Aggasztó gumikezelés és egy Charles Leclerc stílusához kevésbé illő autó – meg tudja-e oldani a Ferrari a teszteken tapasztalt két problémáját a hétvégi Bahreini Nagydíjra?
Mivel a vashiány a világ egyik leggyakoribb hiánybetegsége, jó esélyünk van arra, hogy életünk folyamán valamikor valamilyen vaspótló gyógyszer szedésére lesz szükségünk. Nem mindegy azonban, mikor és milyen módon tesszük ezt – az életvitelbeli megkötések, illetve a kellemetlen mellékhatások sokakban keltenek szorongást. Pedig van mód arra, hogy bi
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa februári kamatdöntő ülésén nem változtatott a kamatkondíciókon, Így a jegybanki alapkamat továbbra is 13 százalékon maradt, mint ahogy az egynapos hitel kamatszintje sem változott, 25 százalék maradt.
Magyarország célkitűzése, hogy 2027-ig megduplázza a hazai ökológiai művelés alá vont területek méretét, elérve ezzel a 10 százalékos ökoterület-arányt – emelte ki az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára megnyitó beszédében a 2023-as Ökológiai Gazdálkodás – Ágazati Konferencián a Neumann János Egyetemen a tárca keddi közleménye szerint. Ju
Idén tíz éve ünnepeljük a Vadvilág Világnapját. A Ensz 2013-ban nyilvánította március 3-át jeles nappá, Földünk vadállat- és növényvilágának megőrzése, valamint a vadvilág fennmaradását fenyegető veszélyek csökkentése és elkerülése érdekében. A világnapot a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezm
Magyarország 2024-ben veszi át a kormányt az Európai Unióban, a kormány pedig meghatározza, hogy kik és milyen feladatokat vállalhatnak majd jövő júliustól. Varga Judit és Rogán Antal miniszterek felelnek majd a lebonyolításért.
Az amerikai bankok adózott eredménye 5,8 százalékkal (16,1 milliárd dollárral) 263 milliárd dollárra csökkent tavaly - áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) jelentésében.
Egy kedd este megjelent rendeletben a kormány több ponton is módosította az extraprofitadókról szóló szabályozását, így a tavaly december 23-án kivetett gyógyszeripari adó alanyaira vonatkozó rendelet is módosult.
A Ferencvárosi TC egyedüli magyar csapatként jutott tovább a férfi kézilabda Európa-ligában, miután szenzációs játékkal ért el 27–27-es döntetlent a korábbi Bajnokok Ligája-győztes Flensburg ellen.
A tenyérjóslás szerint számos titkos információt megtudhatunk jövőnkről és sorsunkról, többek között azt is, hogy mire számíthatunk pénzügyi fronton. Elő a tenyerekkel!
Hogyan hat egymásra az online és a print kiadvány, mennyire van esélyük az új címlapsztároknak arra, hogy évekig uralják a borítókat – többek között erről is beszélt Bokor Klára. A Kiskegyed, főszerkesztője elárulta azt is, hogy mennyire lát esélyt arra, hogy Instagram- és YouTube-sztárok is megjelenjenek a Kiskegyed címlapján. - Mennyiben hat egym
A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 2022-ben 277,3 milliárd forint volt, 196 százalékkal magasabb az előző évinél; a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) csaknem hatszorosára nőtt, meghaladta a 72 milliárd forintot – közölte a társaság kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált
Vegyesen teljesítettek a magyar blue-chip papírok februárban. A négy blue-chip közül a Magyar Telekom zárta a legnagyobb pluszban az év második hónapját. A Mol és az OTP is erősödni tudott. A leggyengébben pedig a Richter teljesített az utolsó téli hónapban. A BUX index 0.36 százalékos esést követően 44 780.07 ponton zárta a keddi kereskedési napot
Az MNB vizsgálata nyomán 28,2 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, egyebek közt a belső szabályzatok hiányosságai, az informatikai biztonság, a csalásmegelőzés, a kiszervezések, a kárbejelentések rögzítése, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt.
Habár a kriptovalutákra még mindig sokan szkeptikusan tekintenek, de manapság már egyre nagyobb szerepet játszanak a pénzügyi világban. Milyen szerepet töltenek be pontosan? Használhatjuk-e őket a manapság komoly problémát okozó inflációval szemben?
Az Alteo a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat kidolgozta és felállította a saját zöld finanszírozási keretrendszerét, amelynek külső szakértői véleményezését (SPO) a Deloitte készítette el.
Illusztráció Forrás: bkk.hu A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára. A jelentés az elektromos roller használatának az elmúlt öt évben tapasztalt gyors elterjedésére, valami
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,25 százalék, a frankfurti DAX index 0,34 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónkén
Eladja Belgium a BNP Paribas bankban lévő 7,8%-os részesedésének egyharmadát, a közlemény után a bank részvényeinek árfolyama csökkenésnek indult – írja a Reuters.
Többen is felhívták Völneréket, hogy szükség lenne még egy időpontra, Bodnár Bence ezért tudta letenni a vizsgát. Utána viszont nem lett belőle végrehajtó.
A Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének reprezentatív kutatása szerint a vállalatvezetők a leckét már fel tudják mondani: a jövő szervezete innovatív és digitális.