Az agyagital kipucolja a salakot és ásványi anyagokkal tölti fel a testet. Ősidők óta használjuk az agyagot a szervezetre kifejtett számtalan jótékony hatása miatt. Akár külsőleg, akár belsőleg alkalmazzuk, optimálisabban működő testre és szebb bőrre tehetünk szert általa.
Idén ötödik alkalommal ünnepeljük március 10-én a beporzók napját Magyarországon. A természetvédelmi nap polgári javaslatként indult, amikor 2018-ban az ELTE TTK szakemberei elhatározták, egész napos programsorozattal hívják fel a közvélemény figyelmét ezen állatok fontosságára.
Nehéz helyzetben vannak most a magyar fiatalok, ugyanis nemcsak a megtakarításaikat kell megvédeni az inflációtól, hanem a demográfiai adatok miatt a nyugdíjas éveikre is előre gondolniuk kell. Ma már több olyan konstrukció is a rendelkezésünkre áll, amelyekkel befektethetjük a felhalmozott pénzeinket, és rengeteg olyan is, amelyekkel a nyugdíjkorr
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) március 9-én új euró alapú lakossági állampapírt hirdetett meg Euró Magyar Állampapír (EMÁP) néven, 250 millió euró keretösszegben - közölte az ÁKK csütörtökön
Ki hibáztatná a „kreatív” Santost, ha a saját életrajzát találmánynak nyilvánítja? Neki sikerült a „self-made man” republikánus mantráját a sokszínűség „woke” érintésével vegyítenie. Káncz Csaba
Az Egyesült Államok kormánya nem veszi félvállról, hogy a magyar nyilvánosságban több helyen is elterjedt egyfajta Amerika-ellenes retorika és magas rangú hazai kormánytisztviselők is hasonló hangnemet ütnek meg a szövetségesi kapcsolatokban.
Egész éjjel tartó tárgyalások után pénteken reggelre megszületett az ideiglenes politikai megállapodás az uniós energiahatékonysági irányelv módosításáról, benne a végső energiafelhasználás visszafogásának mértékéről és arról, hogy rengeteg középületben kötelező lesz energiahatékonysági felújításokat végrehajtani - derült ki a tagállamokat tömörítő
Schoblocher Barbara nem született művész családba, mégis a színpad lett az otthona. A Blahalouisiana énekesnőjét most hétről hétre más és más sztár bőrébe bújva láthatjuk a Sztárban Sztár kilencedik évadának színpadán. De hogyan is lett a bajai kislányból sikeres énekesnő, akinek a dalait még Szentpéterváron is kívülről fújják az orosz ajkú rajongó
A kiérkező rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy 43 éves polgárdi férfi gépjárművével a 63-as számú főút felé közlekedett a belső forgalmi sávban. A sofőr haladási sebességét nem megfelelően választotta meg, melynek következtében egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és miután az úttestről lesodródott
Kimi Räikkönen után Jenson Button is bejelentette, hogy bemutatkozik a NASCAR-ban. A két Forma-1-es világbajnok hamarosan egymás ellen fog versenyezni, de a brit pilóta még két másik futamon is ott lesz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Kimi Räikkönen március utolsó hétvégéjén elindul a NASCAR austini futamán. Pénteken azonban kiderült, hogy nem ő
A keresztények politikai szerepvállalása, a fiatalok részvétele a közéletben és a magyar családpolitika jelentősége álltak a magyar köztársasági elnök előadásnak középpontjában a délnyugati-floridai Ave Maria Egyetemen tartott előadásban csütörtökön.
A csődbe jutott kriptopénz hitelező Voyager elkezdte értékesíteni a csődeljárás keretében likvidálandó kriptoeszközeit. A OnchainDataNerd jelentése szerint az elmúlt 24 órában majdnem egy billió (!) SHIB-et és más altcoinokat dobtak piacra a Voyager-nél a Binance-en és a Coinbase-en keresztül. Amíg a piac a Silvergate csődjére összpontosított, a Vo
Februárban az elemzők által vártnál jóval több új munkahely jött létre a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett emelkedett.
A mezőgazdaság alapja a termőföld, de még mindig pusztítjuk és nem eléggé figyelünk az igényeire, pedig a termés sikere döntően abban a 30-60 centis közegben dől el.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a balkáni országok és Magyarország függnek egymástól, országaink regionális és globális kapcsolatait pedig növelni, nem pedig felszámolni kell. Orbán Balázs a Külügyi és Külgazdasági Intézet Balkán-csúcsán szólalt fel.
Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Az Egyesült Államok kormánya nem veszi félvállról, hogy a magyar nyilvánosságban több helyen is elterjedt egyfajta Amerika-ellenes retorika és magas rangú hazai kormánytisztviselők is hasonló hangnemet ütnek meg a szövetségesi kapcsolatokban.
Az elmúlt évtizedben nem sok jóval kecsegtettek a részvénypiacok az olyan klasszikus értékalapú befektetők számára, akik az alacsony árazási szorzókon forgó, stabil üzleti modellel rendelkező, magas osztalékhozamot ígérő cégek részvényeit keresik. A velük szemben álló növekedési részvények dominálták a piacot az olcsó pénz és a nullaközeli kamatszi
A gladiátorok harcának élénk ábrázolása egy agyagvázán lehet az első konkrét bizonyíték arra, hogy ezek a harcosok a római kori Britanniában küzdöttek meg egymással.