Februárban 2021 szeptembere óta először fordult többletbe az euróövezet külkereskedelmi mérlege az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Évről évre nő azoknak a száma, akik jogosultak a magyar államtól öregségi nyugdíj vagy más nyugdíjszerű ellátásra, miközben külföldön élnek. Ennek számos oka lehet, a Magyarországon dolgozó vendégmunkások jogosultságától kezdve a korábban itt élő emigrációján át a nyugdíjazást követően elköltözésig. Mutatjuk, hogy a legfrissebb adatok alapján melyi
Az egyik kozmetikai cég viszont nem nyugodott meg, megszakították a kapcsolatot az influenszerrel, aki „vicces” sztorinak szánta a macskaölésről szóló történetét.
A kormány azt szeretné, ha 2025-re egy pedagógus átlagosan 800 ezer forintot keresne. Rétvári Bence államtitkár korábban nem látott léptékű pedagógus-béremelésről beszélt.
Megkezdheti az első lépéseket a monetáris lazítás irányába jövő kedden a kamatfolyosó szűkítésével Magyar Nemzeti Bank, a kamatok csökkentésére ugyanakkor az elemző szerint még várni kell.
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben miután Virág Barnabás arról beszélt, hogy az MNB a jövő héten elkezdheti a kamatcsökkentés többlépcsős folyamatát. Kérdés, hogy innen folytatódik-e ma is a gyengülés, vagy csak a piac hirtelen reakciója volt a tegnapi, és mára megnyugszanak a kedélyek.
A viszontagságok ellenére is jól teljesített az OTP Alapkezelő: 2022-ben növelni tudták a piaci részesedésüket, 2023 márciusában pedig a befektetési alapokban kezelt vagyonuk átlépte a 2000 milliárd forintot, amivel új rekordot döntöttek meg. A 2023-as évben továbbra is jelentős tőkebeáramlásokat várnak, de figyelniük kell, mert a piacon egyre több
Az Egyesült Államok szerint Claudia Díaz, akit Chávez egykor Venezuela nemzeti kincsének nevezett, több millió korrupcióból származó dollárt mosott tisztára.
Ha egy távoli desztinációt nézel ki magadnak, akkor egy hosszú repülőút vár rád. Ilyenkor a fedélzeten a nem fapados légitársaságok felszolgálnak ételt is, azonban egy légiutas-kísérő szerint ezt nem minden esetben érdemes elfogadni.
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása, amely a magyar piac számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.
A gazdasági kapcsolatok Magyarország és Málta között biztatóan alakulnak, a kereskedelem bővül, a turizmus pedig már elérte a Covid előtti szintet Angelo Farrugia szerint. A máltai parlament elnöke, aki a közelmúltban járt Budapesten, lapunknak beszélt arról is, hogy számos máltai befektető van jelen Magyarországon, Máltán pedig több ezer magyar do
Habár minden eddiginél gyorsabban dübörög a digitalizáció, költségvetési szempontból a legtöbb hazai vezető mégis elhanyagolható tényezőként tekint a vállalati informatikára. Míg az energia, géppark és egyéb kiadások tekintetében a cégek többsége már az év elején komoly kalkulációt és tervezést végzett, a digitális rezsi a legtöbb esetben kimaradt
A világ körülöttünk című negyedikes tankönyv új orosz kiadásából kitörölték a Kijev Rusz történeti részekből a Kijevre való utalásokat – írja az Index.
Évi 3600 tonnányi szén-dioxid megtakarítása, száműzött cipzárak és fogantyúk, átalakuló csomagolóanyagok és termékek: a JYSK-nél a fenntarthatósági törekvések a vállalat működésének minden aspektusát érintik. A Föld Napja alkalmából készített összeállításból az is kiderült, hogy a magyar üzletek mellett már Horvátország, Szlovákia és Szlovénia üzle
Szívszaggató történetet osztott meg a Reddit felületén egy fiatal nő: töviről-hegyire elmesélte, hogyan csalta meg számtalan alkalommal a férje - és a férfi ehhez ráadásul még szellemi muníciót is kapott, méghozzá a neje rokonságától.
A Huawei adatai szerint világszerte jelenleg több mint 230 5G hálózat van kereskedelmi használatban, a lendületes terjeszkedésnek köszönhetően a vállalat előrejelzései szerint 2030-ra az 5G-magánhálózatok száma elérheti az egymilliót, ami új szolgáltatások széles skáláját teszi lehetővé.
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
A piknik igazi örömünnepként definiálja magát, ahol válogatott finom falatok mellett a pihenésre és a pörgős bulira vágyók is megtalálják a számításukat.
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (Atk) és Ökológiai Kutatóközpont (Ök) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok kedvezőbb alakulására számítanak a cégek.
Többszöri elhalasztott tőzsdei jegyzés után múlt héten pénteken sikerült tőzsdére lépnie a Bitdeer-nek. A bányász részvényeivel BTDR ticker alatt a Nasdaq-on lehet kereskedni. Indulás óta több mint 30%-ot esett a cég részvényeinek az árfolyama a TradingView adatai szerint, jelenleg 6,45 dollár körül kereskednek vele. A részvénnyel való kereskedést
Februárban 2021 szeptembere óta először fordult többletbe az euróövezet külkereskedelmi mérlege az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Tien Kuo-lit, a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB) elnökét és delegációját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Május 11. és 13. között, új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket.
Még nem tudni, meg lehet-e menteni a hét hónapos angol bulldog által alaposan megcsócsált lábujjat, de a brit férfi egyáltalán nem haragszik kiskedvencére.