Átlagosan minden második ember tesz egy vagy több kisebb-nagyobb horderejű fogadalmat újévkor – azonban nagyjából ugyanekkora azon célkitűzések aránya is, amelyek aztán minden igyekezet ellenére rövid időn belül megfeneklenek. Mit tehetünk azért, hogy az év végén meghozott fogadalom ne csak január végéig tartson, hanem az óhajtott megújulás valóban
Újdonságok várják a kis nézőket március 6-ától a Tv2 Kids-en. Magyarország népszerű gyerekcsatornája ezúttal sorozatfronton erősít, hétfőtől minden hétköznap délután és este a legkedveltebb mesék lesznek képernyőn. Az Azúrkék nyomok és te című fantasy sorozat mostantól hétköznap 15.40-től látható a Tv2 Kids csatornán. Ebben Azúr, a kedves kutyus
A nagy kiadók kompenzációt várnak, amiért az általuk előállított tartalmakon tanítják be az MI-chatbotokat, és olyan üzleti modelleket keresnek, amelyek nem szolgáltatják ki őket a technológiai vállalatoknak.
Általános iskolás csapatoknak szól a Nemzeti Botanikus Kert alkotópályázata: növényneveket tartalmazó verseket, mondókákat vagy más irodalmi műveket kell keresni, bemutatni a benne szereplő növényeket. Az A1 méretű tablókat május 5-ig lehet beadni. A lényeg a közös munka és a számítógépes technika mellőzése.
Amikor Neil Armstrong amerikai űrhajós 1969. július 21-én elsőként lépett a Hold felszínére, Houstonban 22:56, Párizsban 05:56, Moszkvában 07:56, Tokióban 13:56 volt. De hány óra volt a Holdon?
A Xapo letétkezelő bejelentette, hogy partnerségre lépett a Lightsparkkal és integrálta a gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínáló Lightning Networköt. Az
71 éves korában elhunyt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd gitárosa és alapító tagja. Rossington túlélte azt az 1977-es repülőgép-szerencsétlenséget is, amelyben több zenésztársa is meghalt.
Az idei évben a magas élelmiszerinfláció miatt nagyobb lehet a boltbezárások üteme, mint korábban - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Növekedés.hu-nak. Az üzleteknek komoly gond, hogy a kiskereskedelmi forgalom esik.
A Basf Se globális vegyipari és növényi vetőmagokat gyártó vállalat leállítja a hibrid búza fejlesztését Észak-Amerikában, miután a vetőmagkísérletek eredményei nem érték el a fejlesztési célokat – közölte a vállalat.
Milyen hatást gyakorolt az infláció a munkaerő-piaci folyamatokra? Hogyan változtatta meg a munkavállalói preferenciákat? Milyen lehetséges eszközei vannak egy HR Vezetőnek a kihívások kezelésére? A kérdésekre Benkhard Ágost, a PwC Magyarország menedzsere válaszol.
Itt a március, és türelmetlenül várjuk, hogy a jó idő is eljöjjön a naptári tavasszal. Hiányzik a napfény, feszültek vagyunk a szürke, borongós időjárástól, nincs kedvünk semmihez. Van azonban pár dolog, amivel megkönnyíthetjük az évszakváltásokat!
Több mint félmilliárd forintos kapacitásbővítő fejlesztést hajtott végre a mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó békési székhelyű Optigép Kft. - tájékoztatta a cég ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Tavaly a negyedik negyedévben 8 százalékkal volt drágább a személyautók átlagos KGFB díja, mint egy évvel korábban. A kárráfordítások közben 13 százalékkal nőttek – áll az MNB friss KGFB-indexében.
A dubaji tenisztornán az elődöntőig menetelő Alexander Zverev ismét bekerült a legjobb 15-be a férfi teniszezők világranglistáján. A bokaműtétje után januárban visszatért német játékos tavaly második is volt a rangsorban.
A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők fontos szerepére, ezért 2023. március 8.-án, harmadik alkalommal hirdeti meg az InStyle-al közösen a “Legyen Divat a Női Vezető!” kampányát. A kampány főszereplői olyan példaképek, akik pozitív, követendő utat mutatnak a fiatalabb generáció számára.A S
Március végével megszünteti a magyarországi Vodafone ügyfelek számára elérhető RCS Chat szolgáltatását az operátor új tulajdonosa, ami elsősorban azokat az ügyfeleket hozhatja kellemetlen helyzetbe, akik RCS-kompatibilis mobillal rendelkeznek és a tarifájuk nem tartalmaz korlátlan SMS-keretet - írja a hwsw.
A tartomány szénhidrogénekben és ásványi anyagokban gazdag, de a mintegy 12 milliós lakossága arra panaszkodik, hogy kirekesztik és megfosztják természeti erőforrásaitól.
Lehallgathatnák és megfigyelhetnék őket, valamint úgy rúghatnák ki, hogy hónapokig nem is tudnának róla, csak nyáron értesítenék őket. A társadalmi vitára nyolc napot adott a minisztérium.
Törökország földrengés sújtotta térségéből 23 gyereket hívtak meg Budapestre az augusztusi atlétikai világbajnokság szervezői. A kezdeményezést abból az alkalomból hirdették meg, hogy ezen a hétvégén zajlott Isztambulban a fedett pályás Európa-bajnokság, amely az első nagy nemzetközi sportesemény Törökországban a február eleji természeti katasztróf
A 2024-es modellévű Toyota Grand Highlander egy Nintendóval való együttműködésnek köszönhetően még több élményt kínál majd az utazások időtartamára. Amikor 2023 nyarán megjelenik az amerikai kereskedésekben, az első 500 vásárló egy 150 ezer forint értékű, OLED-kijelzős Nintendo Switch konzolt kap majd hozzá ajándékba. A Nintendo Switch – OLED Model