A zenészt tavaly decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték, január végén viszont romló egészségi állapota miatt halasztási kérelmet nyújtott be: azt szerette volna elérni, hogy csak később kelljen megkezdenie büntetése letöltését. A bíróság most döntött az ügyben.
A magas vérnyomást gyakran „néma gyilkosnak" is nevezik, hiszen általában nincsenek tünetei, sok éven át észre sem lehet venni, később pedig komoly egészségügyi probléma lehet belőle. Még mindig nem teljesen világos, hogy mi okozza a magas vérnyomást, de az már egyértelmű, hogy bizonyos ételek hozzájárulnak a magasabb vérnyomáshoz. Pontosabban a m
Az elsődleges és áttétként kialakuló májdaganatban szenvedő betegeknek a régióban elsőként nyújt terápiás lehetőséget a Holmium-166 izotóppal, valamint a Magyarországon eddig nem elérhető Ittrium-90 izotópkészítménnyel végzett radiológiai beavatkozás a Semmelweis Egyetemen (SE). Mostanáig kilenc májdaganatos betegnél alkalmazták ezt az új eljárást.
Mozgalmas napja volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves megyei ellenőreinek a közelmúltban Nógrád megyében. A mintegy huszonhétmilliós hamis órákon át a feketemunkásokig és nyugta nélküli vendéglátásig, sok minden belefért egy napba.
Magyarországon 2023 márciusában egyetértés látszik abban, hogy az áremelkedés üteme januárban érte el a csúcsát, s év végére elérhető lesz az egyszámjegyű infláció, 2024-ben pedig folytatódhat az árszínvonal gyors csökkenése. Valóban adottak ennek előfeltételei, kellőképpen eltökélt ehhez a kormányzat?
A német autóipari konszern kevesebb mint 70 millió eurós profittal zárta a tavalyi évet, az osztalék azonban így sem marad el, az idei pedig már erősebb év lehet.
Cole Sprouse se veled, se nélküled kapcsolatáról vallott, és nehéz szívvel beismerte, hogy nagyon sok lelki kárt okoztak egymásnak volt barátnőjével, Lili Reinhart színésznővel.
Az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal csökkent, éves összevetésben ugyanakkor 1,7 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 utolsó negyedévében – jelentette az Eurostat.
A romantikus vígjátékairól ismert rendező, Nancy Meyers a Netflixszel együttműködve a platform történetének egyik legdrágább filmjének elkészítésére vállalkozik.
Hazaárulásnak nevezték az ellendrukkerkedést, felségsértés esetének Orbán Viktor nevesítését a rossz gazdasági helyzet ügyében a képviselők, és persze voltak olyanok is, akik a sablonszöveggel letudták jól fizetett munkájukat a mai, Matolcsy György-féle igen kormánykritikus hangvételű beszámoló után.
Kora délutánra elkezdett valamelyest a javulni a hangulat az európai piacokon, viszont a magyar tőzsde továbbra is alulteljesítőnek számít a régióban, és ezzel a második egymást követő napon esik jelentősen a magyar piac. A hazai piacon uralkodó negatív hangulathoz részben Matolcsy György beszéde járult hozzá, hiszen az MNB elnöke kemény kritikával
Mérsékelten csökkent az élelmiszerek világpiaci árai februárban januárhoz képest. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján szereplő adatok szerint februárban az átfogó árindex 129,8 pont lett, ami 1,4 pont (0,6 százalék) csökkenés januárhoz képest. Ez volt a 11. egymást követő havi csökkenés. A februári csökkenéssel együtt
A javaslat kidolgozója nagyon bízik benne, hogy az orosz-ukrán háború hatására az ukrán társadalom már nem fogja olyan rossz szemmel nézni az egyneműek házasságát, az egyneműek élettársi viszonyát.
A szokatlanul enyhe decemberi időjárás lefelé húzta kicsit a ma közzétett februári inflációs adatot – derül ki a KSH adataiból. Az összefüggés abból adódik, hogy mivel kevesebbet kellett fűteni az év utolsó hónapjában, így a gáz- és áramfogyasztás egyre nagyobb részével fértek be a családok a rezsicsökkentett díjszabás alá, ami lehúzta a háztartáso
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,51 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 43 000,23 ponton állt, ami az előző, keddi záróértékéhez képest 390,79 pontos, 0,90 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 390,28 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,3 milliárd forint volt, a vezető részvények
A reformkor és szabadságharc időszakát mutatják be azok a kisfilmek, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) készített Megtiltani nem lehet… – Jelenetek a 19. századból címmel – tájékoztatta a MNM az MTI-t szerdán.
A leendő menyasszony kiválasztotta álmai ruháját, és el volt ragadtatva a választásától, de leendő anyósának egyáltalán nem tetszett a ruha, és olyan dolgot tett, amivel teljesen túllőtt a célon.