Rendben zajlanak a pápalátogatás előkészületei - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt - közölte a Work Force HR szolgáltató kedden az MTI-vel.
A Google kutatói nemrég felfedezték, hogy az általuk fejlesztett mesterséges intelligencia olyan dolgokat tud, amelyeket a kiképzése alapján, nem kellene neki: olyan nyelven „szólalt” meg, amilyenre sosem tanították meg – derül ki abból az interjúból, amelyet a CBS 60 Minutes készített a Google technológiai vezetőjével.
A vadon élő rokonoktól származó egzotikus Dns beépítése a búzába figyelemre méltó, akár 50%-os termésnövekedést is eredményez, még forró időjárás esetén is, ami felülmúlja az ezeket a géneket nem tartalmazó etalonokat.
„Legutóbb vidám volt, azt mondta, jól érzi magát és mindenképpen menjek el a májusi bulijára. Sajnos már nem tehetem…” – mondta szomorúan Zalatnay Sarolta Török Ádám halálhíre kapcsán a Mandinernek. Az elhunyt zenész kortársait kérdeztük.
Nem tartja igazságosnak a három- és kétgyermekes anyák nyugdíja és az átlagnyugdíj közötti különbséget az MNB-elnök. Matolcsy szerint van technikai lehetőség az orvoslásra.
A külgazdasági és külügyminisztert a nyugati országokban kialakult egyes véleményekkel szembesítették Ukrajna, az orosz energiahordozók és az uniós pénzek kapcsán. A politikus utóbbiaknál leszögezte: egyetlen témában nem születhet kompromisszum.
A külföldi illetőségű magánszemély az adóévet követő év április 30-áig nyilatkozhat arról, hogy őt külföldi illetőségére tekintettel a jövedelemszerzés adóévében Magyarországon adókötelezettség nem terhelte (szja-törvény 12/C §). Miután a határidő idén vasárnapra esik, május 1. pedig ünnepnap, május 2-án éjfélig lehet nyilatkozni a 2022. évre vonat
Szépen teljesítettek a klasszikus leveseink. A mértékadó, utazással és gasztronómiával foglalkozó TasteAtlas rangsorolta a világ 100 legjobb levesének listáját – szúrta ki a 24.hu. Jó hír, hogy a gyűjtésbe két magyar étel is bekerült, ráadásul rögtön a legjobb 25-be kerültek hazánk levesei: a TasteAtlas szerint a húsleveles 24., míg a gu
A kiszivárogtatott Pentagon-dokumentumok valósak, ugyanakkor lehetnek egy dezinformációs kampány részei is. Az orosz állampolgárok nem érzékelik a nyugati szankciók hatásait, az európaiak igen. Európa számára pedig nem lenne jó a bipoláris világrend kialakulása, ami az Egyesült Államok és Kína számára viszont kecsegtető vízió lehet. A Mandiner Stra
Szél Bernadett 2021 ősze óta küzdött, hogy megtudja, mennyibe kerülnek Orbán Viktor és Szijjártó Péter utazásai a Honvédség repülőivel. A minisztériumok azonban azt állítják, hogy ők nem tudják, csak kifizetik. Aztán módosították a törvényt, hogy többet kérdezni se lehessen.
A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 23,8 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott el.
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt. Akiknél ez nem történt meg automatikusan, ott azután sem volt béremelés, hogy a munkavállalók maguk kérték azt - derül ki a Work Force legfrissebb felméréséből.
A szurkolók régi álma, hogy újra lássák Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy csapatban versenyezni, és az egyikük még a visszavonulása előtt vállalná is ezt a kihívást. 2007-ben szinte minden a McLarenről szólt. A frissen átigazoló spanyol világbajnok és az újonc brit versenyző csatája az egész évet körül ölelte, míg a kémbotrány árnyékként vetü
Kedd éjszaka a Váralagutat, szerda éjjel a városligeti Zielinski hidat, csütörtökön éjszaka a Szabadság hidat tisztítják meg, ezért lezárásokra kell készülni - tudatták az MTI-vel.
Fölényes győzelmet aratott Long Beachen az Andretti pilótája, Kyle Kirkwood, ehhez azonban kellett egyik csapattársának az apja, a másiknak pedig a stratégiai bakija is.
A Magyar Bankholding elemzői az év közepétől jelentősen lassuló inflációt várnak, ezzel párhuzamosan a második félévben a kamatok is csökkenni fognak. Ennek ellenére a bank elemzői nem számítanak érdemi forintgyengülésre.
Lengyelország után – átmeneti jelleggel – Magyarország is megtiltotta az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajos magvak és egyéb mezőgazdasági termék behozatalát. Az agrártárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkát kérdeztük.
Az elmúlt hetekben egyre többször merült fel a dollár trónról való letaszítása. Legutóbb Emmanuel Macron említette amikor Európa stratégiai autonómiájáról beszélt. De lehetséges a „dollár függetlenedés”? Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetője szerint ez azért nem a mi életünkben fog bekövetkezni.
Pedig fényesen indult Mányai Zsuzsa művészi karrierje: neves színészek gyermekeként hamar megtalálta a számítását a világot jelentő deszkákon. Aztán mégis jött a szomorú zuhanórepülés, és végül már nem lehetett megállítani a lejtőn a közönség nagy kedvencét, aki 1999 januárjában önkezével vetett véget életének.
Christina Aguilera ezúttal úgy döntött, hogy megmutatja vadítóan dögös oldalát a vörös szőnyegen. A Los Angeles-i Breakthrough Prize-díjátadón egy olyan áttetsző szettet viselt, amivel nem csak férjét, de valószínűleg minden egyes jelenlévő levett a lábáról – mi nem voltunk ott, de minket is.
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket. Idén legfrissebb megjelenések kapcsán többek között olyan témákkal foglalkoznak, mint a szülővé válás, a háború, az alkotói szaba
Cristiano Ronaldo amellett, hogy példátlan futballteljesítményével már beírta magát a sport történelemkönyvébe, egy igazán családcentrikus férfi, aki végletekig rajong a gyermekeiért.
A Power Charge okos energiatárolási megoldásaival nemcsak magad menedzselheted a céged energiagazdálkodását, de autóflottádból is kihozhatod a maximumot.
Az elmúlt évtizedek – sokszor esztelen – növényvédőszer használata közepette eljutottunk egy olyan kihívásokkal teli korba, ahol egyre több vegyszerre közömbös terméskárosítóval találjuk szembe magunkat. Az ellenük való harcban viszont számos láthatatlan szövetségesre számíthatunk – ideje megismernünk, és főképp megbecsülnünk őket!
Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását - közölte Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter hétfőn Prágában.
Egy fiatal nő házassága több mint egy évtized után tönkrement: válása véglegesítése után pedig ünnepélyesen felgyújtotta az esküvőjén viselt ruháját is.