A szerződés létrejöttéhez a szerződő felek egybehangzó akaratnyilvánítása szükséges. Mi a jogi helyzet abban az esetben, ha a felek valós szándéka nem azonos azzal, mint amit a szerződésben kinyilvánítottak? Mikor beszélünk színlelt szerződésről? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Rekordot jelentő ötéves, 255 millió dolláros (87 milliárd forint) szerződésről állapodott meg egymással a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjében idén vesztes Philadelphia Eagles és a csapat irányítója, Jalen Hurts.
Az elmúlt száz év legnagyobb vesztesége a talajok széntartalmának drámai csökkenése. Mivel a humusz építőköve a szén, a talajok humuszban is szegényebbek lettek. Ha a talajok elvesztik széntartalmukat, elvész humuszmegújító képességük is. Ez nagy baj lenne, mert humusz nélkül nincs termőföld, nincs termőképesség. A cserepes, repedezett talaj, a tal
Konvojos vonulást tart kedden a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkavégzés közben elgázolt közútkezelő szakemberekre emlékezve - tudatta a cég hétfőn az MTI-vel.
Munkabeszüntetéssel indulhat április utolsó hete az iskolákban. Eközben már 4000 fölött van azoknak a tanároknak a száma, akik petíciójukban kijelentették: felmondanak, ha a vitatott státusztörvényt bevezeti az Orbán-kormány.
Egy ötvenéves extrémsportoló 500 nap után, a múlt hét pénteken „szabadult” a kihívásból, amelyre önként vállalkozott. A spanyol nő 70 méter mélyen élt egy Granada melletti barlangban, ahol csak minimális segítséget kapott a külvilágtól.
Pénzügyi szankciókkal járó kötelezettségszegési eljárást is indíthat az Európai Unió Magyarország ellen, mert ideiglenesen megtiltotta az ukrán gabonaimportot – ezt mondta Híradónknak Lattmann Tamás. Nagy István agrárminiszter a döntést korábban azzal indokolta: Magyarország nem kapott támogatást az uniótól, az európai belső gabonapiac pedig összeo
A 10. születésnapját ünneplő 7 Legveszélyeztetetteb Program nevű európai kezdeményezés döntőbizottsága nyilvánosságra hozta azon örökségi helyszínek listáját, amelyről úgy gondolja, hogy mindenképp meg kell őrizni azokat az utókornak. Ezt a meggyőződésüket pedig egy örökségvédelmi támogatással is alátámasztják.
A női kosárlabda Euroliga idei legerősebb csapata, a Fenerbahce félelmetes fölénnyel, 99-60-as győzelemmel szerezte meg a trófeát a szintén török Mersin ellenében a sorozat prágai döntőjében. A Fenernél soha nem látott produkciót nyújtott a világklasszis Breanna Stewart, 35 pontot még soha senki nem szerzett EL-fináléban. Eddig.
Angol lapértesülések szerint a Liverpool nem hosszabbítja meg Thiago Alcántara szerződését. Sőt, ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor már a nyáron elengednék.
Csaknem negyven százalékkal emelkedett a földgáz lakossági fogyasztói ára Németországban 2022 második felében az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Egy év alatt csaknem 25 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megvédje a nyugdíjasokat a rekordmagas inflációtól. A Bankmonitor összegyűjtötte a legfrissebb elérhető adatokat az idősek anyagi helyzetéről.
A Ferrari ugyan nem kezdte jól az évet, de a nagy sikernek örvendő játékos kihívásait az idei évben sem kell mellőzni. Charles Leclerc és Carlos Sainz első három versenye nem úgy alakult, ahogy eltervezték. A Red Bull még nagyobb előnyre tett szert, míg a Mercedes mellett az Aston Martin is felzárkózott a Scuderia mellé. Ugyanakkor
Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) hétfőn az MTI-vel.
Hiánycikk lett a Rivotril Magyarországon, sok beteg aggódik, mert a helyettesítő termékekből sincs elég. Az OGYÉI szerint április végére érkezhet új szállítmány.
A 2021-es Sztárban sztár leszek felfedezettje, Krizsán Lili úgy döntött, nem folytatja zenei karrierjét: helyette más hivatást választ, ami boldoggá teszi.
A Sportal Tv legújabb, hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és meghívott vendégük. Négy ember, hét téma és mindez 7-szer 4 percben!
Az alvás a mentális és fizikai jólét elengedhetetlen eleme, de könnyű elfeledkezni a fontosságáról, egészen addig amíg nem szembesülünk a hiányával. A National Sleep Foundation 7-9 óra alvást javasol éjszakánként a 18 és 64 év közötti felnőttek számára, de a rohanó mindennapokban egyre nehezebb ezt a szabályt betartani. A megoldáshoz vezető út egyé
Az ATV Öt című műsorában derült ki: Somogyi Zoltán szociológus kreatív cége készítette a Nyugati pályán Facebook-csoport által megrendelt, de az Egyesült Államok nagykövetsége által támogatott "Ruszkik, haza" plakátkampányt.
Mit lehet kezdeni a rajongók kéretlen szerelmes üzeneteivel? Kell a színháznak politizálnia? Többek között ezeket a kérdéseket is átbeszéli a Nyílt lapokkal következő adásában Pogány Judit, Józsa Bettina, Ficza István és Polgár Csaba.
A Boston Maratonon indult útjára Eliud Kipchoge új küldetése, melynek célja, hogy az összes major maratont megnyerje, ám a hajó elsőre zátonyra futott, miután a kenyai világklasszis nem tudott az élcsoporttal maradni. A győzelmet Evans Chebet szerezte meg, miközben a lányoknál folytatódott a maratonfutás új csillagának, Helen Obirinek a hihetetlen
Hozzátették, hogy a termelési eredmények ezzel megközelítették a 2019-est, a koronavírus-járvány előtti utolsó év első negyedévi szintjét. Belföldre 24 950 személyautó került, 10, 2 százalékkal több, mint 2022 azonos időszakában, a külföldi piacokra szállított autók száma 33,4 százalékkal 328 820-ra nőtt. Az elektromos, illetve hibrid autók száma m
A férfiaknál a tavaly is győztes kenyai Evans Chebet, míg a nőknél honfitársa, az 5000 méteren kétszeres világbajnok Hellen Obiri nyert hétfőn a Boston Marathonon.