Ferencz Orsolya szerint a mostani űrhajós program legfőbb célkitűzése, hogy hosszan tartó, felívelő pályára állítsa a magyar tudományt és high-tech ipart.
Nemcsak az Egyesült Államok, hanem kontinensünk szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezik a jövőre esedékes amerikai elnökválasztás. Ennél fogva kevéssé meglepő, hogy a legesélyesebbnek tartott konzervatív induló, Donald Trump Európa legtapasztaltabb jobboldali vezetőjének, Orbán Viktornak a stratégiáját igyekszik magáévá tenni.
Bár a nemzetközi nőnapot sokan egyfajta szocialista csökevényként tartják számon, az első március 8-hoz kötődő esemény nem Kelet-Európában történt. Hanem New York utcáin, 1857-ben, ahol emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő, textilipariban dolgozó nők tüntettek.
A kormány az építésügyet, a településkép-védelmet és a műemlékvédelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgálta, és ezeket a magyar építészetről szóló törvényben fogják újrarendszerezni. A koncepció a parkolásban is tartogat változásokat.
Az Avon szépségipari cég felmérése szerint sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket a munka világában, és a nőnap alkalmából arra szólít fel mindenkit, hogy szálljanak szembe azokkal az akadályokkal, amelyek hátráltatják a nők egyenjogúságát.
A magyarok elsöprő többsége alapvetően pozitív hozzáállással fordul a technológiai fejlődés felé derült ki egy friss, reprezentatív kutatásából. Bár olykor ránk tör a nyomás és a frusztráció, amiért folyamatosan lépést kell tartani a technikai vívmányokkal, összességében úgy gondoljuk, hogy azok megkönnyítik az életünket, és egyelőre nem tartunk tő
Ismét megrendezik a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón - tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK) az MTI-t.
Látogatási tilalom lépett életbe kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet valamennyi, fekvőbetegeket ellátó osztályán - közölte a kórház az MTI-vel.
A 4iG 2022-es pénzügyi évének eredményei tükrözik a cégcsoport profiljának átalakulását, ahogy akvizíciók sorozatán keresztül egy magyar IT-szolgáltató cégből regionális technológiai-információstechnológiai szolgáltatóvá lépett elő a vállalat – áll az Edison Group friss elemzésében. Az évzárást követő Vodafone-akvizíció tovább alakítja az üzleti mo
A parókák az elmúlt időszakban sokkal elfogadottabbak és elterjedtek lettek, mint korábban. Most már rengeteg fajtával találkozhatunk, színűknek és fazonjuknak csupán a képzelet szab határt.
Egy Neeraj nevezetű indiai férfi 2009-ben kötötte össze az életét szerelmével, házaságuk gyümölcseként pedig négy gyerekük is született. Pár éve azonban a rózsaszín felhők teljesen elszálltak, ugyanis Neeraj szomorú felfedezést tett: rájött, hogy felesége összeszűrte a levet egy Mukesh nevű férfival.
Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról. Magyarországon 25,7 százalékos volt a drágulás ezen időszakban.
A Chasing egy teljesen automatizáltan működő és költséghatékonyan üzemeltethető professzionális medencetisztító robotot jelentett be. A szabadalmaztatott technológiáknak köszönhetően a berendezés automatikusan érzékeli és követi a medence formáját, és nem csak az alját képes megtisztítani, hanem az oldalfalakat is.
Halli Thorleifssont kirúgta Elon Musk a Twittertől. Az izlandi férfit nem értesítették erről, csupán onnan tudta meg, hogy már nem dolgozik a közösségi oldalnál, hogy két hete zárolták a munkahelyi gépét és kizárták a Twitter-fiókjából.
Csak 2022-ben 3,7 milliárd forintnyi pótdíjat fizettünk ki teljesen feleslegesen, figyelmetlenségből adódóan. Mindemellett a magyar utazóközönség nagyjából 20 ezer esetben
MI a gyakorlatban Számos lehetséges alkalmazási területe ellenére a mesterséges intelligencia sok területen még mindig alig használatos. A Deloitte kétszáz iparági szakértő körében végzett felméréséből kiderült: a cégek nem egészen fele használja a mesterséges intelligenciát az informatikai részlegénél, és csupán jó ötödük a kiberbiztonságnál. Más
Időhúzással vádolja a fővárost és a hűtlen kezelés gyanúját is emlegeti a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Dorner Lajos elnök szerint a népligeti felüljáró állapotának felmérését helyett annak lebontására kellene pénzt költeni. Balogh Samu is reagált.
Visszatér a Victoria's Secret Fashion Show. A fehérneműmárka pénteken jelentette be, hogy megújítja a 2019-ben elkaszált, korábban évente megrendezett produkciót, ami egykoron a világ egyik legnépszerűbb és legnézettebb eseménye volt.
Hamilton azt a csapatot vezette, amely kifejlesztette a holdra szálláshoz szükséges fedélzeti szoftvert az Apollo-program részeként. Fantasztikus nő volt, egyik nagy ötletét pedig az inspirálta, amikor a kislánya űrhajóst játszott a szimulátorban.
Ötezer tanulót is érinthetnek a rejtélyes rosszullétek Iránban. A hatóságok hónapok óta téblábolnak, a szülők szerint a kormányzat gázzal torolja meg az iskolások női jogok melletti kiállását. A legfelsőbb vezető halálbüntetéssel fenyegetett, ha bebizonyosodik, hogy megmérgezték a tanulókat. Előkerültek az első letartóztatottak is.
Egyáltalán nem indul jól az év a magyar gazdaságban: a kiskereskedelem mellett az ipari termelés is jelentősen visszaesett januárban. Márpedig vagy az export biztosítja a gazdasági növekedést, vagy semmi.
A növénybiztosítási tevékenységen belül aszálykár-kockázatra is fedezetet nyújtó szerződésekkel is rendelkező nonprofit egyesületek saját tőkéje „kedvezőtlen irányba változott”.
A radiocafén futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek legújabb részében Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Nyul Zsuzsa műsorvezető arról beszélgettek, hogy mekkora a jelentősége a plasztikkártyák cseréjének a fenntarthatóság szempontjából. A beszélgetőtársak a fenntartható bankkártya alternatíváját is felvázolják.
A DK elnöke tegnap elsőként gratulált az eskütétel után Ráczné Földi Juditnak, amely egy jócskán félreérthető pillanatban csúcsosodott ki. Most az is kiderült mit súgott a képviselőasszony fülébe Gyurcsány Ferenc.
22 éve jelent meg A kísérlet című film, amely alapjául az 1971-es, hírhedt stanfordi börtönkísérlet szolgál. Ennek okán összegyűjtöttük a legfontosabb, leghátborzongatóbb tényeket és érdekességeket a kísérlettel kapcsolatban. Tudja, mi miatt kellett félbeszakítani az egészet? Na, és hogy valójában kaptak-e utasításokat a rabokat és az őröket játszó