Májusban világszerte a melanoma nevű bőrdaganat veszélyeire hívják fel a figyelmet, amely becslések szerint a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékáért felelős, ugyanakkor a bőrdaganat okozta halálozások nagyrészét okozza. Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos kiemelte, melanoma kialakulhat olyan területeken is, amit a napfény sosem
2021 szeptemberében mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy Veréb Tamás és Klajkó Szandra házassága hét év után véget ért. A pár akkor közösen jelentette be, hogy külön utakon folytatják.
A kiváló minőségű LFP prizmatikus cellák gyártására specializálódott vállalat, az ElevenEs Szabadkán felépített üzeme indulásra kész. Jelenleg a különböző alkalmazási területek tesztelésére várnak az új gyárban elkészült akkumulátorcellák, beleértve az elektromos autókat, buszokat, teherautókat és energiatároló rendszereket.
Júniusban debütál a sorozat második évada az HBO Max-on.Megérkezett az És egyszer csak... második évadának első hivatalos előzetese, melyből pontos premierdátum még nem derült ki, de az biztos, hogy júniusban debütál a sorozat.Akik követték a sorozattal kapcsolatos híreket, azok számára nem lesz újdonság, hogy egy fontos karakter, Aidan is visszaté
Rossz hír a sült ételek kedvelőinek.Egy új kutatás szerint a sült krumpli nemcsak a fizikai egészségre ártalmas, hanem a mentális jóllétre is.A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent új tanulmányban egy kutatócsoport kapcsolatot talált a sült krumpli fogyasztása és a szorongás vagy depresszió között, miután 11 é
Ha korcsolyapálya-sima homlok a cél, kevés kezelés vetekszik a Botox erejével − így aligha meglepő e kezelés népszerűsége.Tény, hogy az emberek kíváncsiak a ránctalanító lehetőségekre. Ráadásul a szakemberek ma már a botoxot szélesebb körű eredmények elérésére használják, sokszor a sebészeti eljárások alternatívájaként. De minden kozmetikai eljárás
Már nincs sok hátra a nyár hivatalos kezdetéig, bár a pár napsütéses naptól eltekintve ebben a hónapban még sok felhővel, széllel és esővel volt dolgunk. De a bőröndjeink már alig várják, hogy újra használatba vegyük őket.De mielőtt felpattansz a repülő fedélzetére, van néhány szabály, amit az utaskísérő személyzet szeretne, ha betartanál: például,
A walesi herceg és hercegné ezen a hétvégén ünnepli házassági évfordulóját: a pár tizenkét éve mondta ki az igent a Westminster apátságban.Vilmos herceg és Katalin 2011-es házasságkötésük óta három gyermeket nevelnek: a 9 éves György herceget, a 7 éves Sarolta hercegnőt és a friss ötéves Lajos herceget.A család mindig is népszerű volt a királyi raj
Egy új tanulmány szerint azonos lehetőségek mellett valójában nagyon hasonló sebességgel tanulunk.A kutatók 1,3 millió tanulói interakciót vizsgáltak különböző, 6946 (általános iskola végétől a főiskolásokig) tanuló által használt tanulási szoftvereszközökön keresztül. Az összegyűjtött adatok különböző témákra és többféle formátumra terjedtek ki, b