A sanghaji gyár Tesla dolgozói petícióval fordultak Elon Muskhoz, hogy az üzemben állítsák vissza a csökkentett havi bónuszokat. A munkavállalók szerint a csökkentés oka az üzemben bekövetkezett halálos baleset volt. Az üzem vezetői közölték az alkalmazottakkal, hogy a cég csökkenti a bónusz-kifizetéseket, hogy fedezze a balesetből rá háruló kártér
A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében.
Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna teljes mértékben rászolgált az EU- és NATO-tagságra - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő pénteken azon a kijevi sajtótájékoztatón, amelyet Zuzana Caputová szlovák és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a megbeszélésüket követően tartottak.
Az 5 kilométer hosszú barlangrendszer 200 méter magas mennyezettel büszkélkedhet, így messze a legnagyobb barlang, amelyet valaha felfedeztek a Földön.
Majdnem egy órát várt egy budaörsi család – állításuk szerint – hogy súlyosan vérző családtagjukhoz kijöjjön a mentő. Mire odaértek, a nő annyi vért vesztett, hogy a mentőautóban meghalt - tudta meg az Rtl.hu.
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét szabad a rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
„Végtelenül közvetlen ember, hallatlan figyelmességgel és kedvességgel” – így jellemzi a Mandinernek Ferenc pápát Martí Zoltán. A 777 blog főszerkesztője ott volt a péntek reggel Rómából Budapestre tartó pápai repülőgépen és két ajándékot is adott a magyar fiatalok nevében az egyházfőnek. Interjúnk.
A világhírű énekesnő a 2003-ban kiadott, American Life című számához készített videóklipjét hozta nyilvánosságra, amit egykor nem érzett helyénvalónak, ezért ő is úgy döntött, hogy jobb, ha nem adja ki. Ám most, 20 év után, bemutatta, mi volt az, amit annyira rejtegetett a nagyközönség elől.
Moldova a ruszofóbia, szuverenitásának feladása és a Romániába való beolvadás felé sodródik - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
Püspökök és kormányközeli médiumok is állították az elmúlt időszakban, hogy Olaszországon kívül csak Magyarországra jött eddig kétszer az egyházfő. De ez nem igaz, két ilyen ország is van még.
Az 1400 méter magas toronyból nyílik a horvát félsziget legszebb körpanorámája: keletre a tenger, nyugatra az Isztria belseje, egy könnyű túrán feljuthatunk rá.
Évente cserélődtek az osztályfőnökök, három év alatt körülbelül tíz angol tanár fordult meg az iskolában. A budaörsi Mátrix Suliból jövőre a diákok fele is elmenne. Utánajártunk, mi történik abban az iskolában, ahol Sipos Etelka igazgató mellett feltűnik a Magyarországi Szcientológia Egyház korábbi vezetője is.
Orbán Viktorral is tárgyalni fog. Pénteken Brüsszelben arról beszélt, aggódik, hogy a magyar kormány kifut az időből, és ősszel is rengeteg magyar diák esik majd ki az Erasmus+ programból.
„A háztartások májustól is az eddigi árakon juthatnak áramhoz és gázhoz a rezsivédett sáv alatt és felett egyaránt” – hangsúlyozta péntek este kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
A kormány szerint a honvédelem tantárgynak köszönhetően a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani.
A hívogató és zabolátlan természet, a filmszerű tájak és a még felfedezésre váró rejtett gyöngyszemek nem csupán Horvátország felfedezésére csábítják a természet szerelmeseit, de példaként járnak élen a fenntartható utazás…
Nem találtak olyan iskolát, ahol megtarthatták volna a győri tanároknak szervezett fórumot a státusztörvényről. A szakszervezet rendezvényét végül a szocialisták székháza fogadta be, teltház volt.
Csodálatos fricska, hogy a világ legértékesebb termékelhelyezéséből éppen az autóipar élvonala nem húzhat hasznot. Az ajándékba kapott Lamborghinit méregdrágán árverezték el, de lássuk, melyek a vatikáni flotta legfurcsább darabjai!
Budapest főpolgármestere indulatos Facebook-posztban reagált a hírre, hogy két hét után bizonyítékok hiányában szabadon engedték a kitörés napi tüntetés után bebörtönzött lányt, akinek adatai időközben nyilvánosságra kerültek.
„A háztartások májustól is az eddigi árakon juthatnak áramhoz és gázhoz a rezsivédett sáv alatt és felett egyaránt” – hangsúlyozta péntek este kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Frissítés! A mikrovállalkozások rezsivédett áramtarifáit fillérre pontosan lefelezte egy másik friss jogszabály, amelyről itt írtunk.
Rossz irányítás és felügyeleti hibák vezettek a Silicon Valley Bank március eleji csődjéhez, amit egy adag közösségi média őrület is súlyosbított - állapította meg a Federal Reserve pénteken közzétett, nagy érdeklődéssel várt jelentése.