2023. március 27. hétfő

márc. 27
8:15
Állattartó telepeket újít fel a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (ProfitLine)
Közel 500 millió forint európai uniós támogatást költ a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság őshonos állattartó telepek felújítására, továbbá eszköz- és gépbeszerzésére - közölte a szervezet az MTI-vel.
márc. 27
8:15
Áprilisban sem unatkoznak majd a tévénézők (MMonline)
Egészestés filmekkel és izgalmas sorozatokkal erősít a Disney+.Április 28-án érkezik a streamingszolgáltatóhoz a Pán Péter és Wendy című film. A fiatal lány, Wendy Darling fél elhagyni gyermekkori otthonát, majd találkozik Pán Péterrel, a fiúval, aki nem hajlandó felnőni. Testvéreivel, Csingilinggel – az apró tündérrel – és Péterrel eljut Sohaorszá
márc. 27
8:15
Zelenszkij felszólította a hátországot, vegyék ki a részüket a harcból (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint nem korrekt, hogy a hátországban élő emberek számára véget ért a háború.
márc. 27
8:15
Keményen beleálltak az Orbán-kormány politikájába: Magyarország az egyetlen EU-tagállam, ahol megtörténik ez (Nyugati Fény)
Nem jó hír.
márc. 27
8:15
Több csavar után Button nyerte a Nascar különversenyét (Racing)
Räikkönen ötödik helyen is autózott nem sokkal vége előtt, de végül Button lett a road különítmény legjobbja.
márc. 27
8:17
Bogár László: Dózsa-dilemma (Mandiner)
Szerintem Dózsa ugyanannak a „nem létező” világerőnek volt az ügynöke, amely a Pozsonyi csatától Trianonig mindig a vesztünket akarta, és akarná mostanában is.
márc. 27
8:18
6+1 tipp, hogy ne essünk vissza a náthába (Ripost)
Így akadályozhatjuk meg a visszaesést.
márc. 27
8:18
Dietetikus segít, hogyan támogasd megfelelően a bélflórádat (Glamour)
Te mit teszel azért, hogy támogasd a bélflórádat? Sokan csak akkor kezdenek el komolyan gondolkozni azon, hogy ez egyáltalán mennyire fontos, ha már különféle kellemetlen panaszok jelentkeznek náluk. Figyelembe véve azonban már csak azt a tényt, hogy az immunrendszerünk nagy része is a bélrendszerünkben található, bármiféle probléma nélkül is fonto
márc. 27
8:18
Viharos szél, zivatar, jégeső, hó, fagy: az egész országra figyelmeztetést adtak ki a hidegfront miatt (SzMo)
Igazi ítéletidőre kell készülni.
márc. 27
8:18
Tóth Andi édesanyja és nagymamája is ott volt a Sztárban sztár stúdiójában (Life)
A vasárnap esti Sztárban sztár is bővelkedett meglepetésekben. Az egyik ilyen a párbaj volt, melyben Trap kapitány és Valkusz Milán a Scooter frontemberét adták elő.
márc. 27
8:18
Tartós eső, de akár zivatar és havas eső is előfordulhat (Magyar Hírlap)
Hétfőn a déli óráktól nyugat felől csökken a felhőzet, de az ország északkeleti harmadán további tartós eső várható.
márc. 27
8:20
Heti horoszkóp 2023. március 27-április 2.: Ez egy igazán ragyogó hét lesz (Life)
Amilyen csodás fényszögekkel búcsúzik a március, még pompásabbak köszönt be az április. S ez most egyáltalán nem tréfa. Csodaszép hétre, nagyszerű lehetőségekre számíthat mindenki.
márc. 27
8:21
Nagy könnyítést kaphatnak, akik lakáshitelben gondolkodnak (Privátbankár)
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek.
márc. 27
8:21
Megszólalt a CATL, fontos részleteket árultak el debreceni akkumulátorgyárról (Portfolio)
Az ország történetének legnagyobb beruházását hajtja végre a kínai akkumulátorgyártó CATL Debrecenben, azonban a projekt nem aratott osztatlan sikert a közvéleményben. Számos kérdés merült fel a környezeti hatásokkal kapcsolatban és heves tiltakozás alakult ki a gyárral szemben. A cég egy háttérbeszélgetés keretében válaszolt az üzemmel kapcsolatos
márc. 27
8:21
Mennyibe kerül majd idén a lángos? – Brutális drágulás körvonalazódik (ATV)
Márciusban megnyitotta kapuit a Badacsony Bisztró, amely a Balatonhoz képest kifejezetten olcsó helynek számít. Tavaly még nyolcszáz forint alatti áron árulta a sima lángost, ezt pedig – egy kivételével – egyedül tudta abszolválni harminc balatoni hely közül. A G7 most rápillantott az online is elérhető árlapjukra, hogy felmérje a drágulást – írta
márc. 27
8:21
Baráti tűz Amerikából (Magyar Nemzet)
A folyamatos támadásaik hatására kezd megerősödni bennünk az a meggyőződés, hogy nagy baj volna, ha megdicsérnének minket az amerikai baloldal prominensei.
márc. 27
8:21
A debreceni CATL jövőre próbaüzemet, két év múlva már éles gyártást szeretne (Telex)
Hetek, hónapok óta viták kereszttüzében áll a kínai CATL Debrecenbe tervezett óriásberuházása, eddig maga a cég keveset kommunikált, most ismertette hazai terveit.
márc. 27
8:23
Közel egymilliárd forint értékben vette tovább saját részvényeit az OTP (Portfolio)
Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a bank javadalmazási politikájának részeként 2023. március 24-én saját részvényeket vásárolt.
márc. 27
8:23
Újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Magyar Nemzet)
A tengerig 370 kilométert tettek meg, japán tájékoztatás szerint mindössze ötven kilométeres magasságban.
márc. 27
8:24
Tovább vette saját részvényeit az OTP Bank (vg.hu)
.
márc. 27
8:24
A NATO két szóval reagált Putyin bejelentésére (Igényesférfi.hu)
Veszélyes és felelőtlen - fogalmazott a NATO szóvivője vasárnap, egy nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, taktikai nukleáris fegyverek állomásoztatását tervezi Fehérorszországban.
márc. 27
8:24
Kíméletlen beszólás a Cápák között-ben, a vállalkozó kikérte magának az angyalbefektető kritikáját (Promotions)
Balogh Péter megmondta a véleményét a vállalkozó hölgynek, aki kikérte magának a kritikát. Feszült helyzet alakult ki a Cápák között-ben.
márc. 27
8:24
Több mint ötszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Magyar Hírlap)
Embercsempészés miatt 17 gyanúsított ellen indult eljárás - derült ki a rendőrségi összesítésből.
márc. 27
8:26
Felpörgött Kína befektetési kedve (vg.hu)
Kína külföldre irányuló nem pénzügyi közvetlen befektetése emelkedett 2023 első két hónapjában.
márc. 27
8:27
Vitézy Dávid nekiment Lázár Jánosnak (Menedzsment Fórum)
A magyar vasúti hálózat fejlesztése a Lázár János által képviselt főváros-vidék szembenállítás logikával “egész egyszerűen nem tud eredményes lenni” - írta a Facebook-oldalán a volt közlekedési államtitkár.
márc. 27
8:27
Ezért nem kaptunk gabonadömping-kompenzáló támogatást (Mezőhír)
Hazánk nem részesül antidömping támogatásban az ukrán gabonafolyam miatt. Az indoklásba azonban nehéz belekötni.
márc. 27
8:27
Kötter Tamás: Addig leszünk hülyék, amíg tényleg baj lesz (Mandiner)
Ha beszorítjuk a sarokba, akkor jó esély van arra, hogy Putyin elnök azt mondja: ‘all in’.
márc. 27
8:27
Gátat szab a Fidesz a külföldről érkező kampánypénzeknek (Magyar Nemzet)
A Fidesz alelnöke szerint úgy fair, ha minden szereplő azonos feltételekkel indulhat a választáson.
márc. 27
8:27
John Deere 7800 – A 90-es évek slágertraktora (GépMax)
A Schuco korábban már a második generációt kiadta 1/32 méretben, most pedig a 7800-as is csatlakozott a repertoárhoz.
márc. 27
8:27
Szakrendelők: emelkedő árak, egyre több laborbeutaló, egyre hosszabb várólisták (Forbes)
Két hónapos várakozási idő a laborvizsgálatokra, megsokszorozódott beutalók, a mintaelemző cégek áremelése, korlátozott számú, NEAK által finanszírozott vizsgálat. Az eredmény: versenyfutás az időpontokért.
márc. 27
8:27
Az árfolyamkockázat hatása a vállalatokra (Transpack)
Többféle „eszköz” áll a vállalatok számára, hogy csökkentsék az árfolyamkockázatukat. E cikkben ezeket ismerheti meg.
márc. 27
8:27
Megható pillanatok – Latvala újra találkozott mexikói rajongójával (Racing)
Jari-Matti Latvala 2017 és 2019 után ismét találkozott rajongójával, Reginával Mexikóban. Idén azonban nemcsak már nemcsak a rajongó kedveskedett ajándékkal.
márc. 27
8:27
2023. március 27. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 27
8:28
Életben maradnak a mozik? Ez a legégetőbb kérdés Hollywoodban (vg.hu)
A jegyeladások száma jelentősen csökkent, a streaming elszipkázza a mozilátogatókat. A helyzet hasonló, mint a harmincas években, amikor a nagy gazdasági világválság idején szinte eltűnt a közönség. Azt a válságot túlélte a filmszínház, de mi lesz most?
márc. 27
8:29
Változnak a futball szabályai a világbajnok kapus miatt (Magyar Nemzet)
A Fifa célja az, hogy ezentúl ne lehessen kizökkenteni a tizenegyeshez készülődő ellenfelet.
márc. 27
8:30
A felolvasás szerelem, a segítés sikerélmény lehet – Hangoskönyvek vakoknak és gyengénlátóknak (Képmás)
Az önkéntes felolvasás akár olyan szenvedéllyé is válhat, mint a szerelem, vallja egy videóban a látássérülteket támogató Bodor Tibor Kulturális Egyesület hangoskönyveinek egyik felolvasója. A szervezet azon munkálkodik, hogy felkarolt csoportjukhoz, a látássérültekhez minél több, emberi hangon megszólaló hangoskönyv juthasson el.
márc. 27
8:33
Nagyhatalom vagyunk – az uniós torma közel felét mi adjuk (Agrárágazat)
Európa egyik legjelentősebb tormatermelője mi vagyunk, a magyar terméknek van piaca.
márc. 27
8:33
Sztrájk bénítja Németország teljes közlekedési hálózatát (Magyar Nemzet)
Évtizedek óta nem volt példa a hétfői munkabeszüntetéshez hasonló méretű tiltakozásra.
márc. 27
8:33
Megtorpedózta Verstappen álmait az egyik népszerű vállalkozás (Racing)
Max Verstappen is saját márkát szeretett volna létrehozni, ám a Nike-nak nem tetszett annyira a névötlete. A holland versenyző 2028-ig biztos marad a Forma-1-ben, ám miután lejár a szerződése, már nem feltétlenül akar a száguldó cirkusz tagja lenni. 30-as éveire mással is foglalkozna, más kategóriákba is belekóstolna. A 25 éves pilóta már egy proje
márc. 27
8:36
Drága mulatság az elektromos buszozás (autopro)
Az iparág eddig alábecsülte az elektromos buszok üzemeltetésének költségét.
márc. 27
8:36
Trump: Biden banánköztársasággá változtatja az Egyesült Államokat (Magyar Hírlap)
Az exelnök jelenleg a legesélyesebb a 2024-es republikánus jelöltségre.
márc. 27
8:36
Kiderült, mit tesz az agyunkkal, ha magas cukor- és zsírtartaltalmú ételeket eszünk (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás szerint a sok cukros, magas zsírtartalmú ételek fogyasztása megtanítja az agyat az édesség utáni sóvárgásra.
márc. 27
8:39
Kevés cég törődik a nők esélyegyenlőségével (Menedzsment Fórum)
Erre jutott a K&H fenntarthatósági indexe.
márc. 27
8:39
Brit tudósok rákos sejteket küldenek az űrbe (Infostart)
A gyógyíthatatlan gyerekkori daganatos megbetegedéseket szeretnék a Nemzetközi Űrállomáson kutatni mikrogravitációs környezetben.
márc. 27
8:39
Több riasztás is érvényben van. Veszélyes fordulatot vesz az időjárás (Blikk)
Ez vár ránk.
márc. 27
8:39
Politikai reality? Személyes, családi pillanatokat mutatnak meg a kameráknak Gyurcsány Ferencék: „A reggeli futástól az esti vacsorafőzésig: nem lesznek tabuk” (Blikk)
Személyes, családi pillanatokat mutatnak meg Gyurcsányék, állításuk szerint tabuk nélkül.
márc. 27
8:39
"Era, kérlek, gyere haza!" – Kétségbeesetten keresi édesanyja a 15 éves Erikát (BorsOnline)
A 15 éves Era titokban hagyta el tiszakécskei otthonát, több nappal ezelőtt. Édesanyja aludni sem tud az eltűnése óta.
márc. 27
8:39
Szakértő: Putyin nukleáris zsarolásának az a célja, hogy elijessze a NATO-tagállamokat (ATV)
Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba. Ezek a harcászati nukleáris eszközök kisebb hatótávolságúak, mint a hatalmas pusztító erejű stratégiai óriásbombák, de ugyanúgy részét képezik a nukleáris elrettentő arzenálnak. A szakemberek azt mondják, a mostani bejelentéssel Putyin is inkább csak elrettenteni akar, a közlés nem je
márc. 27
8:39
Megint nagyot húzott az árversenyben a Spar (Mandiner)
Mutatjuk a csökkentett áras termékek listáját!
márc. 27
8:39
A TikTokra akart videót készíteni a motoros, aki szörnyethalt (Magyar Nemzet)
Az áldozat először egy ismerősét kérte meg, hogy videózza le őt motorozás közben.

Keresés