A miniszterelnök érezhetően óvatosabban beszélt az amerikaiakról, mint az elmúlt hónapokban. Azt mondta, kész együttműködni a demokratákkal, és elfogadja az amerikai nagykövetet is, akit pár hónapja még Présembernek csúfolt.
A rendező-műsorvezető 2016-ban mutatott be játékfilmet utoljára. Az És mi van Tomival? című filmet nem kifejezetten oktatási céllal írták, de prevenciós funkciót is szánnak neki.
Az eljárás valódi jelentősége: az EU egyébként is képlékeny értékrendjének leépülését hozta el, de az uniós intézményrendszer mára a jogállamiság elemi elveinek is hátat fordított.
Az elmúlt három évben rengeteg magyar hanyagolta el azokat a szűrővizsgálatokat, amelyeket rendszeresen érdemes elvégeztetni. Sokan nem is tudják, milyen szűréseket milyen időközönként javallott megismételni, pedig az egészség megőrzésében, a komoly betegségek kialakulásának megelőzésében fontos szerepe van a szűrővizsgálatoknak. Bár rengeteg magya
Ukrajna megtiltotta válogatott sportolóinak, hogy olyan versenyeken vegyenek részt, amelyen oroszok vagy fehéroroszok is indulnak - tudatta az ukrán sportminisztérium pénteken közzétett rendeletében.
A Magyar Külügyi Intézet új elnökével a magyar külpolitika minőségéről, amerikai-magyar kapcsolatokról és a magyar elszigeteltség oldásának lehetőségeiről beszélgettünk.
Nico Rosberg 31 évesen intett búcsút a száguldó cirkusznak, a német pilóta tisztában van azzal, hogy mindenkit meglepett az akkori döntésével. 2016-ban sikerült a 37 éves versenyző álma, világbajnok lett az akkori csapatával, a Mercedesszel. Rosberg egykori barátját és csapattársát, Lewis Hamiltont győzte le, majd hat nappal később sokkoló bejelent
a stúdióban Stier Gábor a Moszkva tér.com főszerkesztője és Vukics Ferenc katonai szakértő. Egyre borúsabban látja a háború eszkalációjának lehetőségét Orbán Viktor - erről is szó esett adásunkban.
Egy kínai vállalat legalább 7,4 millió dollár értékben vásárolt rézötvözetből készült öntvényeket a kelet-ukrajnai, Oroszország megszállt területekről - derül ki a Reuters által vizsgált orosz vámadatokból. A Moszkva által annektálni próbált területekkel folytatott kereskedelmet nyugati szankciók sújtják, így az Egyesült Államok akár komoly lépések
Rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az Európai Unió számára, hogy bizalmi kapcsolatot tartson fenn Kínával, ha Peking nem járul hozzá az orosz hadsereg ukrán területekről való kivonásán alapuló politikai megoldás megtalálásához - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Saját tudományterületén végzett sok évtizedes sikeres munkáját tovább folytatja, emellett egy új, a magyar tudomány fejlesztésére irányuló jelentős program megvalósításán szeretne dolgozni.
Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és felhalmozódott köztartozását nem tudja megfizetni, végrehajtási eljárásra számíthat. Azonban, ha az adós késlekedés nélkül szán időt és energiát a tájékozódásra saját ügyéről, rendezheti tartozását, sőt esélyt kaphat az átütemezésre is. Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy miből ered a tartozás, és hol kell kezdemé
Kína beleegyezett a fegyverszállításba Oroszország részére, Pekinggel állítólag „halálos segélyről” állapodhattak meg Putyinék egy kiszivárgott dokumentum alapján.
Egy friss felmérésben a megkérdezett vállalkozások 75%-a véli úgy, hogy a következő 2 évben rosszabb lesz az ország gazdasági kilátása, mint az elmúlt két esztendőben. Nem meglepő, hogy a saját vállalkozásukat illetően sem túlzottan derűlátóak, ugyanakkor közel sem olyan mértékben, mint az országkilátásokat illetően. 63%-uk számít kedvezőtlenebb év
Hónapról hónapra több pénzt költenek a munkavállalók és a nyugdíjasok élelmiszerre – derült ki a Publicus Research Népszavának készített felméréseiből.
Ha álmodtak is valaha arról a Velencei-tó partján, hogy egyszer majd versenyre kelnek a Balatonnal, ma már az ingatlanpiac is azt mutatja: teljesen más szerepet szán e térségnek a sors. Az OTP Ingatlanpont szakértője úgy tapasztalja, az érdeklődők már felismerték, hogy ez a tó jóval többet kínál, mint pusztán nyári vizes időtöltést.A Velencei-tavat
Az ukrán sportolók ezentúl nem indulhatnak olyan olimpiai, nem olimpiai sportágak versenyein és paralimpiai viadalokon, amelyeken oroszok vagy fehéroroszok is részt vesznek.
Az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozik az online árfigyelő adatbázis megvalósítását koordináló munkacsoporthoz – erről állapodott meg Varga Judit miniszter és Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke pénteki találkozójukon, Budapesten.
Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Citigroup is, amelyben bevétel és egy részvényre jutó nyereség soron is verte az elemzői várakozásokat a bank. A pénzintézet részvényeinek árfolyama több mint 2%-kal erősödik a nyitás előtti kereskedésben.
Februárban a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az előző havi jelentős, 18,6 százalékos növekedés után stagnált. Emögött azonban eltérő folyamatok húzódnak meg: a külföldi vendégéjszakák száma 17 százalékkal növekedett, míg a belföldieké 13 százalékkal csökkent. Mindemellett a magyar idegenforgalmi ágazat bevétele 42 százalékkal n
Rihanna és A$AP Rocky kisfiának már úton is van a kistestvére, az énekesnő pedig elképzelhető, hogy finoman utalt a születendő második baba nemére – de várjunk csak, ennek egyszer már jól bedőltünk korábban!
A teljesen új Townstar a használhatóság és a praktikum teljesen új szintjét ígéri. A családi kalandokhoz tervezett ötüléses Townstar EV Combi változat hatalmas csomagtartót és 1500 kg vontatási kapacitást kínál. A különböző applikációkhoz történő magas szintű csatlakozási lehetőségeket és a Nissan legújabb technológiáit kínáló személygépkocsi válto