2023. március 27. hétfő

márc. 27
16:27
Kétmillió négyzetméternyi aszfaltot terítenek le (Menedzsment Fórum)
Nyolc gyorsforgalmi út 297 kilométerén összesen 2 millió négyzetméteren cserélik le az aszfaltburkolatot, emellett hidak, felüljárók, pihenők is megújulnak.
márc. 27
16:27
A török-szír földrengés hátramaradó szennye: hegyet lehetne építeni a törmelékekből (Blikk)
A közelmúltbeli földrengések után Törökország és Szíria rettenetes törmeléktömeggel küszködik, amelynek nemcsak a mennyisége riasztóan hatalmas, de komolyan szennyezheti, mérgezheti a környezetet és hosszú időre megváltoztathatja a körülötte élők életét.
márc. 27
16:27
Már elérhető a Syngenta új csávázószer kalkulátora (Agroinform)
A Syngenta új megoldása támogatást nyújt az elektronikus permetezési napló nyilvántartásához.
márc. 27
16:27
Várva várt útfejlesztés jön Romániában (Portfolio)
Tíz év kényszerszünet után hétfőn aláírták a szerződést a székelyföldi Csíkszereda terelőútjának tervezésére. A 16,9 kilométeres út része lesz a Csíki-medencét észak-dél irányban átszelő majdani gyorsforgalmi útnak, amely a tervek szerint becsatlakozik a Jászvásárt Marosvásárhellyel összekötő A8-as autópályába - írta a csíkszeredai önkormányzat.
márc. 27
16:27
Megugrottak Kína külföldi beruházásai (TőzsdeFórum)
Jelentősen nőttek Kína nem pénzügyi külföldi beruházásai (ODI) az idei első két hónapban. Az ázsiai ország kereskedelmi minisztériuma hétfőn azt közölte, hogy Kína külföldre irányuló nem pénzügyi közvetlen befektetése az egy évvel korábbihoz képest 35,7 százalékkal, 136,04 milliárd jüanra (7159,8 milliárd forint) emelkedett 2023 első két hónapjában
márc. 27
16:27
Lassan ébredezik a használtautó-piac (MMonline)
Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálunk – február a legrövidebb hónap –, ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi példányszámnak felel meg.„Viszonylag kedvező környezetben indította az évet a hazai
márc. 27
16:27
Tóth Bertalan kifakadt: elképesztő, aljas, cinikus színjáték ez! (Demokrata)
A svéd NATO-csatlakozás miatt aggódott a szocialista politikus.
márc. 27
16:27
Humza Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke (Magyar Nemzet)
Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik tisztségből.
márc. 27
16:27
Fókuszban a talajélet (Magyar Mezőgazdaság)
Az Alföldi Faiskolások Egyesülete két év kényszerű kihagyás után február végén ismét megtartotta szokásos téli tanácskozását. Az egyesület elnöke 2020-at a változások, 2023-at a kérdőjelek évének nevezte. A tömérdek kérdés közül a tisztázhatókra az előadók igyekeztek válaszolni.
márc. 27
16:27
Úgy veszik az amerikaiak a bitcoint, mint a magyarok a cukrot (BitcoinBázis)
Miközben az amerikai bankok betétállománya jelentősen lecsökkent, a kisbankok hitelfelvétele pedig az egekbe szökött, a bitcoin az elmúlt két hétben
márc. 27
16:27
Kiválósági pályázatot hirdetett magyar és külföldi kutatóknak az ELKH (Üzletem)
Nemzetközi élvonalba tartozó magyar és külföldi kutatók felkeresését és hazahozatalát célozza az ELKH Titkárság új kiválósági pályázata.
márc. 27
16:27
Budapesten az új Hyundai Kona (Villanyautósok)
Egyelőre még nem az első tulajdonosok autóiról és nem is tesztautókról van szó.
márc. 27
16:27
Szoboszlai másfélszer többet ér, mint a bolgár keret (Sportal)
Biztató előjelekkel készül az Európai-bajnoki selejtezők nyitányára a magyar labdarúgó-válogatott, amely hétfő este Bulgáriát fogadja.
márc. 27
16:29
Nem védekeznek tudatosan az emberek a pénzforgalmi visszaélések ellen (TőzsdeFórum)
Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a pénzforgalmi visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan – derült ki az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. Majdnem minden válaszadó hallott már valamilyen banki visszaélési formáról és 81 százalék tart is attól,
márc. 27
16:30
Ukrajna duplájára emeli a Barátság kőolajvezeték tranzitdíját (hirado.hu)
Ukrajna idén már másodszor akarja megemelni a Barátság kőolajvezetéken keresztül a kelet-európai országokba irányuló orosz kőolaj tranzitdíját – jelentette a Kommerszant című lap az Argus ügynökségre hivatkozva.
márc. 27
16:30
Ma már megijednél tőle, ha az utcán látnád: rettenetesen megöregedett a Melrose Place egykori szőke bombázója (Femcafe)
Heather Locklear a Melrose Place című amerikai szappanopera révén ért karrierje csúcsára, még a kilencvenes évek első felében. Idén szeptemberben már 62. születésnapját ünnepli, külseje pedig riasztóan megváltozott.
márc. 27
16:30
Kvíz: kitalálod, ki énekelte ezeket a retro slágereket egy-két sor alapján? (Noizz)
A 90-es évek, de már a 2000-es évek is retrónak számítanak, viszont a két évtized magyar slágerei valószínűleg mindenkinek egy életre beleragadtak a fejébe. Vagy mégsem? Töltsd ki az alábbi kvízünket, hogy teszteld, emlékszel-e arra, ki énekelte ezeket az ikonikus sorokat?
márc. 27
16:33
Szenzáció, egy fideszes megdicsérte Hadházy Ákost (Piac és Profit)
Az uniós pénzből épített fideszes lombkorona nélküli lombkoronasétány még a kormánypártiakat is összezavarta. Ki érti ezt?
márc. 27
16:33
Riasztották a tűzoltókat is, súlyos karambol Szekszárdon (BorsOnline)
Három autó ütközött a főúton.
márc. 27
16:33
Ők már meglépték: Grönland most állította át utoljára az órát (Blikk)
Grönlandon meglépték, amit Európa és az Egyesült Államok sem mert eddig: náluk most volt az utolsó óraátállítás. A lakosok számos előnyhöz jutnak majd amiatt, hogy többé nem állítják át az óráikat.
márc. 27
16:33
Árversenyben a hazai élelmiszerboltok – most a Lidl csökkenti az árakat (hirado.hu)
Folytatódik a hazai élelmiszerláncok közötti árverseny. A Magyarországon működő üzletláncok már hetek óta „árháborút” folytatnak, és egymásra licitálva csökkentik a termékek árát. Most a Lidl közölte, hogy folytatja a január 1-jén indított árcsökkentési programját.
márc. 27
16:33
Gwyneth Paltrow a tanúk padján: „Azt hittem erőszak volt” (hirado.hu)
Egy optikus 2019-ben milliókra perelte be Gwyneth Paltrow színésznőt, aki 2016-ban észvesztő sebességgel száguldozott Utah állam sípályáján, Deer Valley-ben, és síbalesetet okozott.
márc. 27
16:33
Időjárás: Rengeteg magyarnak fájhat a feje a napokban, az időjárás olyat zúdít a nyakunkba, melyet sokáig fogunk emlegetni (Promotions)
Változatos frontokkal támad a március vége, sok magyar nehezen élheti meg ezt az időt.
márc. 27
16:33
Világújdonság ez a műtrágyaszórási rendszer (Agrárágazat)
műtrágyaszórás
márc. 27
16:33
Karácsony Gergely szerint nincs sok értelme az előválasztásnak (Magyar Nemzet)
A főpolgármester a terek zöldítését és a közösségi közlekedés fejlesztését tűzte ki célként, ha bizalmat kap.
márc. 27
16:35
Sírva nyilatkozott a barát: Viktor a TikTok-ra videózott, belehalt a balesetbe (BorsOnline)
Az egri férfi nem élte túl a balesetet.
márc. 27
16:35
„Jávor Benedek nagyon sokszor a háború mellett kardoskodott” (Magyar Nemzet)
Magyarországnak azon kell dolgoznia, hogy minél több energiát itthon állítson elő.
márc. 27
16:36
Örömhír: kislányt hord a szíve alatt a magyar énekesnő (Ripost)
Az énekesnő cuki fotóval jelentette be a hírt.
márc. 27
16:36
„Elbaszták ezt a helyzetet, elbaszták ezt az országot. Mind kibaszott bűnözők!” – durván szidalmazza az ország vezetőit két befolyásos orosz (SzMo)
Az orosz elit kiszivárgott „őszödi beszéde” megmutatja az uralkodó hangulatot a háború második évében.
márc. 27
16:39
AM: Egyre erősebbek az agrárkapcsolatok Georgia és Magyarország között (hirado.hu)
Nagy lehetőségek vannak a Georgia és Magyarország közötti mezőgazdasági együttműködésben, nem véletlenül jött létre stratégiai partnerség a két ország között – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint Nagy István tárcavezető, miután hivatalában fogadta Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét.
márc. 27
16:39
Szijjártó: Diplomáciatörténeti esemény az üzbég nagykövetség megnyitása (Magyar Nemzet)
Lapunknak Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője elmondta, hazánk és Üzbegisztán között stratégiai kapcsolatok vannak.
márc. 27
16:39
Kötter Tamás: Irányított anarchia a fény városában! (Mandiner)
Ezek az éhséglázadások valójában nem jelentenek veszélyt a hatalom birtokosaira.
márc. 27
16:39
Juhász Péter: Jussunk ki újra az Eb-re a bolgárok elleni siker után! (Sportal)
Játszottunk már a bolgárokkal remek meccseket, s megannyi kellemes emlék fűződik az 1962-es chilei vébén, az ­1966-os ang­liai világbajnokságon vagy az 1968-as mexikói olimpián rendezett találkozókhoz. Hatot, hármat, majd négyet rúgtunk nekik.
márc. 27
16:41
Menczer Tamás: A kormány nyitott a svéd Nato-csatlakozás támogatására (Magyar Nemzet)
Szükség van a kölcsönös tiszteletre a kétoldalú kapcsolatokban az államtitkár szerint.
márc. 27
16:42
Két év és jöhet a tömegtermelés a debreceni akkugyárban (autopro)
Feszített tempójú ütemtervet vázolt fel a CATL a debreceni gyárával kapcsolatban.
márc. 27
16:42
Egy 15 éves kislányt akart megerőszakolni a román férfi Budapesten (Ripost)
Négy év fegyházbüntetésre ítélték a férfit.
márc. 27
16:42
Jeremy Renner visszakapja a hókotrót, ami kis híján a halálát okozta (Life)
A színész közösségi oldalán posztolta, hogy a balesetet okozó hókotrót munkások szállítják vissza.
márc. 27
16:45
„Drága kicsi hercegnő, a mennyországból mosolyogj ránk!” – rengeteg életet követelt a fekete hétvége az utakon (Metropol)
Halálos balesetek sorozata volt március utolsó hétvégéjén.
márc. 27
16:45
A Földnél 14-szer nagyobb tornádó tombolt a Napon (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Napdinamikai Obszervatóriuma (SDO) egy hatalmas tornádót észlelt a Nap felszínén.
márc. 27
16:45
Két amerikai középiskolás állítja: sikerült úgy bizonyítaniuk a Pitagorasz-tételt, ahogy eddig senkinek (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
márc. 27
16:45
Egyre erősebbek az agrárkapcsolatok Georgia és Magyarország között (Demokrata)
Nagy István tárcavezet hivatalában fogadta Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét.
márc. 27
16:45
Dömötör Csaba helyretette a magát államférfinak képzelő, hepciáskodó Gelencsért (Demokrata)
Hozzáállásbeli különbség van a kormányoldal és az ellenzék között a magyar külpolitikát illetően.
márc. 27
16:45
Hiánypótló: megtartják idén Magyarország első „aszex pride” felvonulását (Mandiner)
Növelnék az „aszex láthatóságot”.
márc. 27
16:45
Figyelj, már csak pár óra, és nyit az idei Construma! (Transpack)
Ipar és logisztika: öt napon át mutatja be vívmányait, termékeit, innovációit a hazai és nemzetközi építőipar és dizájn az idei Construma expón.
márc. 27
16:45
A Kdnp támogatja a kormányt a béke melletti kiállásában (Magyar Nemzet)
Simicskó István, a kisebbik kormánypárti frakcióvezetője leszögezte, hogy a Vatikán és Magyarország a béke pártáján áll.
márc. 27
16:45
Heten meghaltak és többen megsérültek, miután robbanást történt egy pennsylvaniai csokoládégyárban (Telex)
A péntek délutáni robbanást feltehetően gázszivárgás okozta.
márc. 27
16:47
Az amerikai hadsereg leállította a toborzókampányát, miután reklámarcát, Jonathan Majorst őrizetbe vették (Telex)
A színészt testi sértés vádjával tartóztatták le egy 30 éves nő feljelentése nyomán.
márc. 27
16:48
Barátjuk buktatta le őket: Újra együtt Tolvai Reni és Kállay-Saunders András (Ripost)
Minden jel arra mutat, hogy kibékültek.
márc. 27
16:48
Megtalálták a megoldást a világ túlnépesedésének lassítására (Noizz)
Már 2040 körül elérheti a 8,5 milliárdos plafont a világ népessége egy friss jelentés szerint, azonban ha az alacsony jövedelmű országokban a lányok hozzáférnek az oktatáshoz, csökkenni kezdenek a termékenységi mutatók.
márc. 27
16:51
Kifordult fák, lebontott szigetelés: pusztít a szél az országban, Budapestet sem kíméli (Portfolio)
Egyre több feladatot ad a rendkívül szeles időjárás a tűzoltóknak. Leginkább a nyugati országrészben várják a segítséget, azonban az erős szél már a fővárost is elérte. Vasúti sínekre és közútra kidőlt fák, leszakadt ágak és elektromos vezetékek eltávolításához, lakóépületek megrongált tetőszerkezeteinek javításához érkeznek az egységek - írja a Ka

Keresés