2023. március 27. hétfő

márc. 27
6:27
Több mint tucatnyi menekült gyermeket szedett le a rendőrség a vonatról (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt huszonnégy órában is több mint 9 ezren érkeztek Ukrajna és Románia felől.
márc. 27
6:27
Nekiestek a legnagyobb német banknak: újabb nagyhallal folytatódik a bankválság? (Portfolio)
Németország legnagyobb, Európa nyolcadik legnagyobb bankját, a Deutsche Bankot vették célba a spekulánsok a svájci Credit Suisse egy héttel ezelőtti megmentése után. Csütörtök estére a bank csődkockázata (CDS-felára) ugrott meg, majd pénteken a részvényárfolyama esett a mélybe. Természetes pszichológiai jelenség, hogy a pénzügyi fertőzési félelmek
márc. 27
6:27
Két független Attila győzné le a Fideszt Budakeszin (444.hu)
Budakeszin a körzetet kétszer is megnyerő politikus, egy kisállatokat és régi autókat gyűjtő éjszakai garázsbuszsofőr, valamint a Fidesz és a Gattyán-párt jelöltje indul az egykori alvég szavazóinak kegyeiért. De hol van az ellenzéki pártok közös jelöltje?
márc. 27
6:27
Ön tervez menni a Kossuth téri pápai szentmisére? Jól teszi, ha előre jelzi a megfelelő honlapon! (hirado.hu)
Már elindult a pápai látogatás hivatalos honlapja, ahol minden fontos információt meg lehet tudni a programokról.
márc. 27
6:27
Robert C. Castel: A Sárkány erős kézzel tartja a Medve nukleáris pórázát? (Mandiner)
Ezzel szemben az oroszok más országába atomfegyvert telepítenek. Hol is van az a póráz?
márc. 27
6:27
Fourmaux a második brit bajnokin is indul (Racing)
Adrien Fourmaux a Malcolm Wilson Rally után rajthoz áll a brit bajnokság második futamán is május végén.
márc. 27
6:29
Új tündérkertet akart építeni, de nem tudta megvédeni Erdélyt a török bosszújától a hányattatott sorsú fejedelem (hirado.hu)
Tragikus korban volt Erdély fejedelme Báthory Zsigmond. Trónját nagybátyjától, az egyik legnagyobb magyar uralkodótól, a lengyel-litván közös birodalmat és Erdélyt egyszerre vezérlő Báthory Istvántól örökölte. Noha uralkodása előtt másfél évtizeddel a tordai országgyűlés már kimondta, hogy „Ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, mert a hi
márc. 27
6:30
Csúnya karambollal indult a reggel Budapesten (BorsOnline)
Forgalmi akadály nehezíti a közlekedést.
márc. 27
6:33
Szuperszennyező autók milliói járják az európai utakat: népszerű márkák a top5-ben (Infostart)
Még mindig 13 millió dízelüzemű autó van használatban Európában.
márc. 27
6:33
Sorsdöntő bejelentésre készülnek a szigetországban (Privátbankár)
Ma ismertté válik a Skót Nemzeti Párt vezetőválasztásának eredménye.
márc. 27
6:33
Nők 40 kedvezményes nyugdíjazása: ezek a feltételek szükségesek (Adózóna)
Köztudott tény, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíj megállapítására kizárólag a nők részére nyílik lehetőség, amennyiben legalább 40 év jogosultsági időt szereznek. Az előzőekben említett fő jogosultsági feltétel mellett azonban további jogosultsági feltételek teljesítése is szükséges a kedvezményes nyugdíj igénybevételéhez.
márc. 27
6:33
Keresi a rendőrség Vivien Krisztinát, aki orvosi kezelése szorul (Metropol)
A 25 éves nőt a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.
márc. 27
6:33
Az izraeli kormányfő menesztette az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap felmentette tisztségéből az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét, Joáv Galantot.
márc. 27
6:33
Jönnek az új fogyasztóbarát zöld lakáshitelek (Bank360 blog)
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek. Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél.
márc. 27
6:33
Vajda Zoltán: Fogoly állam, kifosztott nép (Mandiner)
A verseny már csak egy mítosz.
márc. 27
6:33
A Zara lenyomta legnagyobb riválisát, de egy új is fenyegeti (Forbes)
A spanyol Inditex csoporthoz tartozó Zara és a H&M évekig fej-fej mellett uralták a fast fashion világát, de a Zara most kicsit meglépett eddigi legnagyobb riválisától.
márc. 27
6:36
A nagy kuffer, amivel utazni sem szégyen: íme a 308 kombi! (Autónavigátor)
Az ötajtós változatok után végre kombiként is sikerült elcsípnünk a Peugeot újdonságát, a 308-ast. A nagyobb csomagtartó és a megnövelt
márc. 27
6:36
Nagy sikert arattak a Vitesco e-autós alkatrészei (autopro)
A Vitesco Technologies tavaly először lépte át az egymilliárd eurós forgalmat elektromos hajtástechnikai termékeivel.
márc. 27
6:36
Felfoghatatlan, ami vele történt: testvére után a szerelmét is elvesztette a magyar énekesnő (Femcafe)
Először beszélt a nyilvánosság előtt szörnyű tragédiáiról Péterfy Kinga. A magyar énekesnő fájdalmas időszakon van túl, ugyanis imádott testvére után tavaly a szerelmét is el kellett temetnie.
márc. 27
6:36
Vívó világkupa: aranyérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat (Magyar Hírlap)
A Nagy Dávid, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor összeállítású együttes Buenos Airesben diadalmaskodott.
márc. 27
6:39
Jól tette, ha nem váltott hétvégén eurót (Menedzsment Fórum)
A forint ugyanis ma erősebben nyitott, mint ahogy pénteken zárt.
márc. 27
6:39
A védelmi miniszter kirúgása után tízezrek tüntettek Izraelben (444.hu)
Netanjahu házához vonultak, a hatóságok vízágyúval oszlatták a tömeget.
márc. 27
6:39
Balatoni lángosinfláció: 25–45 százalékos drágulás látszik (Telex)
Sima lángos aligha lesz majd 900 forint alatt, a sajtos-tejfölös akár 2000 forintba is kerülhet.
márc. 27
6:42
Medencébe szorult a vaddisznó Budakeszin (Magyar Hírlap)
Végül a tűzoltók segítettek a vaddisznónak kikászálódni a budakeszi család úszómedencéjéből..
márc. 27
6:45
Egy poszt-Covid hatás, ami hóbortnak indult, de sokkal több lett belőle (Infostart)
A koronavírus-járvány új lendületet adott a saját élelmiszer termelésének, a kiskertek világszerte egyre népszerűbbek – mondta az InfoRádiónak az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet senior kutatója.
márc. 27
6:45
Felszámolja magyarországi életét az özvegy: megszabadult Vajna örökségétől Timi (Blikk)
Több mint négy éve hunyt el Andy Vajna. Az özvegye, Vajna Tímea szívében örökké él majd volt férje, de az Amerikában élő egykori modellt egyre kevesebb szál köti annak egykori érdekeltségeihez. A Blikk információi szerint a milliárdos örökösnő az utolsó magyar szálat is készül elvarrni: nemrégiben Magyarországon járt, hogy a Nobu nevű étteremben lé
márc. 27
6:45
Ítéletidő csap le Magyarországra: viharos széllökések, jégeső és fagy vár ránk (Blikk)
Hétfőn napközben egyre nagyobb területen feltámad az északnyugati szél, a déli óráktól a Dunántúlon, a főváros térségében és a Duna-Tisza közén, majd estétől már északkeleten is.
márc. 27
6:45
Útinform – Útszűkülettel és tereléssel kezdődik a hét, van, ahol kerülni is kell: mutatjuk (Blikk)
Mutatjuk, hol és mire számíthat hétfő reggel.
márc. 27
6:45
Belebukhat a Brexitbe Nagy-Britannia? (Blikk)
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
márc. 27
6:45
Külföldi műtét segíthetne a súlyos beteg kislányon: egészen Barcelonáig menne a hármas ikereket is nevelő család, de segítségre van szükségük (Blikk)
Az elmúlt három évben a követői végig nézhették, ahogy a kis Kornélia igazi hős módjára fejlődött: megtanult felülni, mászni, és elkezdett járókerettel sétálni. Most azonban újabb mérföldkőhöz érkezett és újra szüksége van minden lehetséges segítségre.
márc. 27
6:45
Megunhatatlan slágerekkel, kuplékkal, sanzonokkal, no meg némi humorral vár az Orfeum (Magyar Nemzet)
Zenei időutazásra várják a szórakozni vágyókat a budapesti Orfeumban.
márc. 27
6:45
Durván megfenyegette Európát Putyin propagandistája: Elárulta, melyik ország lehet a következő célpont (Nyugati Fény)
Nem fogta vissza magát.
márc. 27
6:48
Már lehet nevezni a 2023-as svájci tókerülő Bol d’Or Mirabaud regattára! (AQUA)
Az idén már a 84. Bol d’Or Mirabaud versenyt rendezik, és bővült a támogatók köre: a Banque Mirabaud-hoz csatlakozott a Tudor óramárka és a Chevalley csoport. A világ egyik legjelentősebb tavi regattájának rajtpisztolya június 10-én dördül el, a Société Nautique de Geneve előtt. A 84. alkalommal megrendezett Bol d’Or Mirabaud ismét összehozza a vit
márc. 27
6:48
A kereskedők bő negyede emelné tovább az árakat (Azenpenzem)
Ötödik hónapja javul a GKI konjunktúraindexe, de volt honnan visszajönni. Már az is jó hírnek számít, hogy a fogyasztók nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. A cégek határozottan bizakodóbbnak tűnnek.
márc. 27
6:48
Több riasztást is kiadtak: veszélyes fordulatot vesz az időjárás (BorsOnline)
Reggelig sokfelé lesz eső, záporeső, majd a Dunántúlon megszűnik a csapadék.
márc. 27
6:51
Megint mutatott a forint egy meglepőt (Privátbankár)
Annak ellenére, hogy az uniós források egy jottányit sem jöttek közelebb, a hazai fizetőeszköz erősödik.
márc. 27
6:51
Erősödött a forint hétfő kora reggel (hirado.hu)
Az euró árfolyama a péntek esti 1,0761 dollárról 1,0770 dollárra erősödött hétfőn kora reggelre.
márc. 27
6:51
Kukacos a vöröshagyma? Ezt tedd ellene! (Agroinform)
Ezt tedd, hogy a vöröshagyma ne legyen kukacos!
márc. 27
6:51
Akár 1440 szerszámot is képes eltárolni ez a megoldás (newtechnology.hu)
A CTS – Central TOOL Storage moduláris felépítésű, ezáltal nagyfokú rugalmasságot biztosító szerszámtár. A megoldás akár 1440 szerszám számára nyújt praktikus tárolási megoldást. A koncepció lehetőséget teremt arra, hogy fokozatosan bővíthető legyen a konstrukció. Rövid áttekintés: moduláris koncepció a fokozatos bővítés lehetőségével 360/240 szers
márc. 27
6:51
Bayer Zsolt: A Dávid-szobor tilos, a drag queenek viszont óvodában taníthatnak (Mandiner)
Miközben Amerikában elfogadott lett, hogy drag queenek oktassák homoszexualitásra az óvodás gyerekeket, elítéltek egy tanárt a Dávid-szobor bemutatásáért – ezen tűnődik a publicista.
márc. 27
6:51
Siker vagy blama – Magyarország – Bulgária beharangozó (BitcoinBázis)
Március 27-én folytatódnak a labdarúgó Európa-bajnokság selejtező mérkőzései. A hétfői találkozón a Puskás Aréna gyepén fog farkasszemet nézni egymással a
márc. 27
6:54
Jakab István: meg kell védeni az embereket az ukrán gabonadömping káros hatásaitól (Agrofórum)
Meg kell védeni az emberek egészségét az ukrán gabonadömping káros hatásaitól - emelte ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke vasárnap este az M1 aktuális csatornán.
márc. 27
6:54
Fantasztikusan művelt magyarok kvíze: ha te is 10/10-re végzel, akkor eléggé jó vagy - Ki tudod-e egészíteni Ady Endre leghíresebb verseit? (Promotions)
Vajon ki tudod egészíteni a megfelelő kifejezésekkel, szavakkal vagy mondatokkal?
márc. 27
6:54
Számos teátrum készül a hétfői színházi világnapra (Magyar Hírlap)
A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt.
márc. 27
6:54
Világító homlokzat és 3D betonnyomtató (KKV Magazin)
Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary vezérigazgatója a nyolcadik Bizalom Gálán vehette át a legmagasabb üzleti kategória nagydíját, a Leader Of The Year trófeát a nagyvállalati kategóriában. A díjazott vezető nemcsak a cége szakmai sikereire és innovációira büszke, de arra is, hogy munkatársai is a szívükön viselik a vállalat működését és a fenntar
márc. 27
6:54
Direct One: mindent a drukkerekért (Mínuszos)
Sportosan indul a tavasz a Direct One-nál: igazi újdonsággal lepi meg előfizetőit a streaming- és tartalomszolgáltató. A március elején indult sporthub mindent összegyűjt egy helyre, amire egy sportrajongónak szüksége van. Hol vannak már azok az idők, mikor egy-egy meccs idejére kiürültek az utcák, mert mindenki leült a tévé elé… Bár
márc. 27
6:56
Generációs örökséggel új utakon: Kvaszinger Borászat (Agrofórum)
„Mindig is szerepelt a terveim közt az, hogy saját vállalkozást alapítsak, azt gondolom, hogy a lehető legjobb időpontban történt meg ez. Hiszem azt, hogy ha rögtön, az egyetem után veszem át a pince kulcsát akkor, a nehézségek esetén, vágytam volna az öltönyös munkára. Így viszont biztosan tudom, nem akarok mással foglalkozni.”
márc. 27
6:57
Mávinform: Fennakadások az egyik vasútvonalon (hirado.hu)
Esetenként 30-60 perccel hosszabb menetidőkre kell számítani.
márc. 27
6:57
Rettenetes baleset Páhinál, egy ember meghalt, ketten megsérültek (Metropol)
Árokba csapódott egy személygépkocsi.
márc. 27
6:57
Be tudtam bizonyítani – interjú Fischer Gáborral (MMonline)
Jó érzés, hogy elértük a célunkat, most már bármi történik, ezt nem lehet elvenni tőlünk – mondja Fischer Gábor. A TV2 Csoport programigazgatója szerint az idén ősszel a világ televíziózásának legjava lesz a képernyőjükön. A következő év nagy kérdése pedig az lesz, hogy a versenytárs feltételezhetően jelentős újrapozicionálására vagy az ő útjuk fol

Keresés