Márciusban az év Nyula mellé még egy Nyúl szegődik. Nagyon jól megértik majd egymást, békésen, kompromisszumkészen és rugalmasan haladnak előre eltervezett útjukon, biztosan célba érve. Egy biztos: a kínai asztrológia szerint a március kellemes lesz, és igazi jó alap, hogy flowba kerüljünk.
A dühünket általában azonnal kiadjuk magunkból, vagy igyekszünk elnyomni. Csak ritkán szánunk időt arra, hogy megvizsgáljuk, pedig sokat meríthetnénk belőle.
A dohánytermékekhez hasonlóan az energiaitalok elérhetőségét is korlátozná a 18 évnél fiatalabbaknak a Fiatal Családosok Klubja. Laky Zsuzsi legutóbb a közösségi oldalán is kampányolt a szigorítás mellett, így kifejezetten örült a kezdeményezésnek.
Nehezen megy az elalvás? Sokat forgolódsz éjszaka? Ha te is úgy érzed, hogy a cikázó gondolataidat még este sem tudod lecsillapítani, akkor megtaláltuk számodra a legjobb technikát! Az alvásnapló vezetésével alvási szokásaid pozitív irányt vehetnek, és amellett, hogy könnyebben elalszol majd, sokkal kipihentebben is ébredsz.
Csupa új dolog veszi körül a színésznőt: a konyhában izgalmas kalandokba vetette bele magát, és a szakmai életében is változások álltak be. Úgy tűnik, az érdemes művész a közel 6 évtizedes pályafutása után el tudta engedni a gátlásait.
Az egyik legismertebb műsorvezetők egyike, aki az elmúlt években a bőrápolás rejtelmeibe is profin beleásta magát. Lilu a március-áprilisi számunk címlapsztárja, a GLAMOUR Women of the Yearen idén Az év vállalkozója kategória jelöltje, a holnap megjelenő magazinban őszintén mesél reflektorfény előnyeiről és hátrányairól, az idő múlásához való viszo
Te ugyanabban a pózban szereted élvezni a szexet, amit szívesen elnézegetsz mondjuk egy felnőtt filmben? Nálad összeér a valóság és a fantázia, vagy elméletben és lélekben sokkal merészebb vagy, mint a gyakorlatban?
A magyar vonatkozású győzelem a keménypályás tenisztorna 8,8 millió dollár (3,1 milliárd forint) összdíjazású női versenyének első selejtezőkörében született.
Az Európa Tanács jogi biztosa szerint az orosz hatóságok a háború kezdete óta ukrán gyermekek ezreit, gyakran egész árvaházak és más gondozási intézmények lakóit evakuálták Oroszországba.
A Kopaszi-gát mellett épülő BudaPart városnegyed új, 185 lakásos, innovatív építészeti és építéstechnológiai megoldásokkal készülő épülettel bővült, mely 8 emeleten nyújt modern okosotthonokat a beköltözőknek. Ezzel együtt már több, mint 1200 lakás talált tulajdonosára a BudaParton.
Március 1-jén indult az OpenSuperQPlus (Open Superconducting Quantum Computers) elnevezésű projekt, amely 10 európai ország 28 kutatópartnerét egyesíti egy 1000 qubites kvantumszámítógép kifejlesztésében. A magyar tudományos intézmények közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Kara a Wigner Fizikai Kutatóközpo
Lengyelország költségvetési hiánya a tervezettnél sokkal alacsonyabb lett 2022-ben, 997 milliárd forintnak felel meg, az államháztartási hiány pedig a bruttó hazai termék mintegy 3 százalékát tette ki - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban.
A régi napelemek újrahasznosítása nem egyszerű - de ausztrál tudósok egy csoportja talán talált megoldást. A napelemek kulcsfontosságúak a tiszta energiára való átállásban. Jelenleg azonban 90 százalékuk a hulladéklerakókban végzi, ha már nem működnek. Az Deakin Egyetem kutatócsoportja azon dolgozik, hogy ez megváltozzon: egy új termikus és kémiai
Jelentősen javultak a turisztikai cégek várakozásai februárban - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) és a GKI Gazdaságkutató legfrissebb felmérése alapján az MTI-vel hétfőn.
Átadták a munkaterületet hétfőn, indul az Avasi kilátó felújítása, a tervek szerint az év végén vehetik újra birtokba a miskolciak a város megújuló szimbólumát.
Számos aktuális kérdésről egyeztetett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Dragan Damjanović, a montenegrói Versenyvédelmi Ügynökség Tanácsának vezetője Budapesten - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Jorg Hysek sok szempontból nagy hatást gyakorolt az órák világára, de munkásságát és a neve alatt készült órákat mégis kevesen ismerik. Mint designer, évekig dolgozott a Rolexnél, ő tervezte a…
Az EU Ukrajnával folytatott kereskedelmét a kezdetektől erősen érintette az orosz invázió, de a kezdeti jelentős visszaesést követően mostanra a háború előtti szint közelében alakul az export és az import is - derül ki az Eurostat március eleji jelentéséből.