A Hitelezési felmérésben részt vevő bankok válaszai alapján 2022 negyedik negyedévében összességében szigorodtak a vállalatok hitelhez jutásának feltételei – tájékoztatott a jegybank.
A visegrádi együttműködést a szív és az ész szövetségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök Milos Zeman leköszönő cseh köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken Prágában.
Beperelhetik Donald Trump előző amerikai elnököt a washingtoni Capitolium épületének 2021. január 6-i ostromában megsérült demokrata törvényhozók és a biztonsági személyzet tagjai - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium egy Trump jogi felelősségét vizsgáló szövetségi bírósági ügy kapcsán helyi idő szerint csütörtökön.
Összesen hét, a Netflixen elérhető filmmel kapcsolatban tárt fel jogsértést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A filmek helytelen besorolásán túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve. A Netflixen elérhető A bosszú, Vadállatok, Bandaháború, John Wick: 2. felvonás, A sötét ötven árnyalata és a Toxikoma
“Egy jövő heti tényfeltáró parlamenti delegációs utazást követően a március 20-i hétre időzítették a szavazást a NATO-csatlakozásoknak a ratifikációját” - Novák Katalin köztársasági elnök Prágában mondta el: úgy tudja, ekkor szavaz a magyar parlament a finn és a svéd csatlakozásról.
A visegrádi együttműködést a szív és az ész szövetségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök Milos Zeman leköszönő cseh köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken Prágában.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 8. hetében, február 20-a és 26-a között már 295 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Közülük 65 300 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, mely 11 300-zal több, mint a megelőző héten
A Tripadvisor nemrég közzétette a világ legjobb strandjainak listáját. A helyezések látogatók tavaly január 1. és december 31. között hagyott értékelései alapján állították össze, ahol a csillagozás mellett a szavazatok mennyiségét is beleszámították. Az online utazási értékelő oldal végül a globális összesítés mellett összeállított egy listát Euró
Julia Fox nemcsak füstös szemeiről, extravagáns stílusáról is híres, amelyet legnagyobb örömére szabadon kibontakoztathat a divathetek szezonja alatt. Ezúttal olyan kreatív kivágással viselt meztelenruhát, ahogy azt korábban talán még nem is láthattuk.
Az Egyesült Királyság Honvédelmi Minisztériuma a science fiction irodalom két sokat látott, tapasztalt alakja segítségével próbálta meg modellezni, milyen támadóeszközöket vetnének be a szembenálló felek egy esetleges harmadik világháborúban.
Egy friss ausztrál jelentés szerint 44 kritikusnak minősített terület közül 37-ben a távol-keleti nagyhatalom tudja a legtöbb tudományos publikációt felmutatni.
Portálunk is beszámolt arról, hogy 2022. október elején jelentették be, vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó egységgel bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental Szegeden. Ugyanekkor együttműködési megállapodást is kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A helyi szoftvermérnökök feladata a mesterségesintelligenc
A munkába járás költségtérítésének megemelése, illetve a vármegye- és országbérletek bevezetése miatt az alkalmazottak is, de a cégek hr-esei és pénzügyesei is előkapták a „kockás füzetet” és a számológépet. Kinek, hogyan éri meg, illetve nem éri meg? Cikkünkben mi is igyekszünk segítséget nyújtani nekik.
Az euróövezetben nyolchavi csúcsot ért el az üzleti aktivitás februárban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet felmérésének végleges adatai alapján.
Az emberi agyi tevékenységből származó vizuális élmények rekonstruálására az oszakai kutatók egy úgynevezett látens diffúziós modellre (LDM) támaszkodtak, amely egyedülálló módot kínál annak megértésére, hogy az agy miként ábrázolja a világot.
Egyelőre a politológusokat is megosztja, hogy milyen célt szolgálhat és hogyan fog a gyakorlatban megvalósulni a kormány legújabb, Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosító javaslata, melynek előadója nem más, mint Varga Judit miniszter. Kiszelly Zoltán úgy véli, ezzel újabb tilalomfákat állítanak Orbánék a "genderpropagandával szemben", Czeglé
Az adóhatóság a Google térképadatai és más adatbázisok felhasználásával megakadályozott egy 4,5 millió forint értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylést – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A hétvégi Bahreini Nagydíjjal kezdetét veszi a Forma-1-es sorozat történetének eddigi leghosszabb, 23 állomásból álló világbajnoksága. A 2023-as szezon – a tervek szerint – november 26-án zárul az Abu Dhabi Nagydíjjal, de nagy kérdés, hogy a száguldó cirkusz világa mennyi tévénézőt tud leültetni a képernyők elé? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatós
Lengyelország azon EU-tagállamok közé tartozik, ahol a fogyasztók a legtöbb pénzt költik alkoholra. Az Eurostat adatai szerint 2021-ben a háztartások az összes uniós országban 128 milliárd eurót költöttek alkoholos italokra.
Új kiadvánnyal bővül a Harry Potter-univerzum! - közölte az Animus Kiadó. Bár a Harry Potter és Voldemort Nagyúr hét éven át tartó párharcát bemutató könyvsorozat 2007-ben véget ért az utolsó regénnyel, az utolérhetetlen sikerű varázsvilág évről évre bővül, legyen szó filmekről, színdarabról vagy éppen videójátékról. A rajongók legnagyobb örömére i
Netanjahu miniszterelnök láthatóan elvesztette az irányítást szélsőjobboldali koalíciós partnerei felett. Az új kormány december végi hivatalba lépése óta megkétszereződött a telepesek erőszakos fellépéseinek a száma. Káncz Csaba jegyzete.
Már hárman meghaltak és csaknem 35 ezer embert evakuálni kellett az elmúlt napokban a Malajzia déli részét sújtó heves esőzések és áradások miatt - közölték a helyi hatóságok pénteken.
A tavalyi évet jellemző bizonytalan környezet elsősorban a rövidebb távra szóló, könnyebben hozzáférhető befektetések felé irányította a lakosság figyelmét, amit igazol, hogy alig egy év alatt több mint 24 százalékkal nőtt az egészségpénztári egyéni befizetések összege a 2021-es eredményekhez képest – Derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövet
Egy nap alatt közel ötezer orvos jelezte a belépési szándékát az új orvosi kamarába, erről beszélt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke a MedicalOnline-nak.
Kissé gyengült ma a forint, az euróval szemben a 378-379-es szint között mozog. Este a Moody's hitelminősítő mond véleményt a magyar szuverén államadósság besorolásáról.