai világbajnok két korábbi autója is az övé legyen.
márc. 25
11:27
Az Arbitrum airdrop tanulságai, avagy vaskos hátrányban a kisbefektetők (BitcoinBázis)
Lezajlott az Arbitrum érmekibocsátása és egyben a várva várt airdrop is, amellyel a hűséges felhasználókat akarták jutalmazni a szervezők. Az
márc. 25
11:30
Így néz ki Keanu Reeves magyar hangja, aki a Mátrix óta szinte végig vele van (Promotions)
László Zsolt hangja annyira összefonódott Keanu Reeves arcával, hogy a magyarok alig tudják elképzelni nélküle a John Wick sztárját.
márc. 25
11:33
Óraátállítás, 2023 tavasz – Az alvásszakértő szerint őket viseli meg legjobban, ami vasárnap éjszaka jön (Blikk)
Senki ne felejtse el, hogy vasárnap kezdetét veszi a nyári időszámítás, amikor hajnali 2 óráról tekerjük 3 órára az óránkat. A Blikk megkérdezte G. Németh György címzetes egyetemi docenst, a Magyar Alvás Szövetség elnökét arról, milyen hatással van a szervezetünkre ez a változás.
márc. 25
11:33
A szépségrutin legfontosabb fázisa: a kihagyhatatlan arctisztítás – Hasznos tanácsok (Blikk)
A ragyogó és hibátlan arcbőr egyik alapkövetelménye az alapos arctisztítás. Legyen szó tisztító balzsamról, -tejről, -gélről vagy -olajról, az a leghatásosabb, ha az általunk használt termék harmonizál a bőrtípusunkkal – írja a freundin.de.
márc. 25
11:33
Az ukrán hírszerzés szerint az oroszok evakuációba kezdtek a Krímen (444.hu)
Úgy tudják, hogy a megszálló hatóságok emberei elkezdték eladogatni ingatlanjaikat és Oroszországba küldeni családjaikat.
márc. 25
11:33
Radioaktív vízszivárgás miatt leállítottak egy atomerőművet Minneapolis közelében (Telex)
Az egészségügyi hatóságok képviselői szerint az eset nem jelent veszélyt.
márc. 25
11:39
Meghalt Jankovits József, az operettszínház bonvivánja (Infostart)
Temetéséről később adnak tájékoztatást.
márc. 25
11:39
Biden fontos bejelentést tett a bankválságról (Portfolio)
Joe Biden elnök pénteken azt mondta, hogy a szövetségi betétbiztosítást a 250 ezer dollár feletti betétekre is igénybe lehet venni, ha más amerikai bankok csődbe mennek. De szerinte a közepes méretű amerikai bankok túl fogják élni a szektorban tapasztalható feszültségeket.
márc. 25
11:39
Friss hírek a frontról: jó hírt kaptak az ukránok (ATV)
Megrekedt az orosz támadás Bahmut ellen – írja a brit védelmi minisztérium jelentése alapján a Hvg.hu.
márc. 25
11:39
Puskás Ferenc új kártyát kapott a FIFA videojátékában (Demokrata)
A statisztikai mutatók közül a lövésben az övé a legmagasabb érték az ikonok között.
márc. 25
11:39
Bajban az amerikai elnök és Trump is – Törvénytelenül kezelték a pénzügyeiket? (Növekedés)
Joe Biden amerikai elnököt és az egyik legnagyobb kihívóját Donald Trumpot összeköti, hogy mindkettejük pénzügyei körül gyülekeznek a kérdőjelek.
márc. 25
11:39
Máthé Zsuzsa: Az élet szeretete ma a legnagyobb lázadás! (Mandiner)
Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a katolikus egyházban, ilyenkor Jézus fogantatására emlékeznek a hívek, melynek időpontját a várandósság karácsonytól visszaszámolt 9 hónapja jelölte ki.
márc. 25
11:39
Meghalt Jankovits József, a Budapesti Operettszínház énekese (Telex)
A színész-énekes 72 éves volt. Türelemmel viselt, hosszú betegségek után halt meg.
márc. 25
11:41
Vasárnap óraátállítás, emiatt módosulnak a menetrendek is (Mandiner)
A 100E repülőtéri gyorsjárat változatlanul egész éjszaka közlekedik, de egyes járatok indulása néhány perccel módosulhat.
márc. 25
11:45
Birodalmi nagyravágyás – Irak és Ukrajna tragédiája - A hét videója (Menedzsment Fórum)
Húsz évvel ezelőtt, amikor az USA az Irak elleni háborúra készült, Joe Biden akkori demokrata szenátor George W. Bush republikánus elnök vakmerő kalandja mellett szavazott. A világ másik felén, Moszkvában, Putyin elnök ellenezte ezt, tévedésnek és a nemzetközi rendszert destabilizáló jelentős eszkalációnak minősítve. Az ukrajnai és iraki inváziók -
márc. 25
11:45
Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 410 éve halt meg (Demokrata)
Négyszáztíz éve, 1613. március 27-én hunyt el Báthory Zsigmond.
márc. 25
11:48
Többe kerül egy jegy a Sztárban sztár döntőjére, mint egy állójegy a Guns N Roses koncertjére (SzMo)
Állítólag exkluzívabb, és alig árulnak jegyeket, mert kicsi a stúdió.
márc. 25
11:48
Egykor ultramenő trend volt, most már alig hallani felőlük – hova tűntek a vízágyak? (Hamu és Gyémánt)
Mikor lett népszerű? Honnan ered? És miért tűntek el a vízágyak?
márc. 25
11:51
Filmsztár lehetne a legkigyúrtabb magyar tűzoltó (Blikk)
„A lekváros kenyér nem elég” – vallja Kakas Roland kaposvári tűzoltó, aki egy amerikai filmben duplán is a nők álma lenne. Az ilyen mozikban amúgy is mindig rajonganak a kimentett áldozatok a lánglovagokért, ha pedig még meg is tudnák, hogy Roland miféle fizikummal rendelkezik... nos, akkor biztos nem tudna menekülni előlük. Az életben persze, másh
márc. 25
11:51
Románia kilátásain javított a Fitch (Portfolio)
Megerősítette Románia BBB-/F3 államadós-besorolását a hosszú, illetve rövid futamidejű devizaadósság tekintetében a Fitch Ratings, ugyanakkor negatívról stabilra javította az ország kilátásait - közölte szombaton a bukaresti pénzügyminisztérium az MTI szerint. Magyarország esetében viszont legutóbb lerontotta a Fitch a kilátásokra vonatkozó várakoz
márc. 25
11:51
Koltai Róbert fejbeültetése miatt került komoly bajba (ATV)
A 79 éves színész tavaly év végén komoly műtéten esett át, egy söntöt ültettek a fejébe, ami elősegíti az agyvíz megfelelő áramlását.
márc. 25
11:51
Radioaktív cunami: Észak-Korea legújabb fegyvere (Helló Magyar)
Észak-Korea újabb nukleáris fegyverrel állt elő, amely állítólagosan egy radioaktív cunamit képes generálni.
márc. 25
11:54
Brutál hidegfront tör be az országba: jön a lehűlés, hétfőn már a hó is eshet (Pénzcentrum)
Szombaton borult lesz az ég, majd délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére pedig szinte mindenütt kiderül az ég, a déli órákra a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik, majd késő délután a legtöbb helyen eláll az eső. Vasárnap a reggeli párafoltok megszűnése után napos, fátyolfelhős lesz a délelőtt, délután erős felhősödés kezdődik. Hét
márc. 25
11:54
Miért nem keltek ki a saját gyűjtésből származó paprikamagok? (Agrofórum)
Miért nem keltek ki a saját gyűjtésből származó paprikamagok? Én hibázhattam valamiben, vagy a magokkal lehetett a gond?

Keresés