Magyarország képes volt egyfajta biztonságos hellyé válni a konzervatívok számára – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Washingtonban a Heritage Foundation, az egyik meghatározó amerikai konzervatív elemzőintézet konferenciáján.
A G7 csoport az Oroszországba irányuló export közel teljes betiltását fontolgatja - számolt be a Reuters japán kormányzati forrásokra hivatkozva, a Kyodo hírügynökség alapján.
Töretlen tempóban folytatódik világszerte a társadalmak elöregedése, a változásokra azonban csak néhány ország készült fel. Hosszabb ideig kell majd dolgozniuk, valamint többet és céltudatosabban kell megtakarítaniuk – derül ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentéséből.
A tusvonal nem tartozik az elronthatatlan sminkek közé, ettől azonban nem imádjuk kevésbé. Egy igazi klasszikus, és bár rengeteg változata van, valójában sosem megy ki a divatból. Éppen ezért profi szakértőt kértünk meg, mesélje el, mi is a tökéletes tusvonal titka.
A volt győri polgármester – akit tanúként hallgattak meg az ördög ügyvédje személyiségi perben – azt mondta a Blikknek, nem örül a procedúrának, de nem vádlottja, hanem a sértettje az ügynek.
Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi
Az InfoRádió által megkérdezett szakértő arra számít, hogy a The New York Times hasábjain megjelent NATO-reformtervnek csak átmeneti eleme lesz az amerikai gyámság az öreg kontinens fölött, amit egyébként a jelen valóság indokol, de a feladatot átvehetik később az európai nagyok.
A bölcsődei fejlesztés kiemelt része a kormány családpolitikájának – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a bölcsődék napja alkalmából pénteken a Facebook-oldalán közzétett videónyilatkozatában.
Komoly szigor jönne a magyar kórházakban: az orvosoknak és a többi dolgozónak is szigorúan nyilvántartanák a tényleges munkaidejét, követnék a be- és kilépést. Minderről a helyettes államtitkár beszélt egy konferencián.
Oroszországnak idén jó gabonatermése lesz, körülbelül 123 millió tonna, ebből 78 millió tonna búza - közölte a moszkvai mezőgazdasági miniszter, jelezve, hogy a termés körülbelül ötödével lesz kevesebb a tavaly elért rekordnál.
A Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola játékos vetélkedőt hirdetett sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók részére. A „Sikerülhet Neked Is!” elnevezésű versenyre szombathelyi, valamint Szombathely környéki iskolák jelentkezhettek.A verseny célja, hogy az SNI-s tanulók is versenyzési lehetőséghez, játékos megmérettetéshez, sikerélményhez ju
A virginiai Mosaic Districtben hamarosan robotok kezdik el szállítani az Uber Eats megrendeléseit, miután az Uber Technologies és a Cartken robotikai vállalat csütörtökön bemutatta új, mesterséges intelligenciával működő kiszállító robotjait - írja a Fox Business.
Horányi Juli szóvá tette, hogy túlságosan is hasonlít Rúzsa Magdi klipje az övéhez, ami korábban jelent meg. Nem az énekesnőt hibáztatta a történtekért, mégis hatalmas port kavart. Többen is megszólaltak az ügyről, most Sebestyén Katja fogalmazta meg véleményét.
Hivatalosan nincs háború, annak bírálata mégis büntetőjogi következményekkel jár, szabadságvesztéssel büntetendő Oroszországban. Összefoglalónk a sokasodó oroszországi politikai letartóztatásokról és ítéletekről!
A főpolgármester szerint a kormány által 2019 óta Budapesttől elvett extra pénz jóval több, mint amennyiről állítják, hogy Tarlós István megtakarította.
A magyarok 40 százaléka szorosabbra fűzné, 26 százaléka szinten tartaná a magyar-amerikai kapcsolatokat – derült ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából.
Társadalmi egyeztetésre bocsátott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy rendelettervezetet, amely lehetővé tenné a kollektív befektetési formák, például a Baross Gábor Tőkeprogramban részt vevő befektetési alapok (a listájuk itt olvasható) számára olyan ingatlantársaságok finanszírozását is, amelyek tevékenysége kiserőművekbe történő befektetés.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsén is minimális elmozdulásokkal indul a nap, a blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom, stagnál a Mol, mínuszban van a Richter és az OTP.
A székesfehérvári MÁV Előre SC történelmi tettet vitt véghez azzal, hogy NB I-es újoncként bejutott a férfi röplabda Extraliga döntőjébe, miután 3-1-re felülmúlta az ötszörös bajnok Vegyész RC Kazincbarcikát. A nem mindennapi bravúrról, a felkészülésről, az esélyekről és a városon belül tapasztalható hangulatról Dávid Zoltán vezetőedző és Szabó Vil
A rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva károsítottak meg idős embereket. Az utolsó bűncselekmény után próbáltak elmenekülni, ám autójukkal balesetet okoztak.
Szijj Ferenc a rendszerváltás környékén induló költőnemzedék jelentős alakja, de visszavonultsága miatt viszonylag keveset hallani róla, talán ez is az oka annak, hogy költészetét nem az azt megillető helyen kezeli a közvélmény. A különleges, egyedi megszólalásmódot kedvelő, líra iránt fogékony közönség azonban most találkozhat vele a Müpa Literári
Volkova Krisztina a Muzsik és Volkova, a Napfonat és a Folkfonics formációk után szólóprojektjével is bemutatkozik. Elsőként Weöres Sándor egyik versét zenésítette meg.