A Magyar Nemzeti Bank Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából kibocsátott több emlékérmét is, köztük a 30000 Ft-os ezüst és 7500 Ft-os színesfém emlékérméket, valamint egyidejűleg a 200 Ft-os forgalmi érme emlékváltozatát is. Kapva kaptunk az alkalmon és rendeltünk a 200 forintos forgalmi érme emlékváltozatából kettőt, hogy egyből regi
Az Amazon csütörtökön jelentette be, hogy jelenleg a Bedrock nevű mesterséges intelligencián (MI) dolgozik. Ez pedig csak egyet jelent: az Amazon is beszáll a technológiai versenybe.
Friss adatok mutatnak rá arra, hogy a hedge fundok az Ukrajna elleni orosz inváziót követő globális élelmiszerár-emelkedés legnagyobb nyertesei közé tartoznak. A világ 10 legnagyobb hedge fundja például közel 2 milliárd dollárra becsült nyereséget ért el az ezzel kapcsolatos ügyleteken– számol be a hírről a The Guardian.
Németországban erőteljesen lassult a nagykereskedelmi árak emelkedése márciusban – közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis pénteken, tájékoztatott az MTI.
Elvis Presley 1962-es Lockheed 1329 JetStar magánrepülőgépe az év elején került a figyelem középpontjába, amikor 234 000 dollárért elárverezték, miután közel 40 évig az új-mexikói sivatagban pihent.
A furcsa jelenséget most először sikerült megfigyelnie tudósoknak. A szivárgás következménye egy pusztító földrengés lehet az észak-amerikai partoknál.
Bitang teljesítményének és rendkívül tapadós semi-slick gumiabroncsainak köszönhetően a Lamborghini Urus Performante igazi pokolgép lett. A kérdés csak az, sikerül-e megvalósítania ördögi tervét: visszaszerzi a leggyorsabb SUV címet?
A lakás-takarékpénztárak 2018-ig egészen jó befektetésnek számítottak: az állami támogatással működő termékek mellett kevés olyan alternatívát lehetett találni, amely alacsony kockázat mellett hasonló hozammal kecsegtetett volna. Aztán a 30%-os állami támogatás hirtelen megszűnése felforgatta a piacot, és a fennmaradt három pénztár, a Fundamenta, a
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
Különleges videó látott napvilágot két évvel ezelőtt, melyben a kilenc éves Craig Breen édesapja navigálásával versenyez a Colin McRae Rallyval, az itinert pedig saját maga írta.
Novák Katalin köztársasági elnök a hét közepén részt vett Kölcsey Ferenc szobrának avatásán az erdélyi Nagykárolyban. A román média azóta több cikket is megjelentetetett, amelyekben arról írnak, hogy Novák Katalin provokálta a Calea Neamului (Nemzet Útja) nacionalista szervezet tagjait a helyszínen, akik magyarellenes rigmusokat skandáltak a küldöt
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A korábbi polgármester alatt már leállítottak egy ilyen projektet, de most újra négylábú robotokkal támogatnák a veszélyes feladatokat végző rendőröket.
Aláírásgyűjtést indít az egyetemi hallgatók körében a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), hogy az Európai Bizottság a folyamatban lévő tagállami tárgyalásokkal párhuzamosan indítsa újra az Erasmus+ felsőoktatási csereprogramjait Magyarországon.
Az LNG Hrvatska vállalat a norvég Wartsila Gas Solutions-szal írt alá szerződést pénteken egy 22,9 millió euró értékű átalakító modul beszerzéséről, amely 2025-re lehetővé teszi a krki LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) kapacitásának megkétszerezését - számolt be róla a Poslovni Dnenvik című horvát napilap. A horvát gázállomásról Magya
Mike Krack elmondta, hogy nagyjából egy éve ilyenkor jutott mélypontra az Aston Martin. A csapatfőnök elmesélte, hogyan ugrottak a mezőny végéről közvetlenül a Red Bull mögé. A jelenlegi formája alapján az istállótól már egy dobogós eredmény sem számít nagy meglepetésnek, Fernando Alonso mindhárom idei versenyen így ért célba. Egy éve ilyenkor visz
Az FBI őrizetbe vett egy fiatal informatikust, aki a gyanú szerint egy Discord-szerveren szivárogtatta társainak a szigorúan titkos dokumentumokat. Csoporttagok szerint a rendvédelmi szerveket is gyakran gonosz erőknek nevezte, imádta a fegyvereket, egy videón rasszista kifejezéseket kiabált. A pénteken a bíróságon hivatalosan is megvádolt fiatal e
A múlt évszázadot a munka mechanisztikus szemlélete jellemezte: az, hogy a munka állandó és megismételhető feladatok összessége, jól körül határolható munkakörökbe szervezve. A transzformációs törekvések pedig tipikusan arra összpontosítottak, hogy miként lehet ugyanolyan eredményeket gyorsabb, hatékonyabb módszerekkel elérni.
Két útszakasz, köztük a román határig tartó út egy része újul meg Békés vármegyében, Sarkad vonzáskörzetében csaknem 900 millió forintból - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Christopher Waller, a Federal Reserve kormányzótanácsának tagja szerint még messze van attól az Egyesült Államok, hogy az infláció visszatérje a célszintekhez, ezért kamatemelést sürget. Úgy látja, hogy bár a hitelezést visszafogták a márciusi bankcsődök, valamint már a foglalkoztatottságnál és a fogyasztásnál is látszik a visszaesés, nem lehet meg