„Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Győztesről beszélni értelmetlen” – jelentette ki Szijjártó Péter a BBC Hard Talk című műsorában.
Nyitrán történt a megrázó eset: a két nagyon fiatal lány közösen tervezett öngyilkosságot. Begyógyszerezték magukat, majd a hídról akartak a mélybe ugrani. Szerencsére az egyikük meggondolta magát, így megmentette mindkettőjük életét.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, miközben csúcsokat dönt az infláció. Ez rákényszeríti az embereket, hogy magasabb fizetésért munkahelyet váltsanak - derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből.
Vedd kezelésbe hajad ápolását a L'Oréal Paris Elseve Bond Repair termékcsaláddal, meglátod, segítségükkel hajad puhább tapintású, fényesebb és ellenállóbb lesz.
A FRONTPRO® rágótabletta külső élősködők: kullancsok és bolhák ellen nyújt védelmet kutyák számára, s egyetlen doboz tartalma három hónapig tartó védelmet biztosít a kutyának.
Portréfilm készül Marék Veronikáról a Mesék a zárkából című nagy sikerű alkotást is jegyző Visky Ábel rendezésében, továbbá Idősebbek is elkezdhetik címmel dokumentumfilm mutatja be a néptánc jótékony hatásait. A Nemzeti Filmintézet (NFI) 25 millió forintos támogatást ad az Elkutattuk című dokumentumfilm folytatására is. A Filmintézet Televíziós Dö
A közeledő május 10-i Madarak és Fák Napja alkalmából a szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokroskivágások súlyos természetvédelmi kockázatára hívja fel a lakosság figyelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) - tájékoztatta az MME az MTI-t.
A Microsoft emlékeztette ügyfeleit, hogy a hamarosan megszünteti a biztonsági frissítéseket a Windows 10 több korábbi verziójához is – írja az MSPowerUser.
Szombaton a három utolsó atomerőmű leállításával véget ért az atomenergia-termelés bő hatvanéves korszaka Németországban, miután végleg lekapcsolták az áramellátó hálózatról a bajorországi Isar 2, az alsó-szászországi Emsland és a baden-württembergi Neckarwestheim 2 erőművet.
A munkaerőhiány mellett a klimatikus változások is nehezítik hazánk területén az árutermelő málnatermesztést. A Mate Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Fertődi Kutatóállomásán napjaink meteorológiai szélsőségeinek kiküszöbölésére technológiai kísérletekben, árnyékolási rendszerekben, agrárerdészeti módszerekkel keresik a m
A fenntartható szemléletet és a tudatos pénzügyi magatartást ötvözi a Pénziránytű Alapítvány megújult Zöldiránytű applikációja, mely a fiatalok ökotudatos és pénztárcakímélő pénzügyi döntéseit támogatja. Az ingyenesen elérhető mobilalkalmazás a hamarosan induló Fenntarthatósági Témahét tanóráit is hatékonyan kiegészítheti, ráadásul az ingyenes appl
Megváltoztatták a bérek kifizetési rendszerét a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Van, aki mostantól a fizetése több mint felét egy hónap késéssel kapja meg, sok dolgozó húsvét előtt maradt pénz nélkül. A kórház szerint ez így van rendjén, a szakszervezet szerint viszont jogellenes a lépés.
29,1 milliárd forintot takarított meg a fővárosi önkormányzat a Budapest-modell segítségével a fővárosi energiabeszerzéseken: közvilágítás, ivóvíz, közösségi közlekedés.
Zalatnay Saroltának nagy tervei vannak, ezek között szerepel egy életrajzi film leforgatása is. Sőt, már azt is kitalálta, kit bízna meg azzal, hogy eljátssza fiatalkori énjét.
Az egészségügyi államtitkárral egyeztet Kincses Gyula, és a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője az alapellátásról. Takács Péter április elején azt mondta, hogy már akkor volt egy egyeztetés az alapellátásról, melyen akkor is “ott ültek a kamara képviselői is”.
A kanadai közmédia (CBC) helyi idő szerint hétfő éjjel bejelentette, hogy szünetelteti tevékenységét a Twitteren, miután a portál kormányzati finanszírozású médiumnak minősítette.
Meghalt Török Ádám zenész, a Mini alapítója és frontembere. Fia, Török Dániel Facebook-oldalán jelentette be a hírt. Odaát találkozunk, Apa! – írta bejegyzésében.
A világ egyik legrégebbi és legnagyobb kreatív versenyén, a dallasi Hermes Creative Awards-on két platina díjat is kapott a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. 2022-es őszi-téli közlekedésbiztonsági kampánya. A díj marketing és kommunikációs területen ismeri el a kiemelkedő munkákat, az elismerése több ezren pályáztak. A HUMDA rendezé
Három nagyszabású óvodai energetikai fejlesztés zárult le a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (Mióvi) tagóvodáiban több mint 664 millió forintból - tájékoztatta a vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-t.
Hosszú hónapok óta nem láthatta színpadon a nagyközönség a Kossuth-díjas Benedek Miklóst. A színművész most tiszta vizet öntött a pohárba: elárulta, pontosan milyen betegség gátolta meg, hogy visszatérjen a világot jelentő deszkákra.
Szélsebesen közeleg Károly király koronázása, az esemény körüli botrányos történések pedig szinte naponta váltják egymást. A legfrissebb értesülések szerint a britek úgy gondolják, jobb is, hogy Meghan Markle nem vesz részt a ceremónián.