2023. április 11. kedd

ápr. 11
12:51
Meghalt Nora Forster (Blikk)
80 éves korában elhunyt Nora Forster, John Lydon – művésznevén Johnny Rotten –, a Sex Pistols frontemberének felesége. A nő évek óta Alzheimer-kórral küzdött.
ápr. 11
12:51
Azt hiszi, hogy jól emlékszik? Nem olyan biztos az! Az agya gyorsabban képez hamis emlékeket, mint gondolná (Blikk)
Az Amszterdami Egyetem által vezetett négy kísérletsorozatban a kutatók 534 embernek mutatták meg a latin ábécé betűit tényleges helyzetben és tükrözve. Majd azután, hogy néhány résztvevőnek egy interferencia diát villantottak fel véletlenszerű betűkkel – amelyek célja az eredeti emlék megzavarása volt –, minden résztvevőt arra kértek, hogy idézzen
ápr. 11
12:51
Az USA-ba utazik a lengyel miniszterelnök, hogy erősítsék a stratégiai partnerséget a két fél között (444.hu)
Ki nyugatra, ki keletre repül Közép-Kelet Európából. Lengyelország biztonsága két pillérre épül, nevezetesen a gazdasági és a védelmi együttműködésre, nyilatkozta Morawiecki.
ápr. 11
12:51
Csodát várnak Frank Lampardtól a Chelsea-nél (Magyar Hírlap)
AC Milan–Napoli szuperrangadó a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
ápr. 11
12:51
Olaszország a törvény erejével sújtana le a műkincsrongáló klímaaktivistákra (Mandiner)
A jobboldali kormány a kulturális javak szigorúbb védelmét ígéri.
ápr. 11
12:54
Economist: magyar vezetőket hallgathatott le az amerikai titkosszolgálat (SzMo)
Azt azonban nem tudni, hogy kiket. A cikk szerint kiszivárogtak az ukrán hadsereg és a CIA titkos jelentései is.
ápr. 11
12:54
A női NBA-be került magyar kosaras legnagyobb álma, hogy szerepelhessen a válogatottban (Telex)
Juhász Dorka édesanyja azt mondta, lánya jó helyre került azzal, hogy a Minnesota Lynx draftolta le.
ápr. 11
12:57
Szijjártó Pétert megint Moszkvába rendelték az oroszok (Menedzsment Fórum)
Paks2 és a kőlaj a legfontosabb téma.
ápr. 11
12:57
Súlyos büntetést kapott az Aldi a magyar vásárlók panasza alapján (Infostart)
A vásárlók születési dátumát rögzítették, és ezt az adatot 180 napig tárolták, ami jogsértésnek minősül.
ápr. 11
12:57
Szerelmi csalódás és pénzügyi gondjai miatt gránitból és fémből készült feszületeket próbált felgyújtani egy férfi (ATV)
Talán meglepő lehet, de nem sikerült neki.
ápr. 11
12:57
Sztárvendégekkel lép fel Korda György és Balázs Klári a Budapest Parkban (Magyar Hírlap)
„A Sziget fesztiválon tizenkét alkalommal tapasztalhattuk meg, milyen nagyszerű a fiatalok szeretetét érezni".
ápr. 11
12:57
F-16-osokhoz keresnek pilótákat az ukránok (Mandiner)
Bár még nincs ilyen gépük az ukránoknak, pilótákat már most keresnek hozzá.
ápr. 11
13:00
Nyert a WizzAir a leghosszabb késések kategóriában a legújabb járatkésési statisztika szerint (Spabook)
A Wizz Air légitársaság járatai indultak a leghosszabb késésekkel 2022-ben Nagy-Britanniából, áll a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) adatai alapján készített felmérésben – írja az MTI. A járatkésési statisztikai azoknak…
ápr. 11
13:00
Bomba hír jött Korda Györgyről és Balázs Kláriról, ettől megőrülnek a rajongók (naphire.hu)
Számos különleges vendéggel, élő zenekarral, táncosokkal és vizuális effektekkel ad látványos koncertet Korda György és Balázs Klári május 4-én a Budapest Parkban.
ápr. 11
13:03
Észak-Írországba utazik Joe Biden (HírTV)
Észak-Írországba utazik kedden Joe Biden amerikai elnök, aki részt vesz a nagypénteki rendezési megállapodás, hivatalos nevén a Belfasti Egyezmény aláírásának 25. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozaton.
ápr. 11
13:03
Elkészült a pápalátogatás hivatalos dala (Magyar Hírlap)
A Camino című dal a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác életét bemutató musical egyik dala.
ápr. 11
13:06
Eltörték egy 70 éves nő térdét kihallgatás közben a börtönőrök Iránban (SzMo)
Mahvas Szabet emberi jogi aktivista korábban tíz évet töltött a rácsok mögött, de nemrég újra elítélték.
ápr. 11
13:06
Ezek a legkelendőbb vetőmagok tavasszal (Agrofórum)
Elindult a házi kerti vetőmag értékesítési szezon. A tasakos vetőmagfajtákból a becslések szerint az idei szezonban mintegy 20 milliót értékesítenek a forgalmazók, megközelítőleg 5 milliárd forint értékben - közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
ápr. 11
13:06
Nagy értékű, 36 milliós körözött Audit foglaltak le Csanádpalotán (Autószektor)
Az átkelőn egy román állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre április 11-én a hajnali órákban egy olasz honosságú Audi Q8 típusú autó sofőrjeként. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a jármű szerepel a körözési rendszerben, azt az olasz hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 36 millió forint értékű autót
ápr. 11
13:09
Egyre jobb a hangulat az euróövezetben (Piac és Profit)
Enyhült a befektetők borúlátása az euróövezetben áprilisban a Sentix gazdaságkutató intézet kedden ismertetett felmérése alapján, miután az aktuális állapot megítélését követő mutató több mint egy éve a legmagasabb szintre emelkedett.
ápr. 11
13:09
Előbb beszélt a jövőjéről Sztanyiszlav Csercseszov, mint a Ferencváros (Infostart)
A futballcsapat edzője egy orosz lapnak azt mondta, már 2024 nyaráig meghosszabbították a szerződését.
ápr. 11
13:09
15 milliárd forintos közbeszerzésen nyert a Gloster (Portfolio)
Nagyértékű közbeszerzésen hirdették ki nyertesként a Gloster leányvállalatát, miután a cég konzorciumi tagként részt vett az eljárásban.
ápr. 11
13:09
Putyin magyarul szaval a békéről, akcentus nélkül versel az orosz elnök - igaz, csupán egy deepfake videóban (Promotions)
Az orosz elnök mellett több nemzetközi sztárt is hallhatunk magyarul szavalni.
ápr. 11
13:09
Orbán Viktorhoz fordult Tényi István az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban (Mandiner)
Tényi a lehallgatással kapcsolatban azt kéri, hogy a miniszterelnök „a Belügyminisztériumon keresztül kezdeményezzen vizsgálatot.
ápr. 11
13:12
Mi történt? Szijjártó kora reggel Moszkvába vette az irányt (Nyugati Fény)
Kiderült, miért.
ápr. 11
13:12
Új csapatnál folytatja pályafutását Gender Tamás Junior (Racing)
Csapatot váltott a 12 esztendős sportoló, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb magyar gokartos csatlakozott az Energy Corse istállójához.
ápr. 11
13:12
Ezzel a mondattal sértette vérig John Lennon a királyi családot, egyből világhírű lett (naphire.hu)
Hatvan éve, 1963. április 11-én lépett fel az akkor még a világhír előtt álló Beatles Londonban, de a koncert nem a zenéről lett igazán emlékezetes.
ápr. 11
13:14
Ilyen még nem volt: egy különleges ember áll Hamlinék sikerei mögött (Racing)
A 23XI Racing egy érdekes helyről szerzett segítséget az eredményeik javításához, és az eredmények alapján igazuk is van.
ápr. 11
13:15
Munkaügyi ellenőrzés: kiderült, ezeket a szabályokat nem veszik komolyan a munkáltatók (Adózóna)
A munkaügyi felügyelet, jelenlegi nevén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság, minden évben ellenőrzési tervet készít, melyben meghatározza az adott év ellenőrzésének irányait. Ezt követően a felügyelet jelentésben mutatja be az ellenőrzések eredményeit. Az alábbiakban ezen eredményeket a tanulságok levonása érdekében mutatjuk be.
ápr. 11
13:15
Az extrém hajhullás hátterében állhat hormonális betegség is? (ProfitLine)
A reggeli fésülködés során általában több hajszálunk kihullását tapasztaljuk. Azonban egyes betegségek vagy hormonális változások miatt ez a mennyiség jóval nagyobb lehet, ami figyelmeztető jel arra, hogy kivizsgáltassuk a hajhullás okát.
ápr. 11
13:15
Brutális adat: több mint 40 ezren várnak a műtétre (ATV)
A top három, leghosszabb várólistán közel 32 ezer beteg van, de összesen 40 ezren várnak valamilyen műtéti beavatkozásra a kórházakban, közölte az állami egészségbiztosító a Napi.hu megkeresésére.
ápr. 11
13:15
Ukrajna F–16-os harcigépekhez keres pilótákat (Magyar Hírlap)
Reznyikov: Jelentkezzenek azok, akik hajlandóak és képesek az amerikai F–16-os vadászgépek használatára!.
ápr. 11
13:17
Tömegével perlik a nagy vakcinagyártókat (Magyar Hírlap)
Németországban két ügyvédi iroda 185 eljárást indított a Covid–19 elleni oltások miatt.
ápr. 11
13:18
Károly király tényleg olyan bántóan viselkedett a királynő halálakor? (Glamour)
II. Erzsébet királynő halála megrázta az egész világot. Az uralkodónő 2022. szeptember 8-án hunyt el. Fia, a 74 éves Károly király (akkor még herceg) egy újonnan megjelenő könyv szerint aznap nem volt végig édesanyja mellett.
ápr. 11
13:18
Mi a baj a műfűvel azon kívül, hogy mikroműanyagokat terjeszt, elpusztítja a talajt és hazudik? (Telex)
Szép lassan minden sportfelületet műfű borít szerte az országban, de a népszerűsége magánkertekben és közterületeken is egyre nő. Szakértőkkel jártuk körül, miért annyira veszélyes ez a trend a növényekre, az állatokra, a talajra és az emberre, szóval tulajdonképpen mindenre.
ápr. 11
13:20
Hivatalos himnusza is lesz Ferenc pápa magyarországi látogatásának (Telex)
Krisztus, te vagy a jövőm! – éneklik a jezsuita Szent Ignác-musical betétdalában.
ápr. 11
13:21
Meglepő fordulat: drasztikusan lecsökkent az orosz rakétatámadások száma (Privátbankár)
Az oroszok stratégiát váltottak vagy kifogytak a precíziós lőszerekből.
ápr. 11
13:21
Brexitbajok: váratlan gondot okoz a kötelező útlevél (Infostart)
Elfordultak a német és a francia turisták Nagy-Britanniától a brexitet követően. Az uniós kilépése után immár nem lehet európai személyi igazolvánnyal belépni a szigetországba. Emellett romlott az ország megítélése a francia és német utasok körében.
ápr. 11
13:21
Jöhet a sírig tartó munka, sokkoló ábrán a magyar nyugdíjösszeomlás: érik a 70 éves korhatár? (Pénzcentrum)
Egyre öregszik a társadalom, és ez Magyarországon sem tűnik visszafordíthatónak. A friss becslések szerint a magyar férfiak és nők hamarosan elérkeznek oda, hogy 65 éves korukban (ami a jelenlegi nyugdíjkorhatár egyébként) még 20 életévre számíthatnak átlagosan - a nőknél ez már a küszöbön is van az Eurostat előrejelzése szerint. Ahogy egyre kevese
ápr. 11
13:21
Olvadnak a pluszok a magyar tőzsdén (Portfolio)
A nap elején még az európai élvonalban a magyar piac, azonban délutánra elolvadt az OTP és a Mol korábbi emelkedése, ami megmutatkozott a BUX teljesítményén is.
ápr. 11
13:21
Már gyep- és pázsitápoló, karbantartó gépek is megtalálhatók a Bobcat kínálatában! (Agroinform)
A gépek a sérült gyepfelületek eltávolítására is használhatók, így azonnal új gyepszőnyeg telepíthető.
ápr. 11
13:21
Megdöbbentő módon rejtették el a kíváncsiskodók elől a Star Wars főgonoszát (Hamu és Gyémánt)
Palpatine, azaz Ian McDiarmid visszatérése óriási szenzációnak számított a Star Wars-fanatikusok körében, a színészt pedig nem mindennapi módon rejtették el a kíváncsiskodó fotósok elől.
ápr. 11
13:21
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei felhívásai (Demokrata)
Százezer forintra nő a külhoni magyar gyermekek oktatási-nevelési támogatása.
ápr. 11
13:21
Az új Tag Heuer Carrera Date 36mm kollekció (Kronometer)
Mostanság két, általunk is üdvözölt, trend bontakozik ki, az acél sportórákon kívül, egyik a színes számlapok, másik pedig a zsugorítás. Utóbbival együtt jár az unisex modellek bemutatása is, ami inkább…
ápr. 11
13:23
Érdekelnek az új támogatási ciklus erdészeti pályázatai? Akkor itt a helyed! (Agroinform)
Elsősorban az erdészeti szakirányítók, szakirányító vállalkozások és erdészeti szaktanácsadók számára ajánlott a részvétel.
ápr. 11
13:24
Hihetetlen, hogy néz ki ma a 90-es évek szupermodellje: az 50 éves szőke bombázó 15 évet is letagadhatna a korából (Femcafe)
Eva Herzigova az egyik legkeresettebb topmodell volt a világon az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, mára pedig már háromgyerekes anyuka – nos, szépségéből és tökéletes méreteiből mit sem vesztett 50 éves korára sem.
ápr. 11
13:24
Nem lesz teljes a kommunista győzelmi parádé Oroszországban, több helyen inkább kihagyják (Helló Magyar)
A kommunista jelképekkel teletűzdelt győzelem napja ebben az évben más lesz a háborúnak köszönhetően:
ápr. 11
13:24
Újabb fordulat: Olyat reagált az Európai Bizottság Orbánéknak, amilyet biztosan nem akartak hallani (Nyugati Fény)
Ezt most nem teszik zsebre.
ápr. 11
13:24
Az ügyészség letöltendőt kért a 4,5 milliós tornacipőt ellopó férfira (Telex)
Kiderült, hogy a tolvaj testvére postán küldte vissza a cipőket.
ápr. 11
13:24
Kiderült: zárt osztályon tartották a magyar énekesnőt (naphire.hu)
Lelki problémái és függősége miatt volt szüksége segítségre, arról is beszélt, hogy már 10 éve vissza-visszajár a pszichiátriára.

Keresés