A rossz nyelvek szerint a sussexi hercegné már a kezdet kezdetén sérelmezte, hogy férje vagyoni helyzete nem túl rózsás. Mindez pedig csak rosszabbodott, amikor 2020-ban a házaspár úgy döntött, kilép a brit királyi család kötelékéből.
3 évre elosztva 1,2 milliárd forint összegben, minden idők legnagyobb és legtöbb zajcsökkentő megoldást nyújtó lakossági zajvédelmi programját indította el tavaly szeptemberben a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány, a Budapest Airport…
A táplálkozási zavar egy gyűjtőfogalom, amelyet nehéz definiálni. A Jama Pediatrics által közzétett tanulmány szerint 5-ből 1 gyerek és fiatal felnőtt szenved táplálkozási zavarban.
A Magyar Mozi TV csatornáján népszerű magyar gyártású tévésorozatokat, új és klasszikus mozifilmeket, játék-, rövid-, animációs és dokumentumfilmeket nézhetnek az előfizetők.
Az Aldi Magyarország folytatja az alapvető élelmiszerek körében a tartós és jelentős árcsökkentést. A mai naptól az áruházlánc terméktől függően 20-23%-kal alacsonyabb áron kínálja magyar beszerzésű trappista sajtjait - írja a cég a sajtóközleményében.
Szerda éjszaka, kilencvenhárom éves korában elhunyt Bárfy Antal, az első kispesti Aranycsapat utolsó tagja – adta hírül a Budapest Honvéd a hivatalos honlapján.
A sokszínűséget díjazza a Sony Future Filmmaker Awards az első globális versenyén. A győztesek Brazíliából, Kínából, Kolumbiából, Olaszországból, Koreából és az Egyesült Királyságból érkeztek.A Creo kihirdette a Sony Future Filmmaker Awards első díjátadójának győzteseit a kaliforniai Culver Cityben, a Sony Pictures Studio történelmi épületében, a C
Zlatan Ibrahimović február elején ülhetett le a Milan kispadjára, azóta a piros-feketék valamennyi mérkőzésüket megnyerték, és még gólt sem kaptak. Noha túlzó leegyszerűsítés lenne mindezt a svéd játékosra visszavezetni, az öltözőre gyakorolt hatása ma is fontos a Milannak. Még úgy is, hogy a pályán már közel sem annyira domináns Ibrahimović, mint
A kormány ragaszkodik a klímacélokhoz, de ezzel együtt minden lehetőséget meg kell ragadni az energiabiztonság érdekében - mondta az energiaügyi miniszter a XXI. Század Intézet Mozgásban című, kedden közzétett podcastjában.
Az 50 éves jubileumát ünneplő Kite Zrt. a különleges alkalom kapcsán is a jövőbe tekint, így nem véletlen, hogy az AgromashExpo-n jelentették be: a már jól ismert Precíziós Gazdálkodás Rendszerük, vagyis a Pgr digitalizált adatokra támaszkodó öntözési szaktanácsadással bővül.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 2023. január 1-jétől hatályba lépett módosítása átfogó jellegű és olyan mértékű, ami az Mt. 2012-es megjelenése óta még nem történt. Érinti az alapelveket, határidőket, a jognyilatkozatokat, a munkaidő, a pihenőidő és a bérezés kérdését.
A magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő akadémiai program támogatásával újabb tizenkét nemzetközi hírű vendégprofesszor vehet majd részt a magyarországi kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben működő kutatócsoportok munkájában - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.
Sok válságot megélt gazdák sem láttak még ilyen meredek árgörbéket, ilyen elhúzódó válságot, ennyi kihívást egyidőben. Közös gondolkodásra hívom most ezért Önöket. Kétségtelenül egy új világba érkeztünk az elmúlt két évben, és naivitás lenne azt gondolni, hogy visszatér majd a régi. A jelenlegi trendek megértésében, a hozzájuk való alkalmazkodásban
Rekord összeget fizettek be a magyarok tavaly az egészségpénztárakba, a taglétszám is szépen emelkedett. Tízből négy forintot még mindig a patikákban költenek el az egészségkártyákról a magyarok, az egyenleg harmada pedig a magánrendeléseken fogy el.
A külgazdasági és külügyminiszter a kisebbségek jogait csorbító terven kívül a háborús helyzetet is értékelte, közölve: egy atomháború kitörésének veszélye minden korábbinál nagyobb.