2023. március 27. hétfő

márc. 27
18:48
„Utállak mint a szart, de most teljesen igazad van”– írta egy fideszes kommentelő Hadházynak a lombkoronaösvény kapcsán (SzMo)
60 millió forintból épült fel a tanösvény Nyírmártonfalván, egy tarra vágott erdőben.
márc. 27
18:51
Annyira őrült, hogy már logikus: termesszünk gombát az erdőben (Agroinform)
Az erdőben termesztett gomba segít az élelmezésben és a klímára is kedvezően hat.
márc. 27
18:51
Hozzájárult a parlament Finnország NATO-csatlakozásához (Demokrata)
A képviselők 182 igen és 6 nem szavazattal hagyták jóvá a csatlakozási jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt.
márc. 27
18:51
Művészeti őrség a patak partján – áprilistól Balaton-felvidéki „Eger-víz” (Demokrata)
Huszonhat helyszínen harminc kulturális program, illetve tizenegy túra.
márc. 27
18:51
Csökkent a bankokkal kapcsolatos aggodalom (Növekedés)
A csődbe jutott Silicon Valley Bank vevőre talált, az európai bankrészvények emelkedtek, mérséklődött a nyomás az európai bankokon. A pénteken zuhanórepülésbe került Deutsche Bank részvényei több mint hat százalékot erősödtek, de a többi európai nagybank részvényeinek ára is emelkedett.
márc. 27
18:51
Még a kormányzati akarat sem tud vérbe fojtani bennünket – üzente Pintér Béla (Mandiner)
A rendező szerint egy párhuzamos színművészeti egyetemet kellene indítani.
márc. 27
18:51
Műtét vár a Spurs brazil védőjére (Sportal)
Emerson Royalra térdműtét vár, így a brazil futballista hosszabb ideig nem lesz bevethető.
márc. 27
18:51
Nem lett gyanúsított Hadházy Ákos az MTVA-blokád miatt (Telex)
Kormánylapok írtak arról, hogy gyanúsítottként hallgathatják ki a tüntetésen történtek miatt.
márc. 27
18:57
Hozzájárult a parlament Finnország NATO-csatlakozásához (hirado.hu)
A képviselők 182 igen és 6 nem szavazattal hagyták jóvá a csatlakozási jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt.
márc. 27
18:57
Gyengült a forint hétfőn (GazdaságPortál)
Gyengült kissé a forint hétfőn az előző heti nagy erősödést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az eurót este hat órakor 386,53 forinton jegyezték a reggeli 384,75 forint után. A dollár jegyzése 358,15 forintra ment fel a reggel hat órai 357,23 forintról, a svájci franké pedig 391,01 forintra emelkedett 388,95 forintról. A hetet
márc. 27
18:57
Támogatja az Országgyűlés Finnország NATO-tagságát (444.hu)
Svédország csatlakozásáról még nem szavaztak.
márc. 27
18:57
Másfél millió forinthoz közelít az újépítésű óbudai lakások négyzetméterára (Üzletem)
Az első negyedévben eladott új lakások átlagos négyzetméterára közel másfél millió forint volt, ami 2021 azonos időszakához képest 50 százalékos növekedést jelent.
márc. 27
18:57
Ennyivel kompenzálja a FIFA a vb-kre játékost küldő klubokat (Sportal)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 355-355 millió dollárral (127 milliárd forint) kompenzálja az európai klubokat, amelyek játékost küldenek a 2026-os és 2030-as világbajnokságra – számolt be róla az MTI.
márc. 27
19:00
Megrázó utolsó szavak: búcsúlevelet hagyott az apa, aki felakasztotta kisfiát Gyulafehérváron (BorsOnline)
Utolsó üzenetében indokolta meg tettét.
márc. 27
19:00
Ismét kórházba került Benedek Miklós - a színművész saját bevallása szerint fulladozik és fáj a lába (Life)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes és Kiváló Művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csak nemrég engedték ki a kórházból, hogy otthonában gyógyulhasson tovább, ám öröme nem sokáig tarthatott - másodszor is be kellett feküdnie a kórházba.
márc. 27
19:03
Örülhet, akinek van Waberer’s részvénye (Privátbankár)
Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el a Waberer’s International, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a menedzsment részvényenké
márc. 27
19:03
Megszólalt Kósa Lajos az országváltó korcsolyázókkal kapcsolatban (Sportal)
Van gondja mostanában a Magyar Országos Korcsoly Szövetségnek (MOKSZ), hiszen a Liu testvérek elhagyták az országot, hogy kínai színekben versenyezzenek a jövőben, ráadásul a szervezetet komoly kritika illeti azért is, mert műkorcsolyában gyakorlatilag nincs magyar felmenőkkel rendelkező komoly versenyző, szinte mindenki orosz vagy ukrán felmenőkke
márc. 27
19:06
A magyarországi vonatokat is érintette a német vasutasok történelmi léptékű sztrájkja (hirado.hu)
Az elmúlt harminc év legnagyobb sztrájkját tartották hétfőn Németországban.
márc. 27
19:09
Szavaztak az Országgyűlésben Finnország NATO-csatlakozásáról (Menedzsment Fórum)
A Ház hétfőn megszavazta Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációját.
márc. 27
19:09
Baleset miatt áll a forgalom az M7-esen (BorsOnline)
Felborult egy kamion a Köröshegyi völgyhídon.
márc. 27
19:09
Kidőlt fák, leszakadt vezetékek a vihar nyomában: Veszprém vármegyében közel 120 kilométeres szelet mértek (Blikk)
A Kab-hegyen csaknem 120 kilométeres szél volt hétfő délután – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán.
márc. 27
19:09
Holnaptól vége a tűzgyújtási tillalomnak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (Adózóna)
A lehűlés folytán, illetve az elmúlt órákban lehullott nagy mennyiségű csapadéknak, valamint a további várható, jelentős mennyiségű csapadéknak köszönhetően megszűnt a tűzveszély, ezért 2023. március 28-ától a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) o
márc. 27
19:09
5 olasz álomvilla, amit akár mi is kibérelhetünk (Hamu és Gyémánt)
A legtöbben álmodoztak már arról, hogy rövidebb-hosszabb ideig egy klasszikus, a filmekből már jól ismert olasz villában éljenek. A jó hír az, hogy ezek az ingatlanok nem csak a filmekben léteznek: szállásként is működtetik őket. Persze van, amelyik rendkívül drága, de az biztos, hogy mindegyik varázslatos búvóhelyet nyújt Olaszország kedvenc régió
márc. 27
19:09
Fürjes Balázs lemondott államtitkári posztjáról, pályázik a NOB-tagságra (Mandiner)
A MOB közgyűlése megszavazta a magyar olimpiai csapat részvételét a párizsi olimpián.
márc. 27
19:09
Három gyerek és három felnőtt vesztette életét a nashville-i iskolai lövöldözésben (Telex)
A rendőrök lelőtték a lövöldözőt, aki az információk szerint egy 28 éves nő volt, egy pisztollyal és két puskával felfegyverkezve.
márc. 27
19:09
Megműtötték a fehérváriak válogatott játékosát (Sportal)
A MOL Fehérvár saját hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Fiola Attila sikeres műtéten esett át.
márc. 27
19:12
Férje, Tahi Tóth László mellé helyezték végső nyugalomra Kárászy Szilviát (Ripost)
Már egymás mellett nyugszanak férjével.
márc. 27
19:12
Nehéz döntést hozott meg Snoop Dogg: ezentúl kevesebb füvet fog szívni (Noizz)
Snoop Dogg elárulta, hogy csökkenteni akarja, mennyi füvet szív, miután a magánéletében bekövetkezett egy nagy változás, ami megváltoztatta a gondolkodásmódját.
márc. 27
19:15
A finnek már jöhetnek, a svédek még várnak (Privátbankár)
A Ház hétfőn megszavazta Finnország NATO-csatlakozásának ratifikációját.
márc. 27
19:15
BÉT: Nem változott a prémium kategóriás részvények besorolása (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. elvégezte a prémium kategóriába tartozó részvénysorozatok besorolásának fél évente esedékes felülvizsgálatát, amely alapján nem változott a tőzsdei kibocsátók kategória besorolása - közölte a BÉT Zrt. hétfőn honlapján.
márc. 27
19:15
Rekordok a Waberer'snél, jöhet az osztalék (Portfolio)
Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT-et és EBIT marzsot érte el a Waberer’s, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta a 2022-es évet - derült ki a vállalat frissen publikált gyorsjelentéséből. A vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et mutatott fel, így a cég tőzsdei pályafutása során először fizethet os
márc. 27
19:15
Vadállat úszott a budakeszi ház medencéjében (Agroinform)
A bő száz kilós állat fajtársai öltek már embert a múltban, nem is keveset.
márc. 27
19:15
Humza Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke (Demokrata)
Humza Yousaf minisztert választották a Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé.
márc. 27
19:15
Legendás pályán száguldozott Ricciardo (videó (Racing)
Újabb látványos videót forgatott a Red Bull, ezúttal Ausztrália különböző pontjain hajthatott meg Daniel Ricciardo egy RB7-est.
márc. 27
19:15
Egyre erősebbek az agrárkapcsolatok Georgia és hazánk között (Agrotrend)
Nagy lehetőségek vannak a hazánk és Georgia közötti mezőgazdasági együttműködésben, nem véletlenül jött létre stratégiai partnerség a két nemzet között - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, miután hivatalában fogadta Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét.
márc. 27
19:18
Nem változott a prémium kategóriás részvények besorolása (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. elvégezte a prémium kategóriába tartozó részvénysorozatok besorolásának fél évente esedékes felülvizsgálatát, amely alapján nem változott a tőzsdei kibocsátók kategória besorolása – közölte a BÉT Zrt. hétfőn honlapján. A BÉT a 2022. szeptember 1-jétől 2023. február 28-ig terjedő időszak átlagos kapitalizáció és a felülv
márc. 27
19:18
Folytatódik a nagyhatalmi szkander Tajvanért: míg a régi elnök Kínában, addig a jelenlegi Amerikában turnézik (hirado.hu)
Ma Jing-csiu az első volt tajvani vezető, aki a kínai polgárháború 1949-es befejezése óta Kínába látogat, Caj Jing-vent viszont akár az amerikai képviselőház elnöke is fogadhatja.
márc. 27
19:18
Hatalmas káosz alakult ki Budapesten: kerítés dőlt az út közepére (Ripost)
Több baleset is történt, óriási a káosz.
márc. 27
19:18
Véres pokol szedi áldozatait: rohamosan nő a kárpátaljai hősi halottak száma Bahmutnál (Ripost)
Újabb kárpátaljaiak veszítették életüket a háborúban.
márc. 27
19:18
"64 éves vagyok, és büszke vagyok arra, hogy nem hordok melltartót!" - a kommentelők kiakadtak és sértegették a nőt (Life)
A TikToker, KarenLee Poter megosztotta a kommentelőket, miután elárulta, hogy melltartó nélkül ment vacsorázni – bár volt, aki támogatásáról biztosította a 64 éves nőt, mások azt írták neki, hogy fel kellene nőnie.
márc. 27
19:20
BörzeZárás – 2023. március 27 – Emelkedés a börzén (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 277,80 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel 42 096,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a pénteki csökkenés korrekciójaként értékelte a hétfői
márc. 27
19:20
Újabb Irán-ellenes szankciókat léptet életbe a kanadai kormány (hirado.hu)
A kanadai kormány által életbe léptetett, Irán ellen hozott szankciós csomagok közül ez a tizedik, amelyet 2022 októbere óta elfogadtak és kihirdettek.
márc. 27
19:21
Azonosították: brutális pszichopata vezette az Antifa támadásait Budapesten? (Blikk)
Egy brutális pszichopata, egyben zseniális bujkáló és szervező, a legkeményebb szélsőbaloldali verőember irányíthatta azt szélsőséges külföldi csoportot, amely februárban több náci tüntetőt – vagy annak vélt fiatalt – megtámadott és súlyosan megsebesített Budapesten.
márc. 27
19:21
Smink nélkül mutatta meg arcát Ördög Nóra (Metropol)
Elképesztő kalandok várhatóak az Ázsia Expressz legújabb évadában is.
márc. 27
19:21
Roszatom: nem került szóba a Paks II. együttműködés megszüntetése a tárgyalásokon (Portfolio)
A Roszatommal folytatott konzultációk során a magyar kormány illetékesei nem vetették fel az együttműködés esetleges megszüntetésének kérdését, "ez a kérdés nem került szóba" – hangsúlyozta a Roszatom-Közép-Európa képviselője az orosz TASZSZ hírügynökségnek hétfőn, és megismételte ugyanazt az állásfoglalást, amelyet a Portfolio szombaton már közölt
márc. 27
19:21
Érik az újabb KRESZ-szigorítás Magyarországon: komoly bírságot kaphat, aki erre nem figyel (Pénzcentrum)
Célegyenesbe ért az e-rollerek szabályozása, nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan végre pont kerülhet egy rég halogatott közlekedési kérdés végére. De vajon hogyan tartják be az új szabályokat, és egyáltalán, nem rejt-e így is veszélyeket a rollerezés, esetleg megmarad ártalmatlan hobbinak? A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők több anomáliát is f
márc. 27
19:21
Az aputest, és ami mögötte van – A férfiaknak miért nem kell jól kinézniük? (WMN)
„Az apustesttel rendelkező már elért valamit, az apustesttel rendelkező már abban a stációban van, amikor nem a testével, méreteivel kell bizonyítania. Az apustest annak a jele, hogy egy férfi már azt is megengedheti magának, hogy kilépjen a harci körből.” Egyetértesz?
márc. 27
19:21
4FŐS 7FŐ – Az elmúlt hét legfontosabb hírei: Kő-papír-olló, így kell eldönteni? Klampár Tibor, maradhat? Messi 800! (Sportal)
A Sportal Tv legújabb, hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és meghívott vendégük. Négy ember, hét téma és mindez 7-szer 4 percben!
márc. 27
19:22
Feszültség az egekben – Csúnyán odaszólt a NATO Putyinnak (TőzsdeFórum)
A háború 400. napjához közeledve az oroszok nukleáris fenyegetése is egyre nagyobb. Szombaton, az orosz televízióval készített interjú során jelentette be a Fehéroroszországgal kötött legújabb megállapodását Vlagyimir Putyin. Miután orosz elnök megosztotta a világgal a taktikai nukleáris fegyverek Fehéroroszországban történő elhelyezését a NATO azo
márc. 27
19:24
Mobilra és tévére még költünk, vezetékes telefonra már kevésbé (TőzsdeFórum)
A háztartások távközlési kiadásainak jelentős részét a mobiltelefon- és az ahhoz kapcsolódó mobilinternet-szolgáltatások 11 000 forintos díja teszi ki, ez jellemzően két előfizetés költsége – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából. Az NMHH kommunikációs igazgatósága által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben

Keresés