Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre eddig Magyarországon, és már több mint 6 ezer munkavállalót foglalkoztat - közölte a vállalat annak kapcsán, hogy az Aldi Süd csoport leányvállalataként 15 évvel ezelőtt nyitották meg első öt magyarországi üzletüket.
Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását – közölte cseh mezőgazdasági miniszter. Szlovákia ezzel ellentétben megtiltotta a mezőgazdasági termékek behozatalát Ukrajnából. A cseh agrártárca vezetője úgy véli, hogy a Lengyelország, Magyarország és Szlovákia által bevezetett behozatali
58 dollármilliárdos, 724 százmilliomos és 340 ezer milliomos lakik a világ leggazdagabb embereinek otthont adó városban a Henley & Partners tízes listája szerint, amelyre idén csak egy európai város tudott felkerülni.
Egyelőre csak a „könnyűdrogok” szintjén, de az EU-ban is megjelent a tengerentúli drogliberalizációs trend. Ozsváth Kálmán szerint, ha a német enyhítés átmegy, az unió megpróbálhatja Magyarországon is kikényszeríteni egyes kábítószerek legalizálását.
A hulladéktermelő gazdálkodó szervezeteknek és intézményeknek április 30-ig kell regisztrálni a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vállalati portálján az elektronikus ügyintézési felületen - tudatta a társaság az MTI-vel kedden.
Két év alatt csaknem 400 esetben értékesített számla nélkül gyógyhatású készítményeket egy adószámos magánszemély. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bankszámla- és csomagadatok segítségével tárta fel a szabálytalanságokat. A NAV 2023-as ellenőrzési tervében helyet kapott a gyógyhatású készítményeket értékesítők ellenőrzése is, így az ezzel foglalk
A Condor tulajdonosa által Észtországban alapított légitársaságnak kiadták a légi üzemeltetői és a működési engedélyt. Napokon belül indulnak az első gépek.
Hamarosan elérhetővé válnak az új vármegye- és országbérletek, az új konstrukciókat Orbán Viktor jelentette be az évértékelőjén, és már akkor heves kritikát kaptak szakmai szervezetektől, közlekedési szakemberektől, akik politikai termékről, a közlekedési szakma kudarcáról, Horn Gyula-i utánérzésről beszéltek, miközben a hivatalos kommunikáció kors
Új, modern és persze intelligens mérleget dobtak piacra, amit kimondottan olyanoknak ajánlanak, akik nem akarják tudni pontosan, mennyit nyomnak, ehelyett viszont nagyon fontos információkat közöl azzal, aki rááll.
Új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését Peking és Moszkva – jelentette ki Li Sang-fu kínai védelmi miniszter az orosz hivatali partnerével, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel kedden folytatott moszkvai találkozóján.
Ismét növekedési pályára állhat a gazdaság, fokozatosan javulhat a fogyasztás, és elindulhat az infláció tartós csökkenése, 2023 decemberére év/év alapon, azaz 2022 decemberéhez viszonyítva már egy számjegyű, méghozzá 7 százalék alatti értékkel. A Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői április 18-i tájékoztatójuk alkalmával felfelé módosították
A vád szerint azon a Győr melletti telken ölték meg az eltűnt villanyszerelőket, ahol ma bűnügyi szemlét tartott a törvényszék. Az áldozat hozzátartozói számára horrorisztikus volt az ikrényi helyszín.
A Fidesz EP-képviselőcsoportja elítélte és ízléstelen provokációnak tartotta, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman a pészah alkalmából tartott széder estre meghívta Gyöngyösi Mártont, a Jobbik - Konzervatívok elnökét, EP-képviselőjét.
A Wagnert követve több zsoldos hadsereg alakult Oroszországban. Bárhogy is ér véget a háború, több százezer katona hazatérése az orosz társadalmat még brutálisabbá teszi. Káncz Csaba jegyzete.
Az idei bitcoin rally kísértetiesen hasonlít a 2018-as medvepiac végére. A bitcoin (BTC) árfolyama még a veszteségeket is hasonló módon szerzi vissza. Akkor a bitcoin alig 20 000 dollárról kevesebb, mint 3200 dollárra süllyedt – ez 84%-os visszaesést jelentett. 2021 végén és a tavalyi év folyamán a BTC több mint 69 000 dollárról 16 000 […]
A hulladéktermelő gazdálkodó szervezeteknek és intézményeknek április 30-ig kell regisztrálniuk a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vállalati portálján, az elektronikus ügyintézési felületen – tudatta a társaság.
A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
A BBC műsorvezetője szerint Szijjártó gondolatmenete alapján Putyin a katonai műveletek felfüggesztése után a béketárgyalásokon visszaadná a már annektált ukrán területeket az anyaországnak...
A jövő heti tanársztrájk elé időzített, pedagógusok melletti, az őket sújtani hivatott bosszútörvény elleni kiállás aláírói volt miniszterek, államtitkárok, tudósok, értelmiségiek.
Radikális átalakuláson esett át a Nagy Ő legutóbbi évadának döntőse, Rátkai Mimi. A fiatal szépség a műsorban sem félt megmutatni hosszú, sötétbarna fürtjeit, most azonban nagy döntést hozott meg: rövidre vágatta a haját.