Horváth Péter a Trend Fm A nap vendége című műsorában csütörtökön hangsúlyozta, hogy ezt a várakozást erősítik a januári adatok is. “Jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt…
Az utóbbi években rengeteget hallani az autók szén-dioxid kibocsátásáról, annak ellenére, hogy maguk a személyautók nem tartoznak a legnagyobb kibocsátók közé. De melyek a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe bocsátó szektorok? A szén-dioxid kibocsátás elsődleges forrása az energiatermelés. A fosszilis tüzelőanyagokat, mint a szenet, olajat és földgáz
A megkérdezett szakemberek 72 százaléka pozitív képet festett az ingatlanpiacon a kereslet alakulásáról, a 2022 végére elérkezett mélypont után lassú élénkülésre számítanak 2023 folyamán – közölte friss felmérése alapján a Duna House pénteken az MTI-vel.
A Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek közötti feszültségek miatt utóbbi már azt fontolgatja zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon, hogy kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből.
A Magyar Orvosi Kamarának (MOK) körülbelül 42 ezer aktív orvosból és nagyjából 8 ezer nem aktívból áll a tagsága. Nekik 30 napjuk van arra, hogy nyilatkozzanak arról, hogy maradni akarnak, ha ezt nem teszik meg, automatikusan törlődnek a tagságból - villámgyorsan, már kedden elfogadta ugyanis azt a törvénymódosítást az Országgyűlés, amely a kötelez
Újra veszélybe került az uniós források kifizetése, miután a kormánypártok 24 óra alatt elfogadták a parlamentben az orvosi kamara jogköreinek megcsorbításáról szóló törvényt. A Népszavával azt közölte az Európai Bizottság szóvivője, hogy ezt is figyelembe veszik majd a pénzekről szóló döntés folyamán. Az EU-szakértő szerint felmerül a gyanú, hogy
Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője a Sztárban Sztár egyik sokszínű versenyzője másodikként távozott a műsorból. Fergeteges alakításai, a különleges karakterek megformálása nemcsak a közönségnek, hanem neki is örök emlék marad.
A függetlenül működő FreeSZFE vizsgafilmjei még különböző nemzetközi fesztiválokon versenyeznek, ezért online csak két napig láthatók a Telex válogatásában.
Sem Oroszországnak, sem Ukrajnának nem adott el vagy szállított fegyvert Szerbia azóta, hogy kitört az ukrajnai háború – szögezte le Ivica Dacic szerb külügyminiszter pénteken Belgrádban arra reagálva, hogy Moszkva magyarázatot kért Belgrádtól arra: szerb gyártmányú fegyverek jelentek meg az ukrán harcoló félnél.
Amióta egyre többet dolgozunk otthonról, a stressz a négy fal között is utolér minket. Ezekkel a növényekkel viszont garantált a nyugalom és dekorációként is tökéletesen funkcionálnak.
Thomas Micolino már korábban is kísérletezett bizarr ízű fagyikkal. Készített már májas hurkás, gorgonzolás fagylaltot, de aranyozott fagylaltot is kínál.
Az Interrail-bérlet használata az európai utazók számára az 1970-es évek óta igazi rítus. Természetesen azóta sok minden megváltozott Európában, de az Interrail-bérlet továbbra is a legmegfelelőbb utazási jegy. Íme, egy kis útmutató.
A 41 éves pilóta mögött a címvédő és kétszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője zárt másodikként, két ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, a mexikói Sergio Pérezt. A kora délutáni gyakorláson még ötödik, monacói Charles Leclerc ezúttal negyedik lett a Ferrarival, míg a hároméves kihagyás után most visszatérő német Nico
Pénteken kora délutánig összesen 7901 fő nyilatkozott arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja kíván maradni – tudta meg az RTL Híradó a kamarától.
A köztársasági elnök már a beiktatása előtt találkozott ma a leendő cseh elnökkel, Petr Pavellel, aki szerint válságban van a V4-ek. A leköszönő elnök, Milos Zeman - akivel Novák Katalin közös sajtótájékoztatót is tartott - viszont kiállt a Visegrádi együttműködés megerősítése mellett.
Több mint két tonna, nejlonzsákokba csomagolt kokaint találtak néhány nap alatt a La Manche-csatorna francia partjainál, a lefoglalt kábítószer értéke csaknem 150 millió euró (56,7 milliárd forint) – közölték pénteken a normandiai hatóságok.
Szeretnéd, ha sokan megnéznék a YouTube videódat? Kezdő youtuberként nem tudod, hogyan indítsd be a YouTube csatornád nézettségét? Szeretnél több feliratkozót és nagyobb népszerűséget a videós tartalmaidhoz, ráadásul mindezt ingyen?
A német lakosság többsége helyesli, hogy a szövetségi kormány fegyverekkel is támogatja az orosz támadás ellen védekező Ukrajnát – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
Sok nő nem meri kimondani a szerelmének, mi esne jól neki az ágyban, még akkor sem, ha amúgy tudja, hogy a párja szívesen megtenné azt. Inkább várja a csodát, hogy a férfi magától ráérezzen a dologra. Komoly oka van annak, hogy ezeket nehéz szóba hozni.
Eddig több mint ötezer orvos jelezte, hogy a kötelező tagság megszűnése után is tagja kíván maradni a Magyar Orvosi Kamarának. Éger István, a MOK korábbi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: ez a kormány részéről egyfajta szankció, de szerinte nem igaz az, amit a MOK elnöke az ügyben állít.
Megannyi jótékony hatást gyakorol szervezetünkre ez a finom, érzéki fűszer, ami pedig a legjobb benne, hogy szinte minden háztartásban már alapból megtalálható, így megéri minél többször fogyasztani belőle.
Az orosz erők nem hagynak fel a Donyeck megyei Bahmut teljes körbekerítésére tett erőfeszítéseikkel - közölte az ukrán vezérkar péntek esti harctéri helyzetjelentésében.
Országszerte nő a felső légúti, vírusos eredetű megbetegedések száma. A legfrissebb adatok szerint 21 százalékkal emelkedett a rendelők forgalma, de az mindenképpen jó jel, hogy a szövődmények száma nem emelkedik jelentősen. A megbetegedések fele a házi orvosok szerint a 14 év alattiakat érinti.
A zaporizzsjai lakóházba egy orosz rakéta csapódott csütörtökön, eddig öt holttestet emeltek ki, de egy fiatal családról is biztosan tudják, hogy otthon voltak a támadás éjszakáján.
Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda vezetője azt mondta, hogy az iroda úgy hiszi: "a világjárvány forrása nagy valószínűséggel egy esetleges vuhani laboratóriumi incidens".
Érvényben hagyta az eddigi Baa2 besorolást Magyarország esetében a Moody’s és a stabil kilátás sem változik – jelentette be a hitelminősítő péntek este.