A két vádlott különböző okok miatt neheztelt a velük egy faluban élő egyik sértettre. Egyiküknek vagyoni vitája, míg a másiknak személyes jellegű családi konfliktusa volt vele.
A neves McKinsey tanácsadó vállalat Magyarország startupvilágát, innovációs ökoszisztémáját vizsgálta meg friss elemzésében. Az elemzést bemutató cikksorozatunk harmadik, befejező részében a sikeres innovációs ökoszisztémák hét közös jellemzőjét vesszük sorra.
Hazánk a hétköznapokban jól hasznosítható mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő élelmezéssel és élelmiszerrel foglalkozó szakembereinek. A problémákat helyben kell megoldani, mi ebben hiszünk – hangsúlyozta dr. Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Fao-ösztöndíjprogram fogadó ünnepségén.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt bíróság elé állította azt a két férfit, akik Székesfehérváron munkavégzésük során ellopták egy elhunyt nő pénzét.
Mostantól az Erste digitális platformján, George-on keresztül bárki egyszerűen támogathatja a törökországi és szíriai földrengések áldozatait. Az Erste munkatársai is gyűjtést indítottak, a kollégák által összeadott forintokat a bank megduplázza.
Teljes mértékben elkötelezett az elektromos mobilitás mellett az Audi: 2026-tól a négykarikás márka kizárólag tisztán elektromos új modellekkel kíván megjelenni a világpiacon, 2033-ig pedig fokozatosan leállítja belsőégésű motorral készülő modelljeinek gyártását. Ezen egyértelmű döntése alapján és „Vorsprung 2030” vállalati stratégiája keretében az
Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket, s ennek során az MNB nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét. A jegybank nem végez lakossági vagy vállalati ügyfelek számára kereskedelmi banki elszámolási, vagy adminisztrációs tevékenységet, így nem is keresi meg az ügyfeleket - olvasható az MNB közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank tavaly csattanós választ adott mindenkinek, aki szerint a forint gyengítése lenne a célja. A spekulánsok tevékenységének megdrágítása következtében a magyar fizetőeszköz teljesített a legjobban az elmúlt hónapokban.
A múlt héten több mint 65 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A kínai ritkaföldfém-bányászok részvényárfolyama jelentősen esett, miután a Tesla váratlanul bejelentette, hogy a jövőbeni modelljeiben már nem fog ritkaföldfémet használni - írja a Bloomberg.
Vasvári Vivien és kedvese már három éve alkotnak egy párt, kapcsolatuk nemrégiben új szintre lépett. A mesebeli leánykérés után az influenszer maga árulta el, mikor várható a nagy nap, amikor másodszorra is férjhez megy. Mint kiderült, hamarabb, mint gondolnánk.
A forint csütörtök reggel gyengüléssel indított, főként a dollárhoz képest esik az árfolyama. Ma a GDP második becslését közli a KSH, de érkezik az uniós előzetes inflációs adat is. Szerdán jó napja volt a forintnak, bőven eltávolodott a 380-tól az euróval szemben, és napközben 374-öt is átvitte. A forinterősödés mögött alapvetően a nemzetközi hang
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem szűnik meg, a MOK tovább folytathatja tevékenységét az új jogszabályi környezetben is – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Harry herceg a közelmúltban a The Late Show vendége volt, az interjú során pedig legbelsőbb titkait árulta el. Stephen Colbert összes kérdésére nyíltan válaszolt, így többek között az is kiderült, hogy mitől fél a világon a legjobban.
Mostantól az Erste digitális platformján, George-on keresztül bárki egyszerűen támogathatja a törökországi és szíriai földrengések áldozatait. Az Erste munkatársai is gyűjtést indítottak, a kollégák által összeadott forintokat a bank megduplázza.
Hűtőhatásuk miatt az aeroszolok és a légkörbe kerülő por is csökkentik a globális felmelegedés mértékét. Ezek azonban légszennyező anyagok, amelyek évente mintegy hétmillió ember halálát okozzák.
Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint jelentősen nőtt a nyugdíjban és különböző ellátásokban részesülők számára folyósított összeg, az még mindig nagyon alacsony, és az átlag, illetve a medián nyugdíj között is majdnem 20 ezer forint a különbség. A friss adatokat a Pénzcentrum szúrta ki.
A szuperintelligens chatbot fejlesztője, az OpenAI szerdán este bejelentette, legújabb nyelvi modellje mostantól nemcsak a mezei felhasználók, hanem a fejlesztők számára is elérhetővé vált. Az OpenAI API-ján (Application Programming Interface - alkalmazásprogramozási felület) március elsejétől elérhető a GPT-3.5-ös nyelvi modell szinte bármilyen fe
Tegnap a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházába várták Takács Péter egészségügyi államtitkárt egy előre egyeztetett rendezvényre, ám egy nappal korábban lemondta, így az élet furcsa játékának köszönhetően helyette Kincses Gyula, a MOK elnöke ugrott be Újlaki Ákos, a Boston Consulting Group egészségügyi szakértője és Závecz Tibor, a Záve
Márciustól négy nagybank is csökkentette a hitelkamatait. Vannak olyanok, amelyek két százalékpontnál nagyobb vágást hajtottak végre a személyi kölcsöneiknél vagy jelzáloghiteleiknél. A trend egyértelmű, de a kamatok még nagyon messze vannak az egy évvel ezelőttiektől – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.