Törölték az Executio teljes archívumát, és két éve nem jelent meg új szám. A történtek fényében különösen izgalmas Völner Pál korábbi cikke, amelyben még arról írt, hogy a jogállamiság sérülhet, ha a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható. Schadl is tagja volt a szerkesztőbizottságnak, új írást nem fogadnak.
Durván 300 ezer öt év alatti gyerek hal meg a szennyezett vízzel kapcsolatos fertőzések miatt a világ fejletlenebb felén évente. Ezért is különlegesen fontos a száz százalékban magyar tulajdonú Pureco vállalat munkája: tizenhat éve fejlesztenek és telepítenek fenntartható és megfizethető víztisztító technológiákat több mint húsz országban, négy kon
Az évek során sok minden változott a Fény Utcai Piac körül, de egy dolog állandó maradt: a kistermelők és a kézműves termékek szeretete. Az új arculat frissessége is reflektál a piaci forgatag dinamikájára. Az arculatújítási tenderen 2022 elején indult, majd futott be győztesként az ügynökség. Ezután kezdetét vette egy komplex alkotófolyamat, ame
Elérkeztünk a repce szárat károsító ormányosai elleni védekezéshez. Az első kezelés szinte biztosan megtörtént már minden egyes repcetáblán, azonban a hektikusan változó időjárási körülmények miatt annak hatékonysága sok repcetermesztőben ébreszt kétségeket. De, a várhatóan meginduló felmelegedés megváltoztatja a körülményeket!
Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A közlemény szerint a Vénusztól öt fokra járó Uránusz is „beáll a sorba”, bár a bolygót csak távcsővel lehet
A napjainkban tapasztalt válság, és a kriptoőrület hanyatlása a társadalom jelentős részére hatással van, de nem először fordul elő, hogy egy gazdasági sikersztori csúfos véget ér. Ennek okán az alábbi cikkben öt olyan nagy sikernek örvendő gazdasági buborékot mutatunk be, ami később látványosan kipukkadt.
A tó környékén élő inváziós fajokat mutatja be a Balatoni bebírók című film: az elmúlt évtizedekben ezek a fajok egyre jobban elterjednek a magyar tengernél.
A New York Times nemrég megírta, hogy nincs ok az aggodalomra, az Északi Áramlat vezetékek felrobbantásához az USA-nak semmi köze nem volt, ukránpárti csoportok tehetnek az egészről. Az ukránok viszont ugyancsak tagadnak. Ki lehet a felelős?
Március 17. az alvás világnapja. A civilizációs eszközök mellett a koronavírus-járvány sem segítette a nyugodt alvást, így fordulhat elő, hogy folyamatosan romlik az emberek alvásminősége. Erről a Magyar Alvásszövetség elnöke beszélt az InfoRádió mikrofonja előtt.
Több mint 800 millió forintból zajló kutatás-fejlesztési program keretében összetett technológiai fejlesztésbe kezd a Pécsi Sörfőzde Zrt. egy új termékcsalád létrehozása érdekében - közölte a vállalat az MTI-vel.
Pierre Gasly-t az eltiltás veszélye fenyegeti, és rajta kívül más pilóták is beszéltek arról, hogy nem működik jól a büntetőpontozás szisztémája. Az idei évtől változtatnak a gyakorlaton, de maga a rendszer változatlan marad. Még egyetlen versenyzőt sem tiltottak el egy futamra azért, mert a kisebb-nagyobb kihágások miatt összegyűlt volna 12 büntet
Előfordult már olyan veled, hogy valakivel megbeszéltél egy találkozót, majd online megnézted, hogyan néz ki, és a találkozó alkalmával mégsem ismerted fel? Az elmúlt években egyre több helyen vagyunk jelen online. Ott a közösségi média, a Zoom, a LinkedIn, és az online platformok egyre fontosabbá váltak a kapcsolattartás, vagy a távoli munkavégzés
No, nem egy homologizációs hiperautóval kezdenek, arra sokan számítottak, hanem egy 46 milliós, elektromos, négyajtós ferdehátúval. Nem tréfa, tényleg ennyiért tervezik árulni a Vanwall első közúti autóját, ami a Vandervell névre hallgat majd, és csak kívülről tűnik megszokottnak. Odabent még az alapmodellben is egy 320 lóerős villanyhajtás dolgozi
A kényszer viszi előre, az elutasítottság kényszere, s még csak nem is elsősorban a hazai választók elutasító döntései, sokkal inkább a nyugat fanyalgása ingerli másfél évtizede.
Minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja, Jean-Paul Belmondo sosem tartozott a klasszikus szépfiúk táborába, mégis olyan ellenálhatatlan vonzerővel bírt, amivel nők millióit bolondította magába. Szerencsés génjeit az utódai is örökölték, főként egyelten lányunokája, Annabelle, aki elképesztően szép nővé érett.
Hétköznap esténként a különleges édességeké lesz a főszerep, ugyanis március 27-én, megváltozott időpontban, 21:00-kor indul a Viasat3-on az Ide süss! – Húsvéti kihívás. Ahogy decemberben, ezúttal is hírességek bújnak köténybe és ragadnak robotgépet, hogy desszertkreációikkal elkápráztassák a zsűrit. Nem lesz azonban könnyű dolguk, hiszen számtal
Logisztika: a nyugati cégek visszahozzák Keletről telephelyeket, gyártási kapacitásaikat. Magyarország a trend nyertese, rekordot dönt a logisztikai ingatlanpiac.
Sam-Bankman Fried, a kriptovilágból közös erővel kiutált ex-vezérigazgató egykoron sztársportolók és hírességek segítségével csábította az embereket kriptotőzsdéje befektetőivé. Az érintett
A Budai Várnegyedre lassan alig lehet ráismerni. A Nemzeti Hauszmann Program keretében gyökeresen átalakul. Megkérdeztük, mit gondol erről Zubreczki Dávid építészeti szakíró és az I. kerület ellenzéki polgármestere.
Ukrajna lerohanása miatt az ország továbbra is csak korlátozottan tud napraforgóolajat exportálni, de áthidalásként nyers magvakat exportálnak a termelők, ami stabilizálta az étolaj globális piacát.
Ceglédi Zoltán szerint ugyanakkor „minden március 15-én minden politikus felpróbálja magára Petőfi Sándort”, míg Vona Gábor úgy látja: „Orbán Viktor itt két legyet próbált egy csapásra leütni”.