Az első hosszabb autós utat akkor tettük meg gyermekünkkel, amikor 5 hónapos volt. Az olasz tengerpartra utaztunk. A GPS szerint hét óra autózás várt ránk. Persze, a navigáció nem kalkulálta be a megállókat, azokat a szüneteket, amikor a bébit „meg kell levegőztetni”. Háttámla nélkül még stabilan ülni sem tudó, nemhogy szaladgáló gyerkőcről beszélü
Másodszor pályázhatnak fesztiválok feltörekvő művészek támogatására az Európai Fesztiválszövetség EFFEA projektje keretében. Az EFFEA (European Festivals Fund for Emerging Artists - Európai Fesztiválalap a Feltörekvő Művészekért) új pályázatán ötven fesztivál juthat anyagi támogatáshoz, a beadási határidő június 19-e - közölte az Európai Fesztiváls
Milliós áresést jelentett be Magyarországon a Tesla, így a legolcsóbb Model 3 már 17,8 millió forinttól elérhető. De a drágább autóik listaárát is több millió forinttal vitték le.
Tűéles kép készült a Tejútrendszer legfiatalabb szupernójávát övező törmelékmezőről. A felvételeken olyasvalami is látható, amivel még a legrutinosabb szakértők sem tudnak mit kezdeni.
Védelmi, gazdasági és nemzetbiztonsági titkok kiadásának gyanújával letartóztattak egy 55 éves, Kínából nemrég hazatért ausztrál férfit Sydneyben – közölték pénteken a helyi hatóságok és a férfi szomszédai.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján negyedévente közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáját, ez most csütörtökön meg is történt.
A Cápák elsődlegesen nem a termékbe, hanem az emberbe fektetnek be. Idén 22 vállalkozás kapott pénzt, és mindennél világosabban kiderült az is, hogy a fiatalokban rejlő digitális készségek mennyire fontosak - adta hírül az RTL Híradója.
A későn beköszöntő tél gyakran okoz káoszt az utcákon. Minél később esik a hó, annál több autó van az utakon téli gumi nélkül. Ausztria egyik leghírhedtebb autópályája a Hochstrass (Baden kerület), ahol a lejtő meredekebb, mint az osztrák autópályák bármely más pontján. A wetter.at cikke. Képernyőfotó. Bár komolyabb közlekedési káosz nem volt, a h
Orbán Viktor miniszterelnök április 15-i, szombati hatállyal felmentette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnökét, Pomázi Gyulát – olvasható a pénteken megjelent Magyar Közlönyben.
Ma a Portfolio is beszámolt róla, hogy Elon Musk nagy dobásra készülhet mesterséges intelligencia fronton, miután 10 000 grafikus processzort vásároltatott, és AI-szakértők toborzásába kezdett. A Financial Times információ szerint Musk egy olyan startup létrehozásán dolgozik, amely versenyre kelhet a ChatGPT mögött álló OpenAI-al, annak ellenére, h
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket. A barátait maga választja az ember, a kollégáit azonban sokszor „készen” kapja. Jó lenne megérteni a személyiségétől messze állókat is? Pláne megtudni azt, hogyan kezelhetők e
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában - jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Oszlopnak hajtott egy személyautó a főváros XI. kerületében, a Balatoni úton. Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az érintett útszakaszon torlódásra kell számítani, jelezte a katasztrófavédelem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Részben elismerte bűnösségét két, idős emberek sérelmére elkövetett korrupcióval és vagyon elleni bűncselekményekkel vádolt gyámügyi dolgozó. Az ügynek tizenhárom vádlottja van.
Különleges megbízást kapott Maróth Gáspár, akit tavaly novemberben váratlanul váltottak le a védelempolitikáért és a védelmi fejlesztésekért felelős államtitkári tisztségből – vette észre a vg.hu.
Megjelent a bíróság előtt a minősített amerikai katonai adatok kiszivárogtatása miatt letartóztatott Jack Teixera, és meghallgatta a vádat, de bűnösségéről nem tett nyilatkozatot.
Jászai Gellértet, a 4iG csoport elnökét választotta kuratóriumi tagnak a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány pénteki kuratóriumi ülésén - közölték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) honlapján.
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában - jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
Megjelent az a kormányrendelet, ami meghatározza, hogy kell beleszámítani a bankoknak májustól a lakásbiztosítás díját is lakáshitelek THM-plafonjába. Jövő márciustól pedig egy hónapig szabadon biztosítót lehet majd váltani.
Mekkora Oroszország befolyása a posztszovjet térségben? Hatékonyak-e az orosz eurázsiai projektek, a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és az Eurázsiai Gazdasági Unió? A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját kérdeztük a Világrend című műsorunkban.
A brit márka Tripla Koronájának megidézésével ünnepelnek majd az idei Indy 500-on. A három autó a McLaren első monacói, indianapolisi és Le Mans-i győztes járművére hajaz majd.
Szombaton a három utolsó atomerőmű leállításával véget ér az atomenergia-termelés bő hatvanéves korszaka Németországban, miután végleg lekapcsolják az áramellátó hálózatról a bajorországi Isar 2, az alsó-szászországi Emsland és a baden-württembergi Neckarwestheim 2 erőművet.
Legkevesebb öt ember meghalt és 15 megsebesült pénteken egy orosz rakétatámadásban a Donyeck régióbeli Szlovjanszkban – közölte Pavlo Kirilenko helyi kormányzó a Telegram-oldalán.