Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Különösen az euró ellenében egy százalékkal erősödő dollárral szemben veszített az árfolyamából a forint.
Jerome Powell szavait követően hamar elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután az amerikai jegybankelnök szigorú üzeneteket fogalmazott meg a monetáris politikával kapcsolatban, és közölte, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz, mint amire korábban számítani lehetett. Az események hatására erősödni kezdett a dollár, a befektetők pedig immáron
Az ukrajnai háborúban a béke megteremtése ugyan a nagyhatalmak feladata és lehetősége, a szolidaritás ugyanakkor mindannyiunké – hangsúlyozta Soltész Miklós.
Több, mint 270 csapat, több, mint 800 diák jelentkezett a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (Keba) 2022/23-as „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” pénzügyi és értékpapírpiaci versenyére. A 23. alkalommal megrendezett Tőzsdejáték döntőjét végül a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapata nyerte meg.
A fantasztikus szex eleme az is, hogy nem feltétlenül kell eljutni a behatolásig. Csodás dolog az is, de nem mindig van ott a helye. Kényszer nélkül tud igazán szabad lenni a szeretkezés.
Egyre többen nem váltják ki bizonyos gyógyszereiket, így spórolnak. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége szerint a reálbérek csökkenése a gyógyszervásárláson is meglátszik. A Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint azonban ezek a gyógyszerek is fontosak.
A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől.
Megkezdte működését az Alteo soproni erőművében létesített új, elektromos fűtésű kazán, amely tovább növeli a vállalat szabályozási központjának rugalmasságát és megteremti a megújuló energiaforrásokkal megtermelt villamosenergia hővé alakításának lehetőségét is. A rendszer fejlesztéséhez az Alteo és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet konzorc
Minden tizedik horvát munkavállaló (161 ezer fő) külföldön keresne munkát a következő egy évben, minden ötödik aktívan új állást keres az országon belül, hogy megváltoztassa jelenlegi munkakörnyezetét, minden harmadik pedig a következő években tervezi ugyanezt - írta a Vecernji List című napilap kedden, egy közvélemény-kutatásra hivatkozva.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hétvégén Miskolc vált az ország központjává kulturális és kikapcsolódási értelemben mindenképpen. Szemet gyönyörködtető, óriási tömeget vonzott a hosszú – néha hányattatott – múltra visszatekintő miskolci Kocsonyafesztivál 2023-ban.…
Megdöbbentő eset rázta meg Thaiföldet, amikor egy feldühödött vadelefánt bosszút állt egy türelmetlen autóson, aki nem volt hajlandó megvárni, amíg átkel az úton.
Plusztámogatásként 5,5 milliárd forint kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, az akkreditált foglalkoztatókkal folytatott egyeztetés után.
A baseballsport legjobb hangulatú versenysorozata a World Baseball Classic, amit a sportág világbajnokságának nevezhetünk. MLB-sztárok tömkelege harcol nemzeti színekben három ország négy stadionjában. Március 8-21. között a Sport TV jóvoltából hazánkban először lehet követni a sorozatot. A Sport TV 2020 óta közvetíti az észak-amerikai profi baseba
A válást maga Magyar Péter, a miniszter férje jelentette be a Facebookon. Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy közös utunk Judittal véget ért – írta a Facebookon Magyar Péter, Varga Judit igazságügyi miniszter férje. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis minden szer