2023. március 7. kedd

márc. 7
0:51
Emelkedik a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma, és letartóztatták az építési szabálysértőket (Promotions)
Február 6-án Dél-Törökországot és Északnyugat-Szíriát sújtó földrengés pusztító nyomokat hagyott maga után.
márc. 7
0:51
Szalah kamillateával és alvással ünepelte meg történelmi rekordját (Magyar Hírlap)
Vasárnap az egyiptomi csatár lett a Liverpool Premier League-történetének legeredményesebb játékosa.
márc. 7
0:51
Zelenszkij: Megerősítjük a védelmünket Bahmutnál (Mandiner)
A BBC értesülései szerint az ukrán elnök vezető tábornokokkal tárgyalt az ostromlott város sorsáról.
márc. 7
0:51
Napi ezer munkásra van szükség, hogy tartsák a Notre-Dame újjáépítésének határidejét (Magyar Nemzet)
A felújítás még 2025-ben is folytatódni fog, a katedrális előtti tér átalakítása pedig 2027-re készül el teljesen.
márc. 7
0:57
Hangulat Junior - ingyenes koncert gyerekeknek (Metropol)
A zene amellett, hogy érzelmeket vált ki hallgatójából, bonyolult szisztéma szerint épül. Az egyórás, ingyenes koncerteken ebbe az összetett rendszerbe nyer érdemi betekintést a fiatal közönség.
márc. 7
1:15
Innováció és energiahatékonyság: Budapesten épül a jövő városnegyede (NRGreport)
A Kopaszi-gát mellett épülő BudaPart városnegyed új, 185 lakásos, innovatív építészeti és építéstechnológiai megoldásokkal készülő épülettel bővült, mely 8 emeleten nyújt modern okosotthonokat a beköltözőknek. Ezzel együtt már több, mint 1200 lakás talált tulajdonosára a BudaParton.
márc. 7
1:21
A Műegyetem is közreműködik az európai kvantumszámítógép építésében (ProfitLine)
Március 1-jén indult az OpenSuperQPlus (Open Superconducting Quantum Computers) elnevezésű projekt, amely 10 európai ország 28 kutatópartnerét egyesíti egy 1000 qubites kvantumszámítógép kifejlesztésében. A magyar tudományos intézmények közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Kara a Wigner Fizikai Kutatóközpo
márc. 7
1:21
Végre: felbukkant Hosszú Katinka! (Mandiner)
Milánó, jókedv – picit kikerekedett arc...
márc. 7
1:33
Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Zöld Generáció Kft. (Magyar Hírlap)
Az MVM Csoport középtávú stratégiájában kiemelten kezeli a megújuló energiaforrások hazai hasznosítását.
márc. 7
2:15
A lengyel költségvetési hiány a tervezettnél alacsonyabb lett tavaly (ProfitLine)
Lengyelország költségvetési hiánya a tervezettnél sokkal alacsonyabb lett 2022-ben, 997 milliárd forintnak felel meg, az államháztartási hiány pedig a bruttó hazai termék mintegy 3 százalékát tette ki - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban.
márc. 7
2:21
Az anyag, amiből egy kilogramm több mint 10 millió forintba kerül: áttörés a napelemek újrahasznosításban (NRGreport)
A régi napelemek újrahasznosítása nem egyszerű - de ausztrál tudósok egy csoportja talán talált megoldást. A napelemek kulcsfontosságúak a tiszta energiára való átállásban. Jelenleg azonban 90 százalékuk a hulladéklerakókban végzi, ha már nem működnek. Az Deakin Egyetem kutatócsoportja azon dolgozik, hogy ez megváltozzon: egy új termikus és kémiai
márc. 7
2:27
Kapszula endoszkópia - A vizsgálat menete, javallatai és korlátai (WebBeteg)
A kapszula endoszkópia egyszerű, biztonságos, a betegek által is könnyen elfogadható technika, amely lehetővé teszi a teljes tápcsatorna, beleértve a korábban nehezen vizsgálható vékonybél feltárását.
márc. 7
2:45
Jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai februárban (ProfitLine)
Jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai februárban - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) és a GKI Gazdaságkutató legfrissebb felmérése alapján az MTI-vel hétfőn.
márc. 7
3:15
Utánajártunk a pletykáknak: nem békült ki Zámbó Krisztián és Zsuzska (BorsOnline)
A pletykákról beszélt a Borsnak Krisztián.
márc. 7
3:21
3 + 1 határközeli kirándulóhely Horvátországban, amit akár egy napra is érdemes felkeresni (Utazási Élmények)
Horvátország nemcsak a tengerpartokból áll. Bemutatunk 3 + 1 remek kirándulóhelyet, ahová érdemes már egy napra  is kiruccanni.
márc. 7
3:45
Átadták a munkaterületet, kezdődhet az Avasi kilátó felújítása Miskolcon (ProfitLine)
Átadták a munkaterületet hétfőn, indul az Avasi kilátó felújítása, a tervek szerint az év végén vehetik újra birtokba a miskolciak a város megújuló szimbólumát.
márc. 7
4:15
Budapesten tárgyalt a magyar és a montenegrói versenyhatóság elnöke (ProfitLine)
Számos aktuális kérdésről egyeztetett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Dragan Damjanović, a montenegrói Versenyvédelmi Ügynökség Tanácsának vezetője Budapesten - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
márc. 7
4:15
Légtömbhatáron az ország, jön a változás – időjárás (Infostart)
Az ország egyik felében csapadék, jellemzően eső, de helyenként havas eső, havazás várható.
márc. 7
4:21
Napi csillagjóslás – március 7: az Ikreknek nagyon rosszat akar egy kétszínű ember, a Nyilast pedig utolérheti végre a szerelem (Promotions)
A Rák végre változtatni tud majd az életén, de nehezen ismeri fel a jó megoldásokat, míg a Mérleg az anyagi gondjait teheti helyre.
márc. 7
4:21
Nagyvas a csuklóra: Jorg Hysek Anegada (Kronometer)
Jorg Hysek sok szempontból nagy hatást gyakorolt az órák világára, de munkásságát és a neve alatt készült órákat mégis kevesen ismerik. Mint designer, évekig dolgozott a Rolexnél, ő tervezte a…
márc. 7
4:27
Meghaladja a háború előtti szintet az EU Ukrajnába irányuló exportja (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU Ukrajnával folytatott kereskedelmét a kezdetektől erősen érintette az orosz invázió, de a kezdeti jelentős visszaesést követően mostanra a háború előtti szint közelében alakul az export és az import is - derül ki az Eurostat március eleji jelentéséből.
márc. 7
4:39
Tíz hely, ahol a legolcsóbb az üzemanyag (Infostart)
Egyik sincs közel, így szóba sem jöhet a benzinturizmus.
márc. 7
4:39
Kipukkadt a lufi? Bajban az e-autós startupok (autopro)
Csökken a kereslet a termékeik iránt.
márc. 7
4:39
Izgalmas projektbe kezd az RTL (MMonline)
Új részleget hozott létre az RTL Deutschland, az RTL Ventures fogyasztói technológiákat fejlesztő cégekbe fektet be. A médiavállalat tájékoztatása szerint a befektetési csapata jelentős készpénz- és médiaforrásokat tud majd igénybe venni. Az új üzletág létrehozásával az a cég célja, hogy olyan innovatív európai vállalkozásokba fektessen be, amelyek
márc. 7
4:45
Pikáns videó, így rázza kőkemény fenekét a világ egyik legszexibb időjósnője (Metropol)
Yanet magánszámáért megőrülnek a rajongók.
márc. 7
4:45
A belga kormány meghosszabbítaná legrégebbi atomrektorainak üzemidejét (ProfitLine)
A belga kormány, miután tavaly tíz évvel meghosszabbította két legújabb atomreaktora üzemidejét, az áramellátás érdekében meghosszabbítaná legrégebbi, még üzemelő rektorai, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejét is - tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
márc. 7
4:51
Emlékezz, mennyit fizettél nyáron a vízért! Megtartani a télit sokkal olcsóbb! (Agroinform)
A víz erőforrás, és az okos ember ügyel az értékes erőforrásaira.
márc. 7
4:51
Totálisan sokkoló rejtély Európában, 6000 évvel ezelőtt emelték ezeket a titkos járatokat (Promotions)
Régebbi, mint a Stonehenge. És talán rejtélyesebb is,
márc. 7
4:51
Nem újdonság, de ebből lehet válságálló vállalkozói aduász (KKV Magazin)
Nincsenek könnyű helyzetben a vállalkozások, a szokásosnál jóval nagyobb tudatosság kell jellemezze azokat a cégeket, amelyek a válságállóságra teszik le a voksukat. Kiemelten fontos megteremteni a pénzügyi stabilitást, ezt szem előtt tartva domborodott ki idén a faktoring lehetősége a vállalkozási körökben. Egyre többen használják, de sok részlete
márc. 7
4:51
A nagyiját is átverte az elvetemült netes csaló (Mínuszos)
Elfogtak egy 30 éves vecsési nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy internetes csalásokkal legalább ötven embert átvert, köztük a saját nagyanyját is. Egy kalocsai lakos 2021 nyarán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki az egyik internetes oldalon egy ezüst nyakláncot hirdetett eladásra. A jóhiszemű vásárló a vételárat elutalta, azonban az éks
márc. 7
4:51
Hétezer laptoppal a rászorulók oktatásáért (newtechnology.hu)
Hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, valamint pedagógusaik tanulását, illetve munkáját segítik azok a hordozható számítógépek, amelyek tárolását és elosztását a Raben végzi. A nemzetközi logisztikai szolgáltató hazai leányvállalata több ezer laptop kiszállításáról gondoskodik, amelyeket a Partners Hungary Alapítvány (PHA) pályázatok útján íté
márc. 7
4:57
Fontos tudnivaló, amikor megnézi a téli gázszámlát (Infostart)
Sokat segített az időjárás ezen a télen, hogy ne kelljen horribilis gázszámlát fizetni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint ez volt 1901 óta a második legenyhébb telünk.
márc. 7
4:57
Mit tehetünk, ha az őszibarackfa törzse elfeketedett és fehér gombák is megjelentek rajta? (Agrofórum)
Az őszibarackfáim törzsének és vázágainak egy része tavaszra elfeketedett és fehér gombák sűrűn rátelepedtek, ráadásul az ágak meg is vannak repedve. Kérdésem, hogy mit lehet tenni a drótkefézésen túl? A választ előre is köszönöm.
márc. 7
4:57
Háborús uszítók és békepártiak (Magyar Nemzet)
Önbecsapás a fegyverszállításoktól remélni az öldöklés végét.
márc. 7
5:03
Teniszlabda és zokni mindig legyen nálunk a hosszú repülőutaknál − ez az oka (Hamu és Gyémánt)
Gyakran utazol hosszabb távokon? Akkor biztos ismerős az érzés, hogy mennyire megviseli a testet egy-egy ilyen kimozdulás.
márc. 7
5:03
A Chelsea edzőjének a sorsa is a tét a Dortmund ellen a BL-ben (Magyar Nemzet)
Graham Potter szerint Raheem Sterling lehet csapata megmentője a Stamford Bridge-en.
márc. 7
5:15
Súlyos bejelentést tett Szilágyi Liliána (Infostart)
Nem tér vissza az úszáshoz a sportolónő, aki az utóbbi időben már nem az eredményeivel szerzett magának hírnevet.
márc. 7
5:15
Szorongat az Unió, muszáj lesz a családi házakat szigetelni (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) energiapolitikájának fő célja a jövőre nézve az, hogy biztosítsa az energiaellátás biztonságát és fenntarthatóságát az EU tagállamaiban. Az EU energiastratégiája célja a megújuló energiaforrások használatának növelése, az energiahatékonyság javítása és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése az éghajlatváltozás elleni küzdelem érd
márc. 7
5:15
Csak egy kis szalag takarta a dögös szőkeség micsodáját (BorsOnline)
Lyna nem sokat bízott a fantáziára.
márc. 7
5:15
Hátba szúrt valóság (Magyar Nemzet)
Aki még nem szörnyülködött el kellőképpen, az olvassa tovább Horváth Gábor színes tudósítását.
márc. 7
5:15
Horror Ceglédnél: szörnyethalt a ceglédi lovaskocsi hajtója (AC News)
A bakon ülőnek esélye sem volt a túlélésre, mikor szekerébe rohant az autó.
márc. 7
5:15
Korábban könnyebb volt meggazdagodni? – Lakatos Péter a vendégünk (Telex)
A Videoton és a Gyáriparos Szövetség egyik urával beszélgettünk.
márc. 7
5:15
Kihalt, majd egy özönvíz után főnixként támadt fel egy kis barna madárfaj (Telex)
Az aldabrai fehértorkú guvatok a történelem során már eltűntek egyszer, de néhány tízezer évvel később újra kifejlődtek egy indiai-óceáni szigetcsoporton.
márc. 7
5:21
Jó hír annak, aki az ingyen napelemes pályázatra várt (Alternatív Energia)
Egyes helyeken rövidesen feloldhatják a betáplálási stopot, és hamarosan a szaldó-bruttó kérdés is eldőlhet.
márc. 7
5:21
Hiába a szóbeszéd, mégsem békül Zámbó Krisztián és Zsuzska (Ripost)
Az Instagramon újra ismerősnek jelölték egymást
márc. 7
5:21
Levél Ursulának (Magyar Nemzet)
Huszonegy magyar felsőoktatási intézmény rektora írt levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.
márc. 7
5:27
A kedvezőtlen hírek ellenére még tartja magát a bitcoin (Kripto Akadémia)
Túl sok változás nem történt. A bitcoin a múlt héten is a januári emelkedés végén kialakított sávban mozgott, amit mind a két irányba csak egy-egy rövidebb időszakra hagyott el. A régiót eddig annak ellenére sikerült megtartani, hogy a múlt héten gyakorlatilag bedőlt a kripto iparág egyik legfontosabb fiat kapujának számító Silvergate bank. A pénzi
márc. 7
5:27
Időjárás: Lesz eső, havas eső, de még zivatar is! (Agroinform)
Több hullámban érkezik a csapadék.
márc. 7
5:27
Novák Katalin: Nem futamodunk meg (Magyar Nemzet)
Az államfő szerint a hagyományos családkép ma támadás alatt ál, noha az alapértékeink az idő múlásával sem avulnak el.
márc. 7
5:29
Magyar válogatott focista lett a legnagyobb kripto tőzsde nagykövete (Kripto Akadémia)
A magyar labdarúgó-válogatott és a Fenerbahce védője, Szalai Attila lett a Binance magyarországi márkanagykövete. A tőzsde közösségi csatornáin közzétett hír szerint Attila a következő hónapokban részben saját, részben hazai kripto szakértőkkel közösen készített anyagokkal, videókkal és bejegyzésekkel hívja majd fel a figyelmet az ágazatban rejlő l

Keresés