Az Eurostat előzetes adatai szerint márciusban 6,9 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben a februári 8,5 százalékról, miután októberben még rekordszinten, 10,6 százalékon állt.
A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban mondta el szokásos beszédét, amelyben azt is megemlítette, hogy egyre közelebb vagyunk egy harmadik világháborúhoz – írja az Index. Orbán Viktor beszédére többen is reagáltak Moszkvából.
Az Amerikai Egyesült Államokból gyakran érkeznek hírek drónok logisztikai felhasználásáról. A legújabb most Arizona államában található 275 ezer lakosú Chandlerből érkezett, ahol hónapokon belül megkezdik a drónokkal történő gyógyszerszállítást. A
Technikai recesszióba került Csehország, miután a tavalyi utolsó két egymást követő negyedévben is csökkent a bruttó hazai termék az előző negyedévhez viszonyítva - mutatott rá a Cseh Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozott pontosított statisztikai jelentésében.
Hollywood történetének egyik legzseniálisabb színésze, egyben legnagyobb botrányhőse volt Marlon Brando. A Keresztapa sztárja április 3-án 98 éves lenne, ennek kapcsán gyűjtöttünk össze - a róla kialakult képnek megfelelően - bizarr érdekességeket.
A Székesfehérvár Rally harmadik szakaszán ismét Vincze Ferenc volt a leggyorsabb az ORB mezőnyében, így összetettben növelte előnyét. Bútor Róbert azonban továbbra is veretlenül vezet.
Elon Musk és ügyvédei azt kérték az amerikai bíróságtól, hogy utasítsa el azt a 258 milliárd dolláros pert, amelyet azok a befektetők indítottak ellene, akik szerint a techmilliárdos piramisjátékot működtetett a Dogecoin népszerűsítésével. A Reuters mai cikke szerint Elon Musk ügyvédei kijelentették, hogy a Musk elleni per – amelyet a Dogecoin befe
Két hét szünet után tért vissza a labdarúgó OTP Bank Liga, melynek 25. fordulója a Kisvárda-Puskás Akadémia mérkőzéssel indult. Az előző szezon ezüstérmesénél nem telt eseménytelenül az elmúlt néhány nap, hiszen Török Lászlóval közös megegyezés után szerződést bontott a klub, helyére pedig az Újpesttől távozó Milos Kruscsics került, aki tehát hazai
A katolikus egyházfőt hörghuruttal kezelték, szombaton tért vissza a klinikáról a Vatikánba. a tervek szerint jelen lesz a nagyheti szertartásokon, és személyesen mondaná el húsvéti üzenetét, valamint adná az Urbi et Orbi áldást.
Csaknem 950 millió forintos európai uniós támogatásból újíthatta meg Nyíregyháza többi között a város szívében található egykori Helyőrségi Művelődési Otthont, amely immár a Szindbád nevet viseli - tájékoztatta a megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.
Az utazásszervezők és utazási irodák szerint a külföldi nyaralások iránti kereslet 2023-ban közel áll ahhoz, hogy elérje a járvány előtti szintet. A foglalások felfutásával azonban az utazás ára is emelkedik.
Ha már megszületett az elhatározás és a legnagyobb lelkesedéssel bele is vágtunk az életmódváltásba - a testi-lelki egészségünk és a vágyott forma elérése érdekében - számtalan nehézséggel találhatjuk szembe magunkat. Hogy ne adjuk fel már az első akadálynál, jó ha előre látjuk a lehetséges buktatókat. Szakértők összegyűjtötték a leggyakoribbakat,
Országos átlagban több mint 7%-kal csökkent a dolgozók keresetének vásárlóereje idén januárban, miután az infláció rekordmagasságba emelkedett, amit nem tud követni a bérek növekedése. A közszférában dolgozók a nagy vesztesek között vannak.
Mielőtt elengedték volna a hallgatókat a tavaszi szünetre, a kínai főiskolák igencsak meglepő kérést intéztek a diákokhoz: lehetőleg ,,essenek szerelembe". Erre a drasztikusan csökkenő születésszám és a házasságkötések csökkenése miatt van szükség – írja az Insider.
A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse nemrégiben kirohanást intézett az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) vezetője ellen. Garlinghouse szerint Gary
Helyes, kedves, jó arcú politikusnak tartja a volt miniszterelnök a főpolgármestert, aki "a feladatát nem végzi el". Még gondolkodik rajta, lesz-e DK-s főpolgármester-jelölt jövőre, három név mindenesetre van a tarsolyában.