„A nők 98%-a biológiailag képes rá hogy szoptassa a gyermekét.” De mi van, ha az ember a maradék két százalékba tartozik? Egy anya története következik, akinek el kellett fogadnia, hogy bármennyire szeretné is, nem tudja a melléből táplálni a kisbabáját.
A túlárazott és működésképtelen szoftver helyett egy jól működő rendszert vezettek be féláron az önkormányzathoz tartozó Pécsi Vagyonhasznosítónál. Az előző vezérigazgatót hűtlen kezeléssel vádolják.
Kiszivárogtatóversenybe kezdett a két nagyhatalom: a CIA-iratok napvilágra kerülése után most az orosz hadseregre nézve kínos hírszerzési jelentés látott napvilágot: a kínaiak elutasították a Wagner-csoport kérését, hogy biztosítsanak fegyvereket az irreguláris alakulatoknak.
A legtöbben tudják, hogy mielőtt valaki alkoholt iszik, érdemes előbb valamilyen ételt fogyasztani. Azzal viszont már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy mely ételek lehetnek különösen hasznosak, míg más kaját kifejezetten károsak egy bulizós vagy meccsnézős estén. Pedig jó tudni, mi az, amit érdemes kerülni és milyen ételeket javalott fogyaszt
Egy olcsó utazás megtervezése igazi kihívás − a megfizethető repülőjegyek megtalálásán túl a célállomásra érkezéskor felmerülő költségek is jelentősek.A Traveller's Elixir utazási blog szakértői végeztek egy felmérést, hogy meghatározzák a 10 legolcsóbb és legdrágább nyaralási célpontot, egy ötnapos utazás átlagos költségei alapján.A felmérés során
Suhajda Szilárd lehet az első magyar, aki extra oxigén és magashegyi teherhordók nélkül meghódítja a Mount Everestet. A Mandiner a következő hetekben folyamatosan beszámol majd a történelmi Kyocera-Everest 2023 Expedíció minden fontos pillanatáról. Kövesse velünk az eseményeket az alaptábortól a csúcstámadásig!
Egymás után tiltotta be a vámmentes ukrán mezőgazdasági termékek importját több közép- és kelet-európai ország, köztük hazánk az elmúlt egy hétben. A bojkottot a hazai termelők védelmével és részben egészségügyi kockázatokkal indokolták. A tranzit továbbra is lehetséges, de Magyarország a szállítmányokat lezárja és az ország egész területén nyomon
Több százmilliárd dollárnyi eszközt kell átcsoportosítaniuk a globális befektetési bankoknak Európába az Európai Központi Bank úgynevezett "desk-mapping" felülvizsgálata miatt – írja a Bloomberg.
Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy bérletszerű szolgáltatást indít a Wizz Air, a hvg kérdésére azonban most a légitársaság elárulta, hogy már május elején elindulhat a MultiPass nevű szolgáltatás.
"Magyarország támogatja Svédország NATO-csatlakozását, és nem mi leszünk az utolsó ország, amelyik ratifikálja a svédek Észak-Atlanti tagságát" - ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondta híradónknak, miután Oslóban találkozott norvég kollégájával. A magyar honvédelmi miniszter arra is kitért, hogy a politikában nem szerencsés üze
Ha a demokráciának lenne saját végítélet órája, akkor ma két perccel éjfél előtt lennének az óramutatók – írja a Nobel-békedíjas Maria Ressa a társával jegyzett véleménycikkében.
Egyre-másra érkeznek a megjegyzések arról, hogy megindult-e a beharangozott ukrán ellentámadás. Az offenzíva kezdetére az ukrán védelmi államtitkár szavai utaltak, bár a megjegyzéseket úgy tette, hogy abból ne legyen világos, tényleg zajlik-e már – az egyes szakértők szerint még nehezen kivitelezhető – támadás.
A versenyképest tudás megszerzését segíti a Bosch, a BGE és Hatvan városa együttműködésében létrehozott laboratórium. Mesterséges intelligencia, digitális iker és okosgyár-megoldások segítik a hallgatók kompetenciáinak fejlesztését. A Bosch elkötelezetten támogatja a jövő szakembereinek képzését.
Az évek óta várt és beharangozott AI-forradalom végül tavaly év végén tarolta le a világot, az emberként kommunikáló ChatGPT-vel pedig ma már több mint 100 millióan beszélgetnek világszerte ilyen gyors sikert még a techsztár Instagram és Spotify sem tudott felmutatni.
Ragyog a boldogságtól Magyar Péter! Varga Judit igazságügyi miniszter válófélben lévő férje büszkén osztotta meg a közösségi oldalán, hogy máris megtalálta a boldogságot egy másik nő oldalán.
Miközben a végsőkig készül egymásnak feszülni az ellenzéki főváros és a kormány, kiderült, hogy az Orbán-kabinet, ha apránként is, de utalgat Budapest számlájára némi pénzt.
A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani és a munkabeszüntetés a csütörtök este Budapestről induló járatokat is érinti - közölte a társaság a Mávinform oldalán csütörtök délután.
Az országúti- és terepképességek, a praktikum és a zéró helyszíni károsanyag-kibocsátás utánozhatatlan kombinációját kínáló F-150 Lightning hatalmas népszerűségre számíthat egy olyan országban, ahol az új autók mintegy kétharmada négykerékhajtású; ahol a hatóságok arra törekednek, hogy 2025-re minden újonnan értékesített személyautó és kishaszonjár
Kiváló gabonatermés várható idén. Az olcsó ukrán búza miatt azonban a hazai kereskedők is jelentős árcsökkentésre kényszerülhetnek, ami végső soron olcsóbb kenyeret és pékárut eredményezhet. A pékek szerint ehhez az is szükséges lenne, hogy ők is részesüljenek a rezsitámogatásból.
Az elegancia olyan, mint a szivárvány: rengeteg árnyalata van. Ha eddig azt gondoltad, hogy a komolyság az egyetlen szinonima, ami helytálló az elegancia esetében, akkor most kicsit felfrissítjük a szótáradat.
A sportág első dollármilliárdosát hatalmas távolságban követi a vagyonlistán a többi csapatfőnök. Erre a PlanetF1 mutatott rá. A Forbes listája alapján a Mercedes csapatfőnöke az első dollármilliárdos a Forma-1 résztvevői közül, az osztrák üzletember vagyona átváltva közel 350 milliárd forint. (Összevetésképp, a KSH adatai alapján 2021-ben Nógrád m
Sértheti az emberi méltósághoz való jogot és a kirekesztés gyanúját is felveti a Sajtóklub március 26-án sugárzott adásának egy részlete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa szerint, a testület ezért hatósági eljárást indított a Hír TV szolgáltatója ellen - közölte az Nmhh kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.