Nemrég megjelent a Punnany Massif új nagylemeze. Az idén 20 éves zenekar egyik frontembere, Felcser Máté volt az After Podcast vendége, ahol beszélt a zenekar kezdeteiről, az alkotással járó nehézségekről és arról is, hogy szerinte hol rontották el a magyar popzenét.
Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság vagy csak megtorpanás, s magával ragadja-e az, az árakat? Ennek megválaszolásában nyújthat segítséget az Eurostat legfrissebb lakáspiaci statisztikája, ami közölte számos európai ország tavalyi, igaz egyelőre előzetes forg
Elképesztő, hová fejlődik a technológia! A szupermodell Eva Herzigová úgy döntött, a digitális másolatát küldi maga helyett dolgozni, így neki több ideje marad a családjára. A cseh szépség történelmet írt azzal, hogy elkészítette a MetaHuman nevű „avatarját”, amely a tervek szerint helyette dolgozhat majd a kifutókon és a fotózásokon is.
Már esélytelen jegyet vagy bérletet találni a magyarok kedvenc vidéki fesztiváljára, a Fishing on Orfűre. A június 28- július 1 között megrendezésre kerülő fesztiválra már csak kemping jegyet lehet váltani.
„Nincs több időm a megátalkodott ítélkezésre és kárhoztatásra. Nincs időm a folyamatos hibáztatás ördögi körére. Csinálják ezt mások. Nekem gyomrom sincs hozzá, nem csak időm. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne csodálattal tekintsünk rá” – mondja a művész, aki már annyi mindent élt túl (apja korai halálát, heroinfüggőséget, majd két fia váratlan halá
Második alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Légy környezettudatos, ne pazarolj!” elnevezésű, általános és középiskolásoknak szóló környezetvédelmi és edukációs programot. Az egész napos rendezvény célja, hogy felhívja a fiatal generáció figyelmét a környezettudatos gondolkodás fontosságára. A szemléletformáló esemény főtámogatója 2023-ban a BMW
A portál egy kiváltságos budapesti orosz kutatási kirendeltségről írt, ám tény, az Irias-nak nincs diplomáciai mentessége és Magyarország már 1976 óta a tagja.
Közzétette a 2022-es évről szóló pénzügyi jelentést az MVM Csoport, amelyből kiderült, az energiapiacokon tapasztalható áremelkedésen jelentős mértékben tudott profitálni a cég.
Ferenc pápa pénteki római indulásától vasárnapi, budapesti távozásáig, három teljes napon át tudósít a HírTv a Szentatya magyarországi látogatásáról. A tévécsatorna nézői minden fontos eseményt élőben kísérhetnek figyelemmel.
A lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatások és kedvezményes hitelek – csok, falusi csok, babaváró hitel. Azokon a helyeken, ahol alacsonyabbak a lakásárak, az ingatlanvétel nagyobb részben fedezhető belőlük, sőt, akár a teljes vételárra elég lehet az elérhető összeg, és még felújításra, bővítésre is maradhat keret. Ahol viszont magasabbak az ingatlan
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08010/1558/2023. bűnügyi számon eljárást folytat vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen személy 2023. április 15-én 10 óra 20 perckor a 82. számú főúton Nyúl felöl Győr irányába közlekedett fehér színű gépjármű
A pápalátogatás biztonsági háttere, szudáni mentőakció a gyakorlatban, orosz gondolkodás és ukrán ellentámadási esélyek – ezekről beszélgettünk a biztonságpolitikai szakértővel.
A múlt héten 12 900-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
Csapadékosan indult a tavasz. Ez jó hír a növényeknek, de a kórokozó gombáknak is. Az átázott, nedves talajból még az esőmentes napokon is számíthatunk annyi párára, hogy elegendő nedvesség legyen a levelek felületén a gombák fertőzéséhez. A következő hetekben fokozottan ellenőrizni kell például a platánokat a levélszáradást és levélhullást okozó a
Holnap érkezik Magyarországra Ferenc pápa, az egész ország készül a fogadására. Ám a háromnapos látogatást a háttérben már hónapok óta készítik elő az erre illetékes szolgálatok, felkészülve a legextrémebb történésekre is, így arra is ha a pápa egészségi állapotában hirtelen változás állna be, vagy erőszakos cselekmény érné.
Rendbontásért és nyilvános légfegyverviselésért tizennégy nap börtönbüntetésre ítélték az orosz Wagner katonai zsoldoscsoport volt parancsnokát Norvégiában – számolt be a csütörtöki ítéletről a Dagbladet című norvég napilap.