Volker Wissing német közlekedési miniszter kedden megkérdőjelezte az Európai Unió javaslatát, amely szerint 2035-től betitanák az új belsőégésű motorral hajtott személygépkocsikat. A miniszter azzal érvelt, hogy a szintetikus üzemanyagok használatát a határidő után is lehetővé kell tenni - írja a Reuters.
A pénteki síatlonhoz hasonlóan a férfi sífutók 15 kilométeres versenyén is a norvég Simen Hegstad Krüger nyert, s az első négy helyen norvég sízők végeztek. A pénteki és a szerdai viadalon is nyomasztó volt a norvégok fölénye, ezúttal már gyakorlatilag féltávnál szinte biztosnak tűnt, hogy teljes sikert aratnak.
Anna Lührmann személyes feladatának érzi, hogy kifejezze a Bizottság és a német kormány aggályait, és rámutasson arra, hogy az uniós pénzeket megfelelően kell felhasználni.
A Volkswagen konszern többféle lehetőséget vizsgál oroszországi tevékenységének az átalakítására, többek között tárgyalásokat folytat a kalugai üzemének eladásáról - közölte a konszern egyik szóvivője hírügynökségi kérdésre adott válaszként.
Március 1-jétől számos alkalmazás kikerül az ingyenes kategóriából, azaz mostantól fogyasztja a mobil-előfizetésünk adatforgalmát. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Nagy erőkkel támad az orosz hadsereg, Moszkva csapatai azonban egyelőre nem tudtak áttörést elérni a keleti fronton. A stúdióban Stier Gábor, a moszkvater. com főszerkesztője és Vukics Ferenc, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója. Műsorvezető: Ferkó Dániel.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott vasárnap este győzte le Bosznia-Hercegovina csapatát 87–77-re, Somogyi Ádám dupladupláján a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség szeme is megakadt, beválogatták az európai világbajnoki-selejtezők utolsó, 12. fordulójának álomcsapatába.
Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság 2023-ban kivédje a recessziót, így a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is növekedjen, a kormány elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogramot, amely 600 milliárd forintnyi új tőkeforrást pumpál a gazdaságba - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Nagy többséggel, 184 igen szavazattal 7 nem ellenében elfogadta szerdán a finn parlament azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ország csatlakozását a NATO-hoz.
Visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba Varga Dénes. Varga Zsolt szövetségi kapitány kijelölte a március 8-án kezdődő zágrábi világkupa-selejtezőre készülő bő keretét, amelyben mintegy fél év után először kapott helyet az olimpiai bajnok. A kapitányt kérdeztük.
A mobilon folytatott beszélgetések egy lakosra jutó havi mennyisége Magyarországon 247 perc, ami a jövőben tovább fog emelkedni – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. Sok vagy kevés ez a beszélgetés európai összehasonlításban? A legbeszédesebbek a svédek, ott közel 6 órát telefonálnak havonta, a legkevese
A Gazdasági Verseny Hivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Hatósága 2022 augusztusában indított, a Wizz Air kereskedelmi gyakorlatát vizsgáló eljárása lezárult. A vizsgálat nyomán bírságot nem szabtak ki, viszont a Wizz Air vállalásokat…
Február 20-án hozta nyilvánosságra a Randstad a „HR Trends 2023” kutatás első részleteit.A közel 250, döntően közép- és nagyvállalat részvételével zajlott kutatásból kiderült:vezetők csupán 41%-a számít a cége nettó árbevételének növekedésére – szemben a tavalyi 61%-kal;a megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy az év legtöbb fejtörést okozó prob
Az már régóta nem lep meg senkit, hogy a MINI modelljei nem mindig minik, hiszen az immár két generációt is megélt Countryman már egy megtermett kompakt SUV-vá nőtte ki magát, és a hamarosan érkező vadonatúj generáció valószínűleg még egy lapáttal rátesz majd a méretekre – ráadásul most először teljes egészében Németországban készül majd, és tisztá
Tavaly 1,8 milliárd eurót tettek ki a védelmi kiadásai, ezzel szemben 168 millió euró értékben adományozott katonai felszerelést és lőszert Ukrajnának – írja a ma7.
Napirenden van egy új építészeti törvényjavaslat, amiből kiderült, hogy Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítaná fel a kormány. Ennek kapcsán mondta el Gerő Tamás jogász a Spirit FM Aktuál műsorában, hogy ehhez kerülhet majd módosításra az építészeti törvény.
A legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt - ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az általa megrendelt felmérés eredményeit.
Elfogadhatatlan az az ukrán javaslat, amelynek értelmében arra fordítanák az Európai Uniótól az állam működésének támogatására kapott eurómilliárdok egy részét, hogy lépéseket tegyenek a nemzeti kisebbségek felszámolása felé - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.
Hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelmi hatóság és a Wizz Air a légiutasok jogainak hatékony érvényesülése érdekében – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a légitársaság szerdán az MTI-vel.
A fiatalok körében egyre népszerűbb a bankolás, a K&H-nál a 6-26 évesek számára elérhető ifjúsági bankszámlák száma a múlt év végére átlépte a 60 ezret, ami az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékos emelkedést jelent – közölte a pénzintézet. A fiatalok számláihoz köthető kártyás tranzakciók száma meghaladta a 10 milliót, ami 86 százalékos éves n
Az 5G és a gigabites sebesség elérése nyitotta ki az intelligens világhoz vezető kaput, azonban az 5.5G-re történő evolúció lesz az igazi mérföldkő az odavezető úton – mondta a Huawei Technologies Távközlési Üzletágának elnöke a barcelonai Mobil Világkongresszuson. 2022 végére világszerte már több mint egymilliárdan használták az 5G-t, a vállalat s