2023. április 27. csütörtök

ápr. 27
12:12
Rekordot dönthet áprilisban is az orosz üzemanyagexport (vg.hu)
Moszkva szerint nincs szükség az OPEC+ olajkitermelésének további csökkentésére, és egyelőre az orosz kivitelben sem mutatkozik meg a nyugati szankciók hatása.
ápr. 27
12:12
Novák Katalin felmentette Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét – ő lehet az utódja (Mandiner)
A Honvédelmi Minisztérium közleményében kiemelte: Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a haza szolgálatát más területen fogja folytatni.
ápr. 27
12:12
Mi lesz most? Börtönnel fenyegette meg a Fidesz kedvenc újságíróját Varga Judit államtitkára (Nyugati Fény)
Pórul járhat Bencsik András.
ápr. 27
12:12
A Red Bull azt üzente, nyugodtan elfogyhat a riválisok reménye (Racing)
Helmut Marko szerint ideje mindenkinek elfogadnia, hogy idén is a Red Bull ünnepelhet majd az év végén. Bakuban debütál az új formátum, ami kapcsán már pénteken beindulnak az események. Az első szabadedzés után időmérő következik, amin eldöntik a sprintverseny rajtsorrendjét. Szombaton újfent időmérőre ébred a mezőny, majd következik a sprintfutam.
ápr. 27
12:12
Saját gyerekeiről készített pornográf felvételeket a lelketlen anya (AC News)
Az édesanya állítása szerint egy férfi ismerőse kérte erre, amit ő szó nélkül teljesített is.
ápr. 27
12:15
Azonnali hatállyal leváltotta a kormány a Magyar Honvédség parancsnokát (Menedzsment Fórum)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét.
ápr. 27
12:15
Hogyan lehet társasházba kamerát szerelni? (Piac és Profit)
Napjainkban sok társasház kamerarendszert üzemeltet a társasház biztonsága és védelme, elsősorban a betörések elkerülése céljából. Sokan nem tudják azonban, hogy a társasházakban történő kamerák elhelyezésére és üzemeltetésére szigorú jogszabályi előírások vannak. A budlegal Ügyvédi Társulás adatvédelmi szakértői ismertetik a legfontosabb tudnivaló
ápr. 27
12:15
Több mint 1 milliárd dolláros nemzetközi kötvényt bocsát ki az Eximbank (ProfitLine)
Nemzetközi kötvénykibocsátást hajt végre az Eximbank, a folyamatban fő szervezőkként az Icbc Standard Bank, IMI-Intesa Sanpaolo és a J.P.Morgan pénzintézetek vettek részt. A kibocsátás keretein belül 1,25 milliárd dollár összegű, 2027. decemberi lejáratú kötvény kerül értékesítésre a nemzetközi piacokon. A kibocsátandó dollárkötvény hozama 6,32 szá
ápr. 27
12:18
Felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát (444.hu)
Azonnali hatállyal.
ápr. 27
12:18
Programot keresel a hosszú hétvégére? Itt van több mint 100, amiből válogathatsz! (Ripost)
Ilyen programokon lehet részt venni a hosszú hétvégén!
ápr. 27
12:18
Mentőövként szolgálnak az építőiparnak a gyárépítések (vg.hu)
Bemutatták az MNB friss kereskedelmiingatlan-piaci jelentését.
ápr. 27
12:18
Yoda is részt vett a Trabant Expedíció környezetvédelmi akciójában (BorsOnline)
A Trabant Expedíció környezetvédelmi akciót indított.
ápr. 27
12:18
Schobert Norbi is megszólalt a nagy fitnesz-balhéban: sajnálja Béres Alexandrát (SzMo)
Rágalmazás miatt elítélték a férfit, aki azt állította, hogy Béres Alexandra áll a Norbiékat gyalázó Facebeook-oldal mögött.
ápr. 27
12:18
Hamis euróval fizetett a bitcoinért egy szerb férfi Budapesten (Life)
A Fővárosi Főügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves szerb férfi ellen, aki társával együtt egy Budapesten lebonyolított bitcoinügylet során nagy összegű hamis eurót hozott forgalomba.
ápr. 27
12:18
Felmentette az államfő Ruszin-Szendi Romulusz honvéd vezérkari főnököt (Magyar Nemzet)
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a haza szolgálatát más területen fogja folytatni.
ápr. 27
12:18
Harckocsikból lopta ki a motort egy orosz ezredes (Mandiner)
A lopott tartozékokat a feketepiacon értékesítette.
ápr. 27
12:18
Távol még a rovarból készült gyros, de takarmányként megmentheti Európát (Forbes)
Nem lesz a közeljövőben akkora fehérjehiány, hogy rántotthús helyett rovarból készüljön a vasárnapi ebéd, de a takarmányipart megmentheti.
ápr. 27
12:18
Pedro Pascal és Ethan Hawke szerelemmel és más halálos veszélyekkel néz szembe Almodóvar meleg westernjében (Telex)
Kijött a spanyol rendező új rövidfilmjének előzetese.
ápr. 27
12:20
5 szuper ételmentő recept gyakori maradékokhoz (Life)
Utálod kidobni a megmaradt ételt, de lövésed sincs, mit kezdj vele? Egyet se félj! Összegyűjtöttünk néhány fogást és hozzávalót, melyeket olykor túl nagy mennyiségben vásárolunk vagy készítünk el, így szükségük lehet egy második esélyre is.
ápr. 27
12:21
Mi folyik az Ötöslottó körül: tényleg külföldieknek adhatják a giganyereményt? (Pénzcentrum)
Több mint fél éve, 26 hete várja szerencsés nyertesét az Ötöslottó főnyereménye, melynek értéke már meghaladja a 4,5 milliárd forintot is. A szemkápráztató összeg nem csak a hazai szerencsevadászokat tartja lázban, a határon túli játékosok is próbára teszik szerencséjüket.
ápr. 27
12:21
A magyar tőzsde a nap sztárja (Portfolio)
Mérsékelt pluszban vannak az európai tőzsdéken, a magyar tőzsde azonban határozottabb emelkedéssel kezdte a napot és a délelőtti órákban is töretlen a lendület a hazai piacokon. Gazdasági események szempontjából sem a hazai piacokon, sem pedig Európában nem számíthatunk nagyobb piaci hatással bíró eseményekre, Amerikából azonban az első negyedéves
ápr. 27
12:21
Őszintén vallott házasságáról Király Viktor (ATV)
Király Viktor és felesége, Virág Anita nehéz időszakon mentek keresztül, ugyanis három év után válságba került a házasságuk - írja a Blikk.
ápr. 27
12:24
Élő állatokat szállító kamion borult az árokba (Agroinform)
A baleset következtében több állat is elpusztult.
ápr. 27
12:24
Katalin elvetette a sulykot: a hercegné nyíltan kritizálta Meghant, kemény szavakkal illette Harry nejét (Femcafe)
Vilmos felesége egy vacsorapartin fejtette ki néhány szóban őszinte gondolatait Meghan Markle-el kapcsolatban, amit bizony mindenki hallott a jelenlévők közül...
ápr. 27
12:24
Jól fogadták a piacok az igazságügyi miniszter bejelentését (vg.hu)
Nagyot lépett előre Magyarország, hogy megkapja az Uniós forrásokat
ápr. 27
12:24
Angelina Jolie lélegzetelállító ruhában ment vacsorázni, és nem is akárkivel (Glamour)
Angelina Jolie és fia egy különleges alkalomból Washingtonban jártak. A színésznő és Maddox egy komoly állami vacsorára voltak hivatalosak a Fehér Házba, ahol Joe Biden elnök és Jill Biden first lady vendégül látták Yoon Suk Yeol dél-koreai elnököt és Kim Keon Hee first ladyt.
ápr. 27
12:24
Beperelte volt iskoláját a most éppen hangosbeszélővel a rendőrök arcába ordibáló Pankotai Lili (Mandiner)
A trágárkodásairól elhíresült diáklány a személyiségi jogai megsértését kéri számon a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumon.
ápr. 27
12:24
Az ukrán légvédelem egy hónap múlva „teljesen kimerülhet” (Magyar Nemzet)
Hatékony légvédelem nélkül az ukrán nagyvárosok és az infrastruktúrájuk lenne az oroszok első célpontja.
ápr. 27
12:24
Zöld utat kaptak Brüsszeltől Orbánék, jöhet a reform (Forbes)
Megvan a brüsszeli zöldlámpa, adta hírül Varga Judit igazságügyi miniszter. Egy lépéssel közelebb kerültünk az uniós forrásokhoz.
ápr. 27
12:24
Madarakat és rovarokat minden kertbe! – Hogyan csalogathatod be őket? (egy.hu)
A kertbe bármikor érdemes állatbarát eszközöket telepíteni: ha az első költésről le is késtünk, hát a másodköltésre jó lesz az odúnk. Ha pedig véget ért a költési szezon, akkor télre fogunk tudni védett menedéket biztosítani kertünk madarainak. A rovarhotelekkel ugyanez a helyzet: beporzóink egész szezon alatt dolgoznak, télen pedig búvóhelyre van
ápr. 27
12:24
Határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól a V4 országok agrárkamarái (Magyar Mezőgazdaság)
A Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái, továbbá bolgár, horvát, észt, litván és román gazdálkodói szervezetek közös felhívást intéztek az Európai Bizottsághoz, ismételten határozottan kérve az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek miatti tarthatatlan helyzet sürgős kezelését.
ápr. 27
12:24
Putyin keményít: figyelmeztető lövést adott le az unióra (AC News)
A Kreml urának friss rendelete óvatosságra inti a Nyugatot, különösen az Európai Uniót, amely arról tárgyal, hogy a befagyasztott orosz vagyont fel kell használni Ukrajna újjáépítésére.
ápr. 27
12:26
Bősz Anett is támogatja a fővárost sújtó megszorításokat (Magyar Nemzet)
A DK-s politikus szerint nem érheti szó a ház elejét – azonban túlélőcsomag nélkül nem tudják kezelni a kialakult helyzetet.
ápr. 27
12:27
Háborús bejelentést tett a NATO Ukrajnáról (Infostart)
Az összes megígért harci járművet leszállította a NATO Ukrajnának - jelentette be Jens Stoltenberg. A NATO-főtitkár szerint ezzel "erős helyzetbe hozták" Ukrajnát.
ápr. 27
12:27
Hernádi Zsolt: az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg (Portfolio)
Ma tartja közgyűlését a Mol, az eseményt Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. A Mol-vezér többek között a tavalyi energiaválságos év kihívásairól és nehézségeiről, továbbá a diverzifikáció fontosságáról beszélt, illetve a vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseit fejtette ki a beszéde során. Hernádi arra is kitért
ápr. 27
12:27
Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét (Demokrata)
Ruszin-Szendi Romulusz komoly érdemeket szerzett a katonai kiképzés felgyorsításában.
ápr. 27
12:28
Balos propagandista fenyegeti privát üzenetben az önkormányzati képviselőt (Magyar Nemzet)
A kommentelés átment személyeskedésbe, ekkor írta az Úgytudjuk.hu főszerkesztője Horváth Gábornak az üzenetet.
ápr. 27
12:29
Együttműködési megállapodást kötött a VOSZ és a Széchenyi István Egyetem (Portfolio)
Együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ és a Széchenyi István Egyetem a VOSZFESZT Vállalkozó Szabadegyetemen. A szövetség keretében a felsőoktatási intézményben önálló VOSZ-iroda nyílik azzal a céllal, hogy a vállalkozásokat közelebb hozzák az innovatív kutatásokhoz.
ápr. 27
12:29
Az állami erdők a hazai aktív turizmus fontos helyszínei (Demokrata)
Az állami erdőterület a hazai aktív turizmus egyik legfontosabb helyszíne.
ápr. 27
12:30
A honfoglaló magyarok Amerikába is eljutottak? Egy település őrzi Árpád fejedelem nevét (Promotions)
Amerika utolsó magyar ajkú településének lenyűgöző a története.
ápr. 27
12:30
Mi történt? Nagy Feró szinte teljesen elvesztette a hallását (Nyugati Fény)
Nehezen indult a reggele.
ápr. 27
12:30
Ogier várhatóan még négy versenyen indul, kettő helyszíne már szinte biztos (Racing)
Sébastien Ogier úgy vezeti mégy verseny után is a világbajnokság pontversenyét, hogy csak három futamon indult. A nyolcszoros világbajnok várhatóan még négy rally áll rajthoz, legközelebb Szardínián.
ápr. 27
12:33
Elképesztő rekordosztalékot fizet a MOL (Menedzsment Fórum)
Az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg, előbb vagy utóbb vissza kell térni a piaci normákhoz - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a vállalat csütörtöki budapesti közgyűlésén.
ápr. 27
12:33
Nincs rá magyarázat, de mégis nagyon népszerű a magyar állampapír (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 15 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
ápr. 27
12:36
Küszöbön egy atomháború? - Lázban tartja a világot a Washingtoni Nyilatkozat (ATV)
Szerdán Washingtonban találkozott Joe Biden amerikai és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök. A vezetők egy nyilatkozatot jelentettek be, amelynek egyik pontja egy nukleáris tengeralattjáró Dél-Koreában való állomásozásáról szól. A cél Észak-Korea elrettentése, de valóban van-e a lépésnek katonai jelentősége?
ápr. 27
12:36
Erősen kezdte az évet az ABB (autopro)
Az első negyedévi számok alapot adtak a 2023-as célkitűzések megemeléséhez.
ápr. 27
12:36
Változatlan a gazdasági hangulat Európában (vg.hu)
Közép-Európában, köztük Magyarországon is csökkent a gazdasági hangulatindex.
ápr. 27
12:36
Döntött a Lidl: új szabályt vezet be az árstopos tejre (Life)
Nem szűnt meg április végével az árstop, a kormány úgy döntött, június 30-ig továbbra is fenntartja azt. Így viszont a továbbiakban is számítani kell arra, hogy a meghatározott termékekből folyamatos lesz az élelmiszerboltokban a hiány. Erre nyújt megoldást a Lidl új akciója.
ápr. 27
12:36
Hernádi Zsolt: Az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg (Mandiner)
Kiemelte, a Mol eddig erősebben jött ki minden válságos helyzetből, most is sokkal erősebb a vállalat, mint a válság kirobbanása előtt.
ápr. 27
12:36
100.000 autónál jár az új kínai márka (Villanyautósok)
A hatalmas autó hozzáillő akkuval ünnepelte a szép eredményt.

Keresés