2023. március 9. csütörtök

márc. 9
1:45
Válaszok a HR legnagyobb kihívásaira a következő három évben (ProfitLine)
Tehetségpiacok létrehozása, belső információáramlás, súrlódásmentes digitalizáció – három lehetőség a HR területek számára, hogy felkészüljenek a jövőbeli kihívásokra, megfeleljenek a munkavállalói elvárásoknak a következő néhány évben. A Kpmg szakmai konferencián mutatta be globális Future of HR kutatását, amelyben felsővezetőket kérdezett arról,
márc. 9
2:03
Békefi Viki elárulta, apás szülést terveznek-e (Blikk)
Békefi Viki és párja, Feng Ya Ou januárban osztották meg az örömhírt, miszerint hamarosan szülők lesznek. A szerelmesek, akik már azt is tudják, hogy egy kislány érkezik hozzájuk, most újabb részleteket árultak el arról, hogyan készülnek a nagy napra.
márc. 9
2:15
Várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára az élelmiszervásárlás terhe (ProfitLine)
A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrá
márc. 9
2:21
Lebegő napenergia és szeméthegyek: Hogyan lett egy pici ország Európa napenergia-vezetője? (NRGreport)
A holland vidéken, Amszterdamtól mintegy 130 km-re keletre egy szokatlan külsejű domb magasodik és csillog a tanyák, lombtalan fák és sáros füves területek fölött. A 25 méter magas dombot 15 év háztartási és üzleti hulladékából építették. Ami viszont figyelemre méltó, az az, ami borítja: 23 000 napelem.
márc. 9
2:45
Magyar fiatalok találmánya teheti zöldebbé a mindennapi takarítást (ProfitLine)
Két magyar fiatal, Chrobák Adrián és Uzoni Dávid, friss érettségizőként, ballagási pénzüket összedobva, 2018-ban alapították meg közös vállalkozásukat. Céljuk az volt, hogy megfizethető áron kínáljanak fenntartható alternatívákat a vásárlóknak. Már 18 tonna műanyagszemetet spóroltak meg több száz magyar vendéglatóegységnek, amikor a világjárvány ke
márc. 9
3:15
Vasárnap hét helyszínen rendeznek programokat a Matematika Világnapján (ProfitLine)
Matek az utcán elnevezéssel vasárnap országszerte hét helyszínen többek között flashmobokkal, szórakoztató matematikai fejtőrökkel, játékos mérésekkel és ismeretterjesztő programokkal hívják fel a figyelmet a szervezők a matematika szépségeire a matematika világnapja alkalmából.
márc. 9
3:21
ITB Berlin - Ilyen az egyik legnagyobb európai turisztikai vásár (Utazási Élmények)
Három hosszú, személyes kommunikáció nélküli év után a turizmusipar visszatért az élő eseményekhez a berlini ITB kiállításon .
márc. 9
4:21
Napi csillagjóslás – március 9: a Bika kivételesen borzalmas döntéseket hozhat, az Ikrek pedig a régi hibáit követheti el újra (Promotions)
Az Oroszlánhoz egy barát kerülhet váratlanul közel, amiből szerelem is lehet, míg a Skorpiónak érzelmi viharokra kell készülnie.
márc. 9
4:21
Eljött az udvariasabb értékesítők ideje (KKV Magazin)
Magyarországon továbbra is elmaradott az értékesítési kultúra a nyugati világhoz képest, pedig az egyik legjelentősebb profitnövelő tényező az, hogy miként kezelik a cégek a partnereiket és a vásárlóikat. Dienes Martin, a Dma ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora arról beszélt, ahhoz, hogy a gazdasági válságban a vállalatok növelni tudják a bevételeik
márc. 9
4:21
Jaeger-LeCoultre Master Control Date és Master Control Calendar -mesterhármas (Kronometer)
No nonsense öltönyórákat nagyon rutinosan készít a JLC, főleg ha 50-es éveket idéző dizájnról van szó. 2022-ben a Master Control kollekció is felfedezte a kéket, mint színt. Ilyen névvel akár…
márc. 9
4:39
Hasznos újítás érkezik a Windows 11-hez (Infostart)
A Microsoft hamarosan a Windows 11-be is beépítheti azt az új felületet, amivel kényelmesebbé válhat az audioeszközök kezelése.
márc. 9
4:39
Továbbra is brutálisan magas a magyar infláció (ATV)
Alig kimutathatóan csökkent az infláció: februárban 25,4 tized százalék volt a drágulás mértéke az egy évvel korábbi szinthez képest, derül ki a statisztikai hivatal jelentéséből. Az előző hónapokhoz hasonlóan most is az élelmiszerek és a háztartási energia drágult a leginkább. Ellenzéki pártok szerint a súlyos pénzromlás oka valójában az Orbán-kor
márc. 9
4:39
Új fejezet nyílt a hidrogénes repülésben (autopro)
Lezajlott az első repülés egy hidrogénes repülővel.
márc. 9
4:45
Rekordszinten az állásban lévő nők száma (MMonline)
Tavaly átlagosan 2 millió 156 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ezzel az aktív korú, 15-64 év közötti nők foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére közel 468 ezer forint volt, ami több mint 17 százalékkal marad el a férfiak 566 ezer forintos értékétől – derül ki a Trenkwalder
márc. 9
4:51
Tavaszi "nagytakarítás" a fagyasztóban (Vital)
Mielőtt ismét élvezhetnénk a zsenge tavaszi zöldségeket és gyümölcsöket, érdemes átnézni a fagyasztót, hogy mit fogyasszunk el belőle, amivel még a friss vitaminforrásokig kihúzhatjuk.
márc. 9
4:51
Sokkoló dolgot találtak Oroszországban, egy titokzatos kő belsejében tárult fel az emberiség titka? Az igazság más, de a felfedezés ettől még megdöbbentő (Promotions)
Több mint érdekes a felfedezés, amely állítólag 250 millió éves.
márc. 9
4:51
MKT: jövőre szabályozza várhatóan az EU a kriptopiacokat (Mínuszos)
A kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg, célja védelmet nyújtani a befektetőknek, elősegíteni a pénzügyi stabilitás megőrzését – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). Fáykiss Péter, az MNB digitalizációért felelős igazgatója elmondta, hogy a kriptoeszközök piaca jelenle
márc. 9
4:51
Liszt Etiópiából és csirke Ghánából? (Magyar Mezőgazdaság)
Az ukrajnai háború keményen sújtotta Afrikát, mint élelmiszer-importőrt. A kontinens azonban hatalmas kiaknázatlan potenciállal rendelkezik a mezőgazdaságban, ez pedig tőkét vonz Afrikába.
márc. 9
4:57
Nem akármilyen bolondos sírekord dőlt meg (Infostart)
Fáklyával a kézben egy órán át ment lefelé a kígyó a Les Arcs paradicsomban.
márc. 9
4:57
Milyen károsító támadhatta meg a díszalmafákat? (Agrofórum)
Kertünk előtt az utcai járdán van 2 db 15-20 éves díszalmafa. Csodálatos rózsaszínű virágaikat tavasszal sokan megcsodálják. Valami történt a fákkal, az összes apró termés megfeketedett, összeaszalódott, és rajta lógnak az ágakon, nem hullottak le. A fatörzseken, sok helyen sebeket, kéregleválásokat is látok. Mi történhetett velük? Mit tehetek, hog
márc. 9
5:03
Irány a börtön, elutasították Galambos Lajos halasztási kérelmét: „Vártam, hogy legalább megvizsgáljanak, de erre esélyt sem adtak” (Blikk)
Elutasította a bíróság Galambos Lajcsi azon kérelmét, amellyel a börtönbe vonulását szerette volna elhalasztani: az igazságügyi orvosszakértő csak részben látta indokoltnak a közvetlen életveszélyre való hivatkozást. Úgy tűnik, a mulatós sztár mégsem úszhatja meg a büntetést.
márc. 9
5:03
Üres gyomorra iszod a kávét? − nem biztos, hogy a legjobb döntés (Hamu és Gyémánt)
Ha ennél a cikken landoltál, akkor előfordulhat, hogy te is egyike vagy annak a több mint 175 millió felnőttnek, aki szereti a kávét.
márc. 9
5:15
Orbán Viktor hamarosan bejelentéseket tesz (Infostart)
Az MKIK gazdasági évadnyitójának szónokaként mond beszédet a miniszterelnök, az eseményt közvetítjük, tartson velünk!
márc. 9
5:15
Ukrajna további támogatást kért az EU-tól (ATV)
Egymillió lőszert, valamint légvédelmi rendszereket kért Ukrajna az EU-tól. Brüsszel már korábban jelezte, hogy növeli a lőszergyártást Kijev számára, bár azt is értésre adta, hogy a pénzforrások végesek. Közben az oroszok továbbra is brutális ostrom alatt tartják Bahmutot. A NATO-főtitkár szerint a kelet-ukrajnai város napokon belül eleshet.
márc. 9
5:15
Räikkönen versenyezni tér vissza legutolsó győzelmének helyszínére (Racingline)
Másodjára is indul a NASCAR-ban Kimi Räikkönen, de nem ő lesz az egyetlen sztár azon a hétvégén.
márc. 9
5:21
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes pályázaton nyertesek (Alternatív Energia)
Bő egy éve zárult le a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat első fordulója, mostanáig igen kevés kifizetés történt.
márc. 9
5:21
Időjárás: Figyelem! Riasztást adtak ki több megyére! (Agroinform)
Csütörtökön +21 fok és jégeső is lehet.
márc. 9
5:21
Minden idők legnagyobb sci-fi-eposza lett volna a legnagyobb sztárokkal, de elfogyott a pénz (Telex)
A Dűne első filmes feldolgozását 14 órásra tervezték, a Pink Floyd zenéjével, Salvador Dalí, Orson Welles és Mick Jagger szereplésével.
márc. 9
5:21
Összeomlás szélén a kriptovilág sztárbankja (Telex)
.
márc. 9
5:21
Miért lesz a Fradi eddigi legnehezebb ellenfele a Leverkusen? (Telex)
A német csapat az elmúlt hetekben rugalmas, bátor, izgalmas, de helyeként kaotikus futballt mutatott be. Mire számíthat a Ferencváros az Európa liga-nyolcaddöntőben?
márc. 9
5:27
Új terápiás lehetség májtumoros betegeknek (Vital)
Az elsődleges és áttétként kialakuló májdaganatban szenvedő betegeknek a régióban elsőként nyújt terápiás lehetőséget a Holmium-166 izotóppal, valamint a Magyarországon eddig nem elérhető Ittrium-90 izotópkészítménnyel végzett radiológiai beavatkozás a Semmelweis Egyetemen (SE). Mostanáig kilenc májdaganatos betegnél alkalmazták ezt az új eljárást.
márc. 9
5:27
A nők kevésbé felkészültek a gazdasági válságra (KKV Magazin)
A nők alacsonyabb pénzügyi jólétről számolnak be, mint a férfiak, és kevésbé magabiztosak pénzügyi műveltségüket illetően –derült ki az Intrum Európai Fogyasztó Fizetési Felméréséből (Ecpr), amelyet a nemzetközi nőnap előtt tettek közzé. A követeléskezelő cég jelentése rámutat arra, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt a nemek közötti különbség a p
márc. 9
5:27
A tehén WC megmenti a szarvasmarhatartást? (Magyar Mezőgazdaság)
A szarvasmarhatartást egyre több támadás éri az ammóniakibocsátás miatt. Sokan keresik a megoldást a problémára. Most egy forradalmian új tehén WC-vel próbálják csökkenteni a káros kibocsátásokat.
márc. 9
5:27
Már ebben a hónapban újra versenyezni láthatjuk Kimi Räikkönent (Racingline)
A Jégember azon a pályán tér vissza, amelyen 2018-ban utolsó F1-es győzelmét szerezte.
márc. 9
5:39
A fél országra sárga jelzést adott ki a meteorológia - előrejelzés (Infostart)
Az ország nagy területén erős szél várható. Záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
márc. 9
5:39
Elképesztő: ezzel a trükkel 2 óra alatt megszáradnak a ruhák szárítógép nélkül is (Femcafe)
Kár, hogy nem tudtunk róla hamarabb! A legkisebb helyiségben is seperc alatt megszáradnak a ruhák ezzel a módszerrel!
márc. 9
5:39
Helen Mirren úgy néz ki, mintha belegabalyodott volna egy függönybe (Promotions)
Helen Mirrenen elég érdekes ruhadarab volt a Shazam folytatásának londoni díszbemutatóján.
márc. 9
5:45
Matolcsy György jegybankelnök bealázta Orbán Viktor szankciók elleni kampányát (Piac és Profit)
Orbán Viktor szerint Magyarországon a szankciók miatt van a magas infláció és az energiaválság. Ezzel szemben Matolcsy György jegybankelnök a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentésének vitáján úgy fogalmazott, 2021-ben történt a negatív gazdaságpolitikai fordulat hazánkban. Egy évvel tehát korábban, hogy a szankciók egyált
márc. 9
5:51
A tehén itatójában fürdött a retriever, aztán megérkezett a tehén... (Agroinform)
A retriever először nem tudja, hogy meg kellene ijednie, de aztán rájön, hogy ennek fele se tréfa.
márc. 9
5:51
Gyors megtérülést igér egy napelemeket gyártó cég (Tiszta Jövő)
Egy spanyol napelem gyártó 4 éves megtérülést ígér.
márc. 9
5:51
Globális piaci szereplőkké szeretné fejleszteni a magyar és régiós startupokat a Strt Holding (Márkamonitor)
Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka. Az induló vállalkozások pedig kellő tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen
márc. 9
5:51
Egy SNI-s gyerekkel minden nap háború az élet, de nem miatta (WMN)
Az igazi nehézségek gyakran csak a kínkeservesen megszerzett diagnózis után kezdődnek.
márc. 9
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: valamivel tönkreteszed a kapcsolatodat? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
márc. 9
5:51
Már megint informatikai hiba miatt lassú az országban a határátléptetés (Mínuszos)
Az informatikai rendszer meghibásodása miatt lassú, de folyamatos a határátléptetés az országban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán, nem sokkal dél előtt. A reggeli órákban szünetelt a ki- és beléptetés az országban. Azt írták: a rendőrök mindent megtesznek azért, hogy a 8 óra 25 perckor jelentkező informatikai
márc. 9
5:51
Az új Seco menetfúrók és menetformázók sokoldalúságot és költséghatékony megoldásokat kínálnak (newtechnology.hu)
A Seco Tools egy új menetfúrókat és menetformázókat tartalmazó termékcsalád bevezetésével bővítette menetvágási megoldásainak választékát. A tökéletes menetfúrók a munkához Az új, sokoldalú termékcsalád három teljesítményszintet foglal magában, amelyek lehetővé teszik a gyártók számára, hogy költséghatékonyan találják meg a megfelelő menetfúrót az
márc. 9
5:51
Repedezik a régi világ: Mit mond erről a 15 meghatározó elemző intézet? (Növekedés)
A világ politikai és gazdasági rendszere felbomlóban van. A kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata, ám ez a kapcsolat megszakadt, miközben a kínai modell tör előre. A kapitalizmusnak azonban van önkorrekciós képessége. A megoldás az alulról építkezés lenne. A kapitalizmus vezető ereje az USA, ahol több súlyosan ható jelenség zajlik - hangzott el a
márc. 9
5:51
Tavaszi indítás a szántóföldön (Agrárágazat)
A YaraVita termékcsalád tagjait a hatékonyság és a biztonság jellemzi.
márc. 9
5:51
A kalászosok barátja az Elatus Era (Mezőhír)
A Syngenta új portfóliójában szereplő Elatus Era kiválóan alkalmazható lomb- és kalászbetegségek ellen.
márc. 9
5:51
Ennyien olvasnak Magyarországon online híreket: az európai élmezőnyben vagyunk (Transpack)
Az Eu-ban igen népszerű a hírolvasás, amihez a Z generáció hitelesebbnek tartja a nyomtatott magazinokat.
márc. 9
5:51
Laumetris Dpl-L – Lazítás, egy menetben a vetéssel (GépMax)
A lazító Cat Iii. szabványú, alsó két függesztőkarral is fel van szerelve más munkagépekkel kombinált alkalmazáshoz.

Keresés