A 129 című sci-fivel debüttált producerként Csősz Boglárka, aki ritkán látott édesanyjával érkezett a filmbemutatóra. Az asszony elárulta, hogy már szívesen unokázna.
A bakonyi együttes párizsi vereségével eldőlt: a Telekom Veszprém az OTP Bank-Pick Szegeddel játszik majd a legjobb nyolc közé jutásért a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
Egy Csontváry-festmény felbukkanása mindig igazi szenzációnak számít. A Teniszező társaság című alkotást az Art and Antique művészeti vásáron mutatták be, a Virág Judit Galéria standján.
Szögezzük le: bemenni egy szexshopba bátor és felszabadító dolog, és legyél magadra büszke, amiért mersz kísérletezni, teszel a kapcsolatodért, vagy szeretnéd minél jobban kiaknázni a saját örömeidet. De nem ér megfeledkezni arról, hogy a nagy felszabadulás közepette felnőttként viselkedsz, vagy úgy, mintha most szabadultál volna be Disneylandbe. E
A kortárs művészet aktuális tendenciáival foglalkozó előadás-sorozatot indít a nagyközönségnek a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE). A március 9-én kezdődő, ArtMa című kurzusra március 3-ig lehet jelentkezni. Mint az intézmény keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelik, az ArtMa tíz előadásán a szakma kiválóságai, a Képzőművészeti Egyete
2023 januárjától munkaerő-kölcsönzési üzletág és szolgáltatás bevezetésével folytatja növekedését a Nova Human Resources Kft. Az új üzletág élére Hortobágyi László érkezett, aki igazgatóként felel a részleg fejlődéséért.
Már több mint 100 ezren írták alá a földadó elleni petíciót, amelyet a magyar gazdák védelmére indított tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A címvédő Sopron kikapott az olasz Schio vendégeként a női kosárlabda Euroliga 14., utolsó fordulójában, de csoportnegyedikként így is továbbjutott a negyeddöntőbe.
A boszorkányok elveszett könyve szó szerint mindenkit elvarázsolt a világon. Nem is csoda, hiszen két olyan főszereplővel büszkélkedhet, mint a csodálatos Teresa Palmer és a sármőr Matthew Goode. Jó hír a rajongóknak, hogy nemcsak megnézhetik az angol romantikus fantasyt – méghozzá vasárnaponként 10:55-kor az AXN-en –, de most egy exkluzív interjút
Sebastian Bohren svájci hegedűművésszel lép fel az Anima Musicae Kamarazenekar; a csütörtöki koncerten Samuel Barber, Peteris Vasks és Franz Schubert művei lesznek hallhatók a Zeneakadémia Nagytermében. Sebastian Bohren még csupán 36 éves, mégis számtalan rangos elismerés birtokosa, és Európa legjelentősebb együtteseivel lépett már fel. Olyan kivál
Az MNB vizsgálata nyomán 28,2 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, egyebek közt a belső szabályzatok hiányosságai, az informatikai biztonság, a csalásmegelőzés, a kiszervezések, a kárbejelentések rögzítése, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt.
Hivatalosan is beköszöntött a csillagászati tavasz, ezzel együtt pedig a megújulás időszaka. Lapunk utánajárt, hogy a téli álomból felébredve hogyan nyerhetjük vissza az energiánkat és egészségünket.
Negyven percig tartotta magát az Arsenal otthonában az Everton, utána viszont beindult a hazai henger, Mikel Arteta együttese végül 4–0-ás győzelemmel növelte előnyét öt pontra a Manchester Cityvel szemben.
Egyszer volt, hol nem volt, Zenén innen, mesén túl, ellátogatunk Zeneerdőbe és Meseerdőbe, ahol számos kis barátunkkal találkozunk, zenélünk, mesélünk, énekelünk, mondókázunk hangszerekkel és zongorával.
Kotrógéppel törtek szét egy 1700 éves, római kori szarkofágot a gyulafehérvári temetőben, holott a területen régészeti feltárásra lett volna szükség. A második század óta pihent a földben háborítatlanul, most engedély nélkül, átgondolatlan módon nekimentek, tönkretették.
Bogányi Gergely háromrészes Chopin-koncertsorozatot ad a Zeneakadémián, ahol az előre megadott program mellett a közönség kívánságait is teljesíti majd. Az első koncert április 26-án lesz. A Felhívás keringőre címet viselő sorozat másik két koncertjét október 9-én és november 19-én tartják – közölték a szervezők. A 2010-es Chopin-maratonon Bogányi
Hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelmi hatóság és a Wizz Air a légiutasok jogainak hatékony érvényesülése érdekében – közölte az Igazságügyi Minisztérium és a légitársaság szerdán.
Az Európai Bizottság a vezetői engedélyekre vonatkozó követelmények aktualizálását, digitális vezetői engedély bevezetését, és a közlekedési szabályok külföldi érvényesítésének javítását javasolja, valamint egyebek mellett az egész Európai Unióra kiterjesztené az ittas vezetésre vonatkozó zéró tolerancia szabályát - tájékoztatott a brüsszeli testül
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint nem csak az Oroszország, de az Irán vagy bármely más ország elleni szankciókat sem támogathatja a török állam.
Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című festménye is látható az Art and Antique művészeti vásáron a Bálnában, ahol 40 kiállító mutatja be antik és kortárs kínálatát. Láthatóak itt festmények, antik és dizájn bútorok, csillárok, de még csodálatos képkeretek is. A Virág Judit Galéria az Art and Antique művészeti vásáron leplezte le a Csontv
A kiszámíthatóságtól a munka és magánélet egyensúlyáig – Az EU követelmények három tagállam jogharmonizációja tükrében címmel nemzetközi konferenciát rendeznek március 23-án Budapesten.
Az Országos Mentőszolgálat életmentői országszerte 16 jelmezes buliba kaptak riasztást az idei farsangi szezonban, így volt, akit boszorkány jelmezben és akadt, akit Mici mackó kosztümben láttak el a mentők.
Gálfi Dalma, oldalán Danka Koviniccsal kiesett a páros nyolcaddöntőjében a 260 ezer dollár (94 millió forint) összdíjazású austini keménypályás női tenisztornán.
A nemzetközi kupasorozat csoportkörének utolsó fordulója után derült ki, hogy a Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged egymás ellen kell, hogy megmérkőzzön.
Lezajlottak a magyarországi közgyűjteményekben őrzött aranybullák vizsgálatát célzó, komplex természettudományos kutatás első vizsgálatai – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL). A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az MNL főigazgatója Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét kérte fel az aranybullák archeometriai és képalkotó diagno