Talán némiképp csalódást keltő inflációs adat látott napvilágot a héten, hiszen egyelőre alig kimutatható mértékben csökken a pénzromlás üteme idehaza, miközben feltűnt egy baljós jel. A friss adatokat értékeli A hét videójában főszerkesztőnk, Csabai Károly és felelős szerkesztőnk, Székely Sarolta.
Pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, és április 30-án lép hatályba az a kormányrendelet, amely meghatározza, hogy miként vegyék figyelembe a bankok a jelzáloghiteleknél egyébként nem effektív THM-plafon kiszámítása során a kapcsolódó lakásbiztosítások díját - írja a Portfolio. A változtatás arra a számításra vonatkozik, ha a hitelező a jelzálogh
Ha Harry annyira aggódik a biztonsága miatt, ahogy azt a bíróság előtt állította, akkor azzal a lehetőséggel néz szembe, hogy gyakorlatilag házi őrizetben fog élni, amikor az Egyesült Királyságban van - mondta a londoni rendőrség királyi védelemmel foglalkozó vezető.
A Heritage Auctions 2023 februárjában értékesítette a Rocky, a Rocky II és a Rocky III című filmek videókazettáit, amiből több mint 18 millió forintos bevétel keletkezett.
Ráadásul a cikket angol nyelvre is lefordították, ez pedig alkalmas arra, hogy tovább élezze a feszültségeket a szomszédos Ukrajnával, ahol továbbra is közel százezer magyar él.
Az Mfor.hu és Privátbankár.hu közös rendezvényének, a Klasszis Klubnak volt vendége Ujhelyi István, EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója csütörtökön.
Automata ügyfélkiszolgáló rendszert fejlesztett a FaceKom Kft., ezek az online ügyfélazonosításhoz szükséges eszközökkel felszerelt mobilszobák alkalmasak arra, hogy emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és sorban állás nélkül lehessen államigazgatási, banki, közüzemi vagy egyéb ügyeket intézni.
Automata ügyfélkiszolgáló rendszert fejlesztett a FaceKom Kft., ezek az online ügyfélazonosításhoz szükséges eszközökkel felszerelt mobilszobák alkalmasak arra, hogy emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és sorban állás nélkül lehessen államigazgatási, banki, közüzemi vagy egyéb ügyeket intézni.
A hétvégén rendezik meg az Endurance Világbajnokság idei második fordulóját Portimaóban, ahol a pénteki napon elég ijesztő baleset történt az egyik betétfutamon.
Az Egyesült Arab Emitátusok iparosítását célzó Operation 300 Billion program már a magyar cégek számára is nyitva áll. A projekt meghatározó támogatója az Emirates Development Bank (EDB), amely 30 milliárd AED értékű finanszírozási keretet különített el a prioritást élvező, többféle ágazat támogatására.
Vágóhídjának 445 millió forintos korszerűsítésével több mint duplájára növelte kapacitását a sertésfeldolgozással foglalkozó Topesa Kft. a közelmúltban - tájékoztatta a csurgói cég ügyvezetője az MTI-t.
Robert Downey Jr. többszörös szereplőként brillíroz az HBO minisorozatában. A szimpatizáns című kém-thriller Viet Thanh Nguyen azonos nevű Pulitzer-díjas regényének adaptációjaként lesz látható, és már nem is kell rá annyira sokat várni.
A Bpiautósok olvasója által rögzített videón jól látszik, hogy komoly torlódás volt az M51-es úti leágazás felé haladva. A kamerás autó mellett egy fehér Ford Transit jelent meg, amelynek sofőrje elbambult, aztán az utolsó pillanatban fékezett, így nagy tempóval rohant bele az előtte araszoló Fordba. A Focus az ütközés következtében az előtte ar
2023 első negyedévében közel 7,2 százalékkal csökkent a hazai áramfogyasztás a Mavir adatai szerint, ami az 1988-tól rendelkezésre álló részletes adatok alapján legalább az elmúlt 35 évben, de feltételezhetően ennél jóval messzebb visszatekintve is a legnagyobb első negyedéves zuhanás éves összevetésben.
A Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában zajló összecsapás már tét nélküli, mindenesetre szombaton Szabanin Natália három szettben legyőzte Jacqueline Cabaj Awadot.
A viszonylag sikeresnek tartott második kerületi városvezető kínosnak tarthatja a szocialistákat, ezért inkább a pártokon felüli politikus imázsát ölti magára.
A térségben elsőként Magyarországon nyitott cseppfolyósított földgázt (LNG) kínáló töltőállomást a Shell nemzetközi energetikai vállalat, ami hozzá fog járulni a kormány károsanyag-kibocsátáscsökkentési céljainak eléréséhez - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szigetszentmiklóson.
Tudjuk, hogy vászonzacskóval boltba járni nem nagy kihívás, és hogy rövid távon a biciklit tekerni jobb választás, mint az autóhasználat. Mégsem döntünk tudatosan – és néhány szabályozás talán csak abban segít, hogy ez így is maradjon.
A fejőrobotokat, etetőrobotokat és egyéb mezőgazdasági automatizálási rendszereket a gazdálkodók vásárolhatják majd meg uniós digitalizálási források segítségével. Marcel Bolos, Románia európai beruházásokért és projektekért felelős minisztere bejelentette, hogy mely pénzügyi eszközök lesznek idén a gazdálkodók javára a Nemzeti Helyreállítási Progr
Szepesi Mórt több top amerikai egyetemre is felvették. A 17 éves gimnazista sikerei mögött nagyon sok munka áll, de ő mindig igyekszik megtalálni az egyensúlyt a Netflix és a tanulás között. Alapítója volt az iskolai vitaklubnak, mert szerinte a vita olyan képzést ad, amit nem kapnak meg a diákok a hagyományos oktatási rendszerben.
2015-ben indult el a csok, 2019-ben pedig a babaváró támogatás, mindkettő gyermekvállalást ösztönző programként. Ennyi év távlatából már látható, hogy történt-e változás a gyermekvállalásban, beváltja-e a hozzá fűzött reményeket az állami pénzeső.
Mi is lehet jobb reggeli egy finom, puha, már-már légies tojásrántottánál? Sokszor azonban megesik, hogy a rántotta összeesik, és nem lesz megfelelően puha. Van azonban egy titkos hozzávaló, amit magadtól sosem tennél bele, de így lesz tökéletes.
A tervek szerint júniustól a köztársasági elnök hivatala szervezetében működne tovább Orbán Viktor kedvenc, közpénzmilliárdokat felemésztő köztestülete.