Mit tegyenek a szülők, ha a gyerekük zsebpénzemelést szeretne? Kétségtelen, a tavalyi éves infláció 14,5 százalékos volt, de ha igazán rafinált a gyerekünk, akkor a 2023. januári, 25,7 százalékos értékre fog hivatkozni. Ez alapján pedig persze csak akkor, ha van rá lehetőségünk mindenképpen indokolt a plusz pénz. De vajon mennyi legyen az emelés? T
BB+-ra, vagyis bóvli kategóriára változtatta a Nissan hitelminősítését az S&P Global Ratings, arra hivatkozva, hogy a cég profitabilitása gyenge, az értékesítése pedig nem valószínű, hogy erőteljesen fellendülne - adta hírül a Bloomberg.
Zalatnay Sarolta és DR BRS közös dala, az 1974-es Várlak még modern feldolgozásának videoklipje már több mint 2 millió fölötti eléréssel büszkélkedhet. Ezen felbuzdulva az énekesnő úgy döntött, nem hagyja abba régi slágerei feldolgozását, s kapóra jött neki, hogy a TV2 Hal a tortán című műsorában G.w.M-mel együtt versenyzett.
Óriási eladói érdeklődést tapasztalunk a világ minden tájáról a közös uniós gázvásárlási kezdeményezés iránt, hiszen több mint 50 cég jelezte már, hogy eladna gázt az EU-ban – jelezte a Bloombergnek adott interjúban Maros Sefcovic (képünkön középen). Az Európai Bizottság alelnöke azt már nem domborította ki annyira, hogy maga a közös uniós gázbesze
Egy hazánkban még kevéssé ismert vitamin segíthet abban, hogy a kalcium ne rakódjon le az erekben. A K2-vitamin fontos szerepét az érelmeszesedés elleni harcban egyre több orvosi kutatás erősíti meg.
Nehéz igazán vonzó és minden igényt kielégítő autót találnia annak, aki a klasszikus felépítésű példányokat kedveli, azonban a kompakt szegmensben végre úgy tűnik, megláthattuk a fényt az alagút végén. A Honda az új Civic bemutatásával a hibrid technológia jövőbe mutató mivoltát próbálta ötvözni a hagyományos értékekkel és a japánoktól megszokott,
Havi 250 ezer tüzérségi lövedéket követel az EU-tól Ukrajna, hogy „megfordítsa a háború menetét”. Brüsszel koncepciótlan tervezgetésbe kezdett, bár sem konkrét összegek, sem kapacitások nem állnak rendelkezésre. De azért megígéri Kijevnek, amit kell.
Azon túl, hogy egy ilyen cipő igazi ínyencségnek számít. Egy nemrég meghalt sztártervező tervezte, pár ezer darab van belőle a világon, születését pedig annak köszönheti, hogy a világ egyik legdrágább luxusmárkája kollaborált a Nike-val. Egy budapesti üzletből ellopott Louis Vuitton – Nike cipő történetének nyomába eredtünk.
Nem marad parlagon mindaz a gazdagság, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben, szorgalomban rejlik - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárcavezető a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny pénteki díjátadó rendezvényen, a székelyföldi Csíkmadarason.
Ma már egy olyan világban élünk, ahol minden csak megszokás kérdése: ez van a forinttal és ez van az orosz-ukrán háborúval is. Tavaly éppen a forint erős volatilitásán kerestek sokat a privátbanki ügyfelek, a szakma kissé átcsapott deviza tradingbe – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Katona Ildikó, az iPrivate Banking Zrt. vezérigazgatója.
Különleges, limitált ajándékdobozt állított össze közösen a 2023-as nemzetközi nőnap apropóján Magyarország egyik legismertebb társadalmi vállalkozása, a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű emberek munkaintegrációjáért küzdő Fruit of Care, valamint a ruha– és kiegészítőtervezés során a roma motívumkincset és stílusjegyeket középpontba helyező Rom
Több mint száz nap után véget ért a ValóVilág idei, tizenegyedik évada, mely Kriszti győzelmével zárult. A lány nagy fölénnyel utasította maga mögé a második helyezett Melinát.
Pénteken hajnalban teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves és 2022-es egész éves számait az OTP. Ahhoz már az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a gyorsjelentést megelőző napokban heves mozgások vannak az OTP piacán, így van ez ma is, most éppen lefelé.
A cseh kormány ellenzi az Európai Bizottság azon tervét, hogy az USA inflációcsökkentő törvényére (IRA) adott uniós válaszlépés részeként új Európai Szuverenitási Alapot hozzon létre. A magyar kormány más problémákat jelzett Brüsszelnek.
Az MNB a biztonsági tőke három hónapon belüli pótlására alkalmas pénzügyi terv készítését írta elő a Bodrogközi, illetve a Bodrogközi Kertészeti biztosító egyesületeknek. A szükséghelyzetbe került intézményekhez a jegybank, legfeljebb 180 napra felügyeleti biztosokat is kirendelt – közölte az MNB kedden.