Cáfolja a kormány azt az ellenzéki állítást, hogy a majdani akkumulátorgyárak hulladékát Magyarországon kell kezelni. A téma napirend előtt került elő az Országgyűlés plenáris ülésén.
A szupergazdagok is meg tudják mutatni, mennyi pénzük van, és még a világ is jobb hely lesz picit. Új világrekord született a világ legdrágább rendszámai között: egy gazdag licitáló 55 millió dirhamot, nagyjából 5 milliárd forintot adott ki egy ritka autórendszámért Dubajban – ezzel pedig egy több mint egy évtizedes rekord dőlt meg ezzel.
Elindult a házi kerti vetőmag értékesítési szezon. A tasakos vetőmagfajtákból a becslések szerint az idei szezonban mintegy 20 milliót értékesítenek a forgalmazók, megközelítőleg 5 milliárd forint értékben.
Orbán Viktor előbb szabadságharcosnak nevezte magát, majd sok sikert kívánt a Magyar Orvosi Kamarának. Óva intett attól, hogy a parlamentben a képviselők a gyárak ellen beszéljenek.
A korrupciós ügyekre szakosodott civil szervezet azt is furcsálja, hogy két fideszes politikus ugyanazon a napon kapott EU-s pénzt lombkoronasétányra, ráadásul ugyanazon a településen épültek meg.
Új pénzügyi igazgatót nevezett ki a magyar tulajdonú Euronics Műszaki Áruházlánc. A pozíciót márciustól a nemzetközi pénzügyi tapasztalattal rendelkező Kiss Gergely tölti be, aki a Decathlon Magyarországtól igazolt a vállalathoz. Az új vezető a gazdasági, jogi és HR igazgatóságokat irányítja, fő feladata pedig többek között az Euronics nemzetközi e
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A költészet napján, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 200 Ft-os forgalmi érme emlékváltozatát bocsátotta ki.
A világ leghíresebb magyar absztrakt festője, Hanta Simon egyik nagyméretű festménye lesz a Virág Judit Galéria tavaszi árverés-sorozatának sztárja. A 12. Háború utáni és kortárs művek aukcióján emellett főszerep jut olyan neves alkotóknak is, mint például Keserü Ilona, Fajó János, Kassák Lajos, Lakner László. A szezonnyitó aukció teljes anyagát áp
Kedden nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is elszórtan várható jellemzően kisebb eső, zápor.
Sikerrel zárult március 31-én a magyar kormány által indított Baross Gábor tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjaira meghirdetett pályázat. A Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM) tartozó Nemzeti Tőkeholding (NTH) számottevő túljelentkezést tapasztalt mind a hazai ingatlanalap-kezelők, mind az értékpapíralap-kezelők részéről - je
Az orosz hadsereg egy jelentős méretű, több mint 72 kilométer hosszú lövészárkot ásott a zaporizzsjai területen, ami már a műholdról is látható. Mindez az ukrán ellentámadás elleni védelemre szolgál, mivel Vlagyimir Putyin attól fél, hogy Kijev újabb területeket nyerhet vissza.
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?Az utóbbi néhány évben gombamód elszaporodtak az adatokkal visszaélő oldalak. Sokan még ma sem elég körülteki
Hiába nem emelkedett februárról márciusra a műtétre várakozók száma Magyarországon, az összkép így sem néz ki valami jól, ugyanis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő infrmációi szerint közel negyvenezren vannak azok, akik már jelentkeztek valamilyen ellátásra, de még nem kapták azt meg.
Sümegi Elemér hangszerei – hegedűk és csellók – kivételes műgonddal és odaadással készülnek. A Xiaomi 13 Pro professzionális tripla Leica kamerarendszerével rögzített képeken festményszerűen elevenedik meg a hangszerkészítő mester műhelye, lovai, birtoka és irigylésre méltóan sokszínű, derűs élete. Mikor a koncertterem falai között felcsendül egy h
Kiemelte, három évvel ezelőtt felújították a hűvösvölgyi végállomást és környezetét, tavaly júniusban felavatták a megújult hűvösvölgyi tábort, a csillebérci állomáson felújították az épületet, a biztosítóberendezést. A felújításokhoz a költségeket a MÁV saját forrásából biztosította, és a jövőben is azon lesznek, hogy az állomások is megújulhassan
Nem jogerősen hét és fél év, illetve kilenc és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két fiatalt, aki 2021 szeptemberében halálra vert egy 77 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok határában.
Idén 0,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a magyar gazdaság a tavalyi 4,9 százalékos emelkedést követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint. Az infláció a tavalyi 14,5 százalék után idén 17,7 százalék, jövőre 5,4 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalék után 4,1 százalék lesz idén és 3,8 százalék jövőr
A gazeta.ru adott hírt arról, hogy a vlagyivosztoki és habarovszki márkakereskedők weboldalain megjelentek a hirdetések, amelyek kétmillió rubeltől (9,2 millió Ft) kínálják az új jobbos Serenákat. Ez a modell tavaly novemberben debütált, a Serenák családjának hatodik generációs kisbuszának hossza 4,69 métert, tengelytávja 2,87 méter. Széltében val
Életének 93. évében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja - közölte a teátrum kedden az MTI-vel.
A bolgár DSK Bank, amely az OTP csoport része, közölte, hogy megkapta a részvényesek jóváhagyását arra, hogy a 2022-es adózás utáni eredmény egy részét, 250 millió levát (127,8 millió euró, 48 milliárd forint) osztalékként kifizesse - írja a Reuters. Az idei osztalékfizetés a DSK Bank tavalyi adózás utáni eredményének mintegy 44 százalékát teszi ki
Hasznos dolog lehet a távdiagnosztikában, de azok a munkaadók is rárepülhetnek majd a technológiára, akik így akarják lebuktatni a szimuláns alkalmazottakat.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, januári előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 2,8 százalékkal nő a januárban várt 2,9 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3,1 százalékról 3
A Facebookon tett nemrég közzé egy bejegyzést Karácsony Gergely, a főpolgármester szerint ingyenessé kéne tenni az M0-ás autópálya használatát, illetve az is fontosnak tartja, hogy a HÉV-hálózat fejlesztése ne álljon le.
Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai színeiben fog versenyezni a WTCR utódbajnokságában, a TCR World Cupban. A dél-koreai autógyártó a keddi nap folyamán jelentette be, hogy a TCR World Cupban 2 autóval vesznek majd részt. Michelisz mellett az a Mikel Azcona kapott még lehetőséget a Hyundaitól, aki korábban már szerepelt a magyar pilóta mellett
Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben - közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.
A siker érdekében a mai informatikai vezetőknek érteniük kell többek között a technológiához, az üzemeltetéshez és az üzlethez egyaránt. De taktikai előrelátás és iparági szaktudás is szükséges, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel elérhetők a vállalatuk digitális átalakulással kapcsolatos céljai. Az edge egy ilyen megoldás, nem megle
Az EKG-vizsgálat (elektrokardiográfia) során a szív elektromos feszültségváltozását regisztrálják. A vizsgálat nem igényel nagyobb előkészületet és nem terheli meg a szervezetet, nem fájdalmas, ugyanakkor nagyban hozzájárul a szívinfarktus és szívritmuszavarok diagnosztizálásához.
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is elszórtan várható jellemzően kisebb eső, zápor.
A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) 30 milliós bírságot szabott ki egy budapesti szépségközpontot üzemeltető vállalkozásra. Ez a döntés egy sor olyan kérdésben foglal állást, amely a vállalkozások adatgyűjtési gyakorlatára, adatok kezelésére, adatkezelési célok meghatározására, szenzitív adatok gyűjtésére és végül a kamerás megfigyelő rendszerek h
Az elmúlt időszakban az infláció és az árak emelkedése egyre nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén. Ennek ellenére a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a nyári táborok iránti kereslet továbbra is növekszik.
Az utóbbi hónapok keresleti adatai bebizonyították, hogy új kedvenc befektetése lett a magyaroknak: a kötvények, de az minden formában. Veszik az állampapírt, a banki kötvényeket és a kötvényekbe fektető befektetési alapokat is. Az MNB friss statisztikái szerint februárig már több mint 500 milliárddal bővült a lakosság állampapír-állománya, ennek h