Megdörrent az ég északkeleten. Az ország több megyéjében rettentő jégeső pusztít. Északkeleten és a déli határ közelében is jégeső hullott hétfő délután.
Zsiday Viktor szerint Európát nem érdekli a bankválság. A befektetési szakértő szerint az csak egy nagy kirázás volt a most ismét újrainduló alapvető trendekből. Hozzátette, Európa gazdasága nem érezte meg a történteket, sőt!
50 forinttal drágulhat az üzemanyag a következő két hónapban Magyarországon a szakértők szerint. Ennek oka, hogy napi sok százezer hordóval visszafogják a termelést a legnagyobb olajtermelő országok.
Korda György és Balázs Klári a magánéletben és a színpadon is tökéletes párt alkot. A házaspár tavaly ünnepelte a 40. házassági évfordulóját. Az énekesnő elárulta, hogy mi a kiegyensúlyozott és hosszú kapcsolatuk titka.
Hiába tette le 68 esztendősen a cigarettát, az évtizedekig tartó füstölés megbosszulta magát, hiszen nyolc évvel később súlyosan megbetegítette Benedek Miklóst. Ám a Kossuth-díjas színművész már egyre bizakodóbb, mivel napról napra nyeri vissza az erejét, így a kedélye is javul. Attól viszont nagyon fél, hogy visszaeshet, aztánhetekre megint kórház
Vasárnap délután megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord: Kovács Krisztián egy 95 cm hosszú, 34,05 kg-os halat akasztott Balatonakarattyán, a Gumirádli strandon.
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) következtében a jövőben már nem Londonból indul a világ talán egyik legismertebb vasúti járata, az Orient expressz – közölte a Belmond vasúttársaság szóvivője a The Observer című brit vasárnapi lapnak nyilatkozva.
Eddie Jordan arra tippel, hogy a McLarennél visszasírják a sportág egyik meghatározó és különleges alakját, Ron Dennist. Ron Dennis neve ismerős mindenkinek, aki nem az elmúlt években kezdte követni a Forma-1 eseményeit, hiszen 1980-tól a 2010-es évek közepéig a McLaren vezéralakja volt, néhány évet leszámítva csapatfőnökként vezette az istállót. Ő
Magyarország és Lengyelország után Szlovákia is felfüggesztette az ukrán gabona behozatalát. Szlovákiában korábban már mérgező, az unióban tiltott vegyszerrel szennyezett szállítmányt is találtak. Az Európai Bizottság azt ígéri: újabb segélycsomag készül az ukrán gabonadömping által sújtott, kelet-európai gazdaságok számára.
Az ország második embere milíciájával megpróbálta megpuccsolni az elsőt és hadseregét. Ha nem sikerül gyorsan valamilyen megoldást találni, ismét százezrek halhatnak meg az országban.
A magyar színekben versenyző Bajcajev Vlagyiszlavnak nem sikerült visszavágnia Magomedkhan Magomedovnak a tavalyi Eb fináléjában elszenvedett vereségért: az azeri klasszis 6–0-ra nyerte kettejük elődöntőjét a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának elődöntőjében a zágrábi birkózó-Európa-bajnokság első versenynapján, így Bajcajev a bronzéremért
Nincs szokásos modellciklusa a Skoda Karoqnak, ugyanis már hat éve velünk van, ami más modelleknél egy generációváltást jelentene. Ám a csehek kompakt crossovere mégis csak mostanában, egész pontosan 2021 decemberében kapott faceliftet, szóval úgy tűnik, hogy még néhány évig mindenképp számolnak a Seat Ateca testvérmodelljével. Persze nem csoda, hi
Több mint 22 ezer betegnek segítettek az új ügyeleti rendszer keretein belül április közepéig. Mint Rétvári Bence ismertette, az adatok szerint csupán 32 olyan beteg volt ez idő alatt, akik valóban gyorsabb segítségre szorultak.
A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,6 százalékkal, 256 milliárd forinttal nőtt márciusban, a tőkeáramlások eredője plusz 197 milliárd forint volt, a hónap végén a Bamosz-tagok 10 057 milliárd forintot kezeltek, 2523 milliárd forinttal többet, minte egy éve
Szeretnéd, ha az otthonodban mindig friss virágillat lengedezne? Nem kell feltétlenül drága illóolajokra és párologtatókra költened. Ültesd ezt az 5 növényt a lakás különböző pontjaira és a várt hatás nem marad el!
A műsorvezető évek óta él Floridában férjével és két gyermekével. Edina aktívan tartja a kapcsolatot magyar követőivel, akiknek rendszeresen beszámol az Egyesült Államokban töltött napjaikról.
Közvetlenül az édesség elfogyasztása után bejelez a konyakmeggyre a rendőrségi szonda, de pár perccel később már nem - mondta Szécsi Tibor rendőr-alezredes. Az RTL Reggeliben ki is próbálták, mennyit mutat a műszer konyakmeggy evés után.