Hazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő "Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt" - írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon.
Nagy port kavart, hogy az Európai Unió szigorítaná az idősek jogosítványhosszabbításának feltételeit. Sokak szerint a döntés nem veszi figyelembe a valós helyzeteket. Legutóbb Bodrogi Gyula árulta el a Fókusznak, hogy nem szívesen mondana le az autóvezetésről. A 89 éves színész úgy véli, az egy jó karbantartás az agynak.
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (Am) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasá
Mesterséges intelligencia alkotta a Sony World Photography Award egyik idei kategóriagyőztes fotóját, a pályázat benyújtója elmondta: vitát akart generálni a képpel, és nem veszi át a díjat - írta a The Guardian című brit napilap és a BBC online kiadása.
A decentralizált pénzügyek (DeFi) forradalmi erőként jelentek meg a pénzügyi iparágban. Mikor egyes hagyományos bankok elvesztették ügyfeleik bizalmát, és a
Az Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező minden gabonaszállítmány útját ellenőrzik, és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar–ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazd
Magánéleti problémái voltak, ezért előbb a fürdőkádban akart véget vetni az életének egy nő Budapesten. Mire a rendőrök kiértek, a lakásban már hűlt helyét találták, s csak azután vették észre, hogy a nő a 17 emeletes toronyház ablakából lóg a mélységbe. Csoda, hogy túlélte.
Minden Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára mára virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgaz
Ali Alexander szervezte a kampányt, ami szerint elcsalták a választást Donald Trumppal szemben. Most olyan üzenetei kerültek nyilvánosságra, ami alapján egy republikánus politikus az FBI-t küldené rá.
Az elmúlt évek viharai, kezdve a Covid járvány hirtelen berobbanásával, folytatva a szomszédunkban kialakult háborús helyzettel, számos piaci szegmenshez hasonlóan az építőipart is jelentősen megtépázták. Aki ebben a periódusban építkezett, annak az általános anyaghiány miatt jelentős csúszással és elképesztő módon megemelkedett költségekkel kellet
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasá
A legtöbb esetben a vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a DreamJobs állásportál legfrissebb kutatása szerint.
Petőfi születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Könyves Magazin öt egyszerű kérdés segítségével próbálta megmutatni, mit jelent a szerző ma kortárs költőink, íróink számára. A múlt kedden záruló tíz részes sorozatból kiderült, hogy a magyar romantika egyik legnagyobb költője egyáltalán nem a tankönyvek dohos, élettelen alakja, hanem olyan
Módosítja a UBS a 6 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programjának részleteit a Credit Suisse felvásárlása után – jelentette be a legnagyobb svájci bank kedden.
A Tesla kínai versenytársa, a Nio inkább magasan tartja árait, ellentétben az amerikai gyártó árcsökkentéseivel, mondta William Li vezérigazgató a CNBC-nek adott interjúban.
Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Győztesről beszélni értelmetlen - jelentette ki Szijjártó Péter a BBC Hard Talk című műsorában.
A színész olyan filmeket választott, amelyek nagyban befolyásolták pályafutását. Morgan Freeman karrierjét keveseknek kell bemutatni. A sokoldalúságáról is ismert színészhez számos klasszikus kötődik: talán a Hetedikben és a Remény rabjaiban nyújtotta a legemlékezetesebb alakítását, de a Millió dolláros bébiben már Oscar-díjat is kapott, m
Elon Musk hétfőn bejelentette, hogy elindítja a TruthGPT nevű mesterséges intelligenciáját, amelyet a Microsoft Bing és a Google Bard kihívójának szán – írja a Reuters.
Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Győztesről beszélni értelmetlen - jelentette ki Szijjártó Péter a BBC Hard Talk című műsorában.
Az Egyesült Királyság kormánya azt fontolgatja, hogy a kriptopénz-iparág szabályozására külön törvényeket vezet be a következő egy éven belül - közölte Andrew Griffith, az Egyesült Királyság pénzügyminisztériumának gazdasági minisztere a CNBC-nek nyilatkozva. Az Egyesült Királyság kormánya februárban jelentette be a kriptoeszközök szabályozására vo
Eddig kevésbé ismert dolgokat árult el a családjáról Ungár Anikó a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában. Anikó elmesélte, hogy a gyerekkorában Izraelben éltek, és arról is beszélt, hogyan került oda a család.
A tüdőrák szűrésének erősítése Európában (SOLACE) projekt arra törekszik, hogy a szűrés akadályait minimalizálja, ezáltal biztosítsa a szűrések könnyű hozzáférhetőségét minden ember számára, társadalmi és gazdasági helyzettől függetlenül.
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában visszafogott emelkedésben vannak a tőzsdék, Amerikában azonban vegyes nyitásra lehet számítani. Nagyobb piacmozgató eseményre sem idehaza, sem pedig a nemzetközi piacokon nem lehet számítani, a tengerentúlon azonban folytatódik az első negyedéves gyorsjelentési szezon,
Galaxisra hasonlító halvány, kékes spirál tűnt fel néhány percre az alaszkai égbolton szombat hajnalban, miközben az északi fény is látszott - írta kedden a The Guardian online kiadása.